Csütörtök délelőtt az angol források is megerősítették azon szerda késő esti spanyol lapértesüléseket, miszerint Arséne Wenger a Deportivo la Coruna csatárát, Lucas Perezt szeretné leigazolni az elkövetkezendő napokban.

A BBC Sports, a Sky Sports, a Telegraph és a London Evening Standard is úgy tudja, hogy az Arsenal az utolsó pillanatban lépett akcióba Perezért, aki fél lábbal már az Everton játékosa volt - a hírek szerint a liverpooli együttesnek már csak a csatár aláírása hiányzott az átigazolás véglegesítéséhez.

Ehelyett most fordult a kocka, és az Arsenal került a legelőkelőbb helyzetbe a Perez leigazolásáért vívott harcban. Noha egyelőre hivatalos megállapodás nincs a felek közt, a Telegraph értesülései szerint az angol csapat megbízottjai már elutaztak Spanyolországba, hogy letárgyalják az átigazolás részleteit a Deportivóval. Perezről pedig úgy hírlik, hogy szívesen kipróbálná magát a Bajnokok Ligájában is.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint az Arsenal váratlan csapattól, a spanyol Deportivo de la Coruna együttesétől igazolhat csatárt az elkövetkezendő órákban.

Már-már úgy tűnt, hogy a 27 éves Lucas Perez következő klubja az Everton lesz, miután a liverpooli csapat az elmúlt napokban aktiválta a spanyol csatár szerződésében szereplő 17,6 millió angol fontos kivásárlási záradékot. Ám ekkor meglepetésre Arséne Wenger is beszállt az átigazolásért vívott harcba, és az Arsenal szintén megajánlotta az átigazoláshoz szükséges összeget.

Most a Marca, az El Confidencial és a Cadena Cope spanyol oldalak is arról számolnak be, hogy Perez az Arsenal mellett döntött, a megegyezés és a hivatalos bejelentés napokon belül várható.

A középcsatár, aki a széleken is bevethető, meglehetősen tapasztalt. Mindamellett, hogy karrierje nagyrészét Spanyolországban töltötte, szerepelt légiósként Ukrajnában és Görögországban is. 

A hírek szerint az Arsenal közel egy éve figyeli Perez teljesítményét a Deportivonál, ahol az előző szezonban 36-szor lépett pályára a bajnokságban, 17 gólt szerzett, 8 gólpasszt adott, 72 helyzetet teremtett és 59%-os passzpontossággal játszott.*

A spanyol források úgy tudják, hogy Perezt ebben az évben az Atletico Madrid, a Sevilla, a Barcelona, a Valencia, a Villarreal, a Napoli és a Leicester is figyelte.

* forrás Daily Mail

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (90)

8 éve
Törölt felhasználó
Értem, köszönöm a válaszod :)
8 éve
Törölt felhasználó
Védőnek inkább egy olcsóbb igazolást vártam(ez nem egyenlő azzal, hogy mit szerettem volna), mivel Wenger eddigi legdrágább védője Mertesacker, aki nem érte el a 10M fontot sem. Ehhez képest Mustafi szerintem pozitív meglepetés. Nem azért pozitív meglepetés, mert drága volt, hanem, hogy egy olyan embert igazoltunk akiknek van neve nemzetközi szinten. Németországban és Angliában nevelkedett, játszott már az olasz és a spanyol ligában is, tehát mind a 4 nagy bajnokságba valamilyen szinten(profiként csak a spanyol és olasz) belekóstolt. Emellett játszott a BL-ben és az EL-ben is, világbajnok és Eb bronzérmes.
Szerintem rámondhatjuk, hogy minőséget kaptunk a pénzünkért.

Viszont én csatárigazolásnál számítottam nagyobb névre, mint például Lacazette, Morata(ugye ez még a nyár elején volt pletyka). Végül nem bánom, hogy inkább Perezre lesz a pénz elköltve, mert Lacazette nagyon túl van árazva és Morata is.
Perezről egyelőre azt mondom, hogy egy alulértékelt játékos, aki reményeim szerint bebizonyítja, hogy jobb csatár, mint Lacazette vagy Morata. A képességei szerintem megvannak, kérdés, hogy mennyire tud beilleszkedni.
8 éve
Törölt felhasználó
Én is.Én is!!!!!
%-P
8 éve
Törölt felhasználó
Touré5 ! Te pontosan mire számítottál ha szabad megkérdeznem, kíváncsi lennék rá. :)
8 éve
Törölt felhasználó
Srácok örüljünk, hogy jön egy klasszisjelölt védő a csapatba és mellette egy technikás, jó csatár. Ezeket muszáj volt meglépnie a csapatnak, bár én nem erre számítottam, de üsse kavics.
Bizakodva várom az elkövetkezendő időszakot.

Szólj hozzá