A múlt heti szezonnyitón elszenvedett vereség után a tavalyi bajnok, Leicester City otthonába látogatott az Arsenal, ahonnan egy ponttal térhetett haza Arsene Wenger csapata.

A francia menedzser úgy nyilatkozott, csapata megnyerhette volna mérkőzést, ugyanakkor az utolsó öt percben annak is fent állt a veszélye, hogy ismét vereséggel hagyják el a pályát játékosai.

A döntetlenről...

Meg is nyerhettük volna, de akár el is veszíthettük volna a mérkőzést az utolsó öt percben. Összességében egy intenzív, minőségi találkozó volt, ahol megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Ellenfelünk nagyon jól szervezett volt természetesen, tudtuk, hogy nem hibázhatunk hátul és különös figyelmet kell fordítanunk a kontratámadásaikra. Erről szólt a mai mérkőzés, mindkét csapat a végéig keményen harcolt. Valamint az is látható volt, hogy mentálisan nagyon erős csapat a Leicester, ami megmutatja, hogy miért ők nyerték meg a ligát a tavalyi szezonban.

Nem sikerült elég ziccert kialakítani...

Ha újra megnézi a mérkőzést, akkor láthatja, hogy voltak. Úgy gondolom, az első félidő utolsó 20 percében jó lehetőségeink voltak megszerezni a vezetést. Nem a helyzetek számával volt a probléma. Nem tudtunk elég gyorsan dönteni és a támadó harmadban sem úgy sikerültek az utolsó passzok, ahogy az kellett volna.

A Leciester szintjéről....

Hasonló, mint a tavalyi évben. Kante az Kante, akinek kivételes befolyása volt a tavalyi Leicesterben, de ma nekem úgy tűnt, hogy ugyanolyan eltökéltek. Tavaly mindössze háromszor kaptak ki, tehát egy játékos elvesztése nem jelenti azt, hogy ezzel az egész csapat minősége odaveszett.

Giroudról és Özilről...

Egyikük sem állt teljesen készen fizikálisan, de most már hétről hétre jobb állapotban lesznek.

Rob Holdingról...

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Egy fiatal srác, akinek ez az első szezonja a Premier League-ben és képes felvenni a versenyt top csatárok ellen. Boldogan beszélek róla, hisz a tény, hogy 20 évesen megkapja az egyik legnagyobb angol klubban az esélyt a bizonyításra, az csak jót jelent az angol futball számára. Minőségi védő lesz.

Az átigazolással kapcsolatos kritikákról...

Miért mondja, hogy vonakodó vagyok költeni? Nem értem. Ha holnap önt megveszem 45 millió fontért, akkor remekül végeztem a munkám, mert költöttem önre 45 milliót? Ha magukra hallgatnék, akkor igen, remekül végeztem a munkám, mert pénzt költöttem. Ez nem helyes. De amennyiben top játékost veszek ennyi pénzért az már más - mi ezt készen állunk meglépni. Költenék én 300 millió fontot is, ha rendelkezésemre áll ez az összeg és megtalálom a megfelelő játékosokat. Azt sem szabad elfeledni, hogy körülbelül 600 alkalmazottunk van, így felelősség teljes hozzáállást kell végeznünk. Ugyanakkor nem értem és meglep, hogy egy mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a pénzről beszélünk és nem a futballról. Azt gondolom, tisztelniük kellene a játékosokat annyira, hogy róluk és a teljesítményükről beszélünk. De még egyszer mondom; nem vagyunk vonakodóak pénzt költeni, ha megtaláltuk a megfelelő játékost.

Az esetleges átigazolásokról...

Nagyban befolyásolja egy átigazolás folyamatát a média mostanság. Összességében annyi, hogy próbáljuk meghozni a legjobb döntéseket.

Arról, hogy miért nem sikerül megtalálni a megfelelő játékosokat...

Nézze, egy egész csapat dolgozik azon, hogy megerősítsük a keretünket. Nem én vagyok az egyetlen, és sajnálatos, hogy senki nem beszél Rob Holding mai teljesítményéről. Örülniük kellene, angol, 20 éves, de sajnos nem 55 millióba került, így persze nem lehet jó játékos, és ez az, ami a legjobban elkeserít engem. Nem a játékosok teljesítményéről beszélnek, hanem a pénzről. Mindenről, csak a futballról nem. Ez pedig nem helyes.

- mondta

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (6)

8 éve
Holding hányat szerelt és hányszor játszották át? Vagy csak jól kerülte a játékot? Miért nem egy olyan csapat ellen dicséri az öreg, ahol tényleg védekezni kell? Még 1x leírom, 1000edjére: a baj, hogy nincs vezéregyéniség a csapatban! Talán más is észrevette rajtam kívül... http://www.goal.com/hu/news/21252/arsenal/2016/08/22/26754692/vieira-az-arsenalból-hiányoznak-az-egyéniségek
8 éve
A másik meg az a gond hogy nekünk nincs annyi pénzünk játékosokra mint a többi elit csapatnak ennyi az egész és valamit mondani kell vagy mert savanyú a szőlő....
Nekünk más az átigazolás politikánk mint az elit csapatoké ;-)
Nálunk nincs pénzszórás és odafigyelnek minden olyan játékosra akiért nagyobb pénzt kiadnak...
Egyszóval nálunk a legfőbb a várakozás a tökörészés az alkudozás aztán hozzuk a majdnem kiszemeltjeinket 🧀
8 éve
Koscielny is egy klasszis védő pedig mielött ide jött volna játszott a francia másod majd utána az első osztályban és senki nem is ismerte még aztán idehoztuk és ő a PL egyik legjobb védője
Holdingnak van ideje bőven és remélhetőleg 1-2 éven belül meghatározó játékosa lesz a csapatnak belőle előbb kinézem mint Chambersből akinek már van bőven rutinja :)
8 éve
Törölt felhasználó
Ha jól értelmezem, nekünk azok nem megfelelő játékosok, akiket olyan csapatok igazolnak le, akik trófeákat nyernek, mert nekik megfelelnek.

Meg ennél a Holding gyereknél álljunk már meg egy szóra: ha figyelembe vesszük, hogy 20 éves és angol, akkor ha tényleg olyan nagy szám lenne, akkor belekerülne 55 millióba vagy még tán többe is.
8 éve
van még 10 napja hozzá hogy pénzt költsön szóval majd meglátjuk mi alakul... kiváncsian várjuk Wenger papa

Szólj hozzá