Arséne Wenger úgy gondolja, Alexis Sanchez sok szempontból hasonlít a jelenkor futballjának egyik meghatározó és legjobb középcsatárához, Luis Suarezhez - a menedzser szerint a chilei is szép karriert futhat be ezen a poszton az Arsenalnál.

Azt gondolom, Alexis hosszú távon is remek középcsatár lehet. Őszintén szólva a Liverpool ellen nem volt túl meggyőző a játéka, de ő is az egyik olyan játékosunk volt, aki még nem volt elég meccsfitt és fizikálisan nem állt még készen. A középpályán nem domináltuk úgy a meccsen, mint ahogyan szerettük volna, és emiatt akadozott a játékunk is. - mondta Wenger.

Alexis a szélen túl sok energiát elhasznál a visszazárásra, és szeretném, ha ezt az energiát inkább arra fektetné be, hogy beindul a védők mögé, mivel hogy remek befejezőről van szó. A Barcelonánál is középcsatárt játszott.

 

Úgy vélem, sokban hasonlít Suarezre, mert remek időzítéssel fut be a védők mögé. A Liverpool elleni meccs első félidejében már láthattuk ezt, igaz, Monreal labdájakor egy kicsit lesen volt. Majd meglátjuk, mi lesz, de érdekes lesz nézni, hogyan birkózik meg ezzel a feladattal. Technikai értelemben nagyon képzett játékosról van szó.

 

Természetesen a két Copa America után óvatosnak kell lennünk vele. Tavaly néha túljátszattam őt, de mindig a pályán akar lenni. Talán idén többet kell majd pihentetnem őt. A legutóbbi sérülése után egy kicsit küszködött, de emiatt hosszított nyári szünetet adtam neki. Talán pont emiatt az öthetes pihenő miatt nem volt még teljesen fitt a nyitómeccsre, de már az eheti edzéseken is élesebbnek tűnt.

Wenger végül arról is beszélt, hogy mindezek tükrében fog-e csatárt igazolni az idei nyári átigazolási időszakban.

Úgy gondolom, hogy a mi klubunk arra koncentrál, hogy olyan játékosok is lehetőséghez jussanak, akiket mi neveltünk ki. Van egy pár csatárunk, akik megkaphatják az esélyt, de ha megtaláljuk a megfelelő játékosokat, akkor készen állunk igazolni is. De nem olyan egyszerű olyan csatárokat találni, akik erősítenék a keretünket. Nézzük meg például a Real Madridot, ők kit vettek? Ami a csatárposztot illeti, nem egyszerű a helyzet.

 

Alexis mellett pedig vannak más opcióink is. Ott van Theo, akinek tavaly nehéz időszaka volt. Ő is tud csatárt játszani, méghozzá a statisztikái alapján kiválóan, és még rajta kívül is ott van Giroud, Akpom és Sanogo is, noha az utóbbi sérült jelenleg. Ha igazolunk egy csatárt, akkor annak jobbnak kell lennie azoknál, akik nálunk vannak. Alexisnek és Walcottnak pedig remek sebessége is van, a mi játékunk pedig a passzok és a helyezkedések tempójára épül, és mind a kettő megvan a csapatunkban.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (19)

8 éve
Törölt felhasználó
Nyugi srácok.ez annyira egyértelmű h érkezni fog mustafi is és draxler is....a többi nevez még pápa dobálja fel folyamatosan h vigye lefelé az árat mindkettőnek...draxler lenyilazkozta...váltani akár...nem akar beragadni a kis csapatba...a wolfsburgnak nem kell egy kedvetlen draxler...akit pafoztatna egész évben..és fizetne a fizujat ráadásul a pénz is benne állna,mert nem értékesítették...na most ha fű alatt megegyezett pápa draxlerrol, tényleg érdemes az utolsó pillanatig várni....mert megy lefelé az ára...akár 4-5 milli eurót is, nehogy rajtuk maradjon...a félő ebben az h időközben nehogy bejelentkezés érte egy madrid v bayer...bár a srác német ...ilyenkor azert előfordul 1-2 privát telefonhívás ozil részéről...mertesacker részéről...esetleg wenger megkéri lowot h inspiralhatna a srácot az arsrnalba való igazolásrol....nyilván a titkolózás nem véletlen ...ha ez a wolfsburg fülébe jut, egy centet sem lehet alkudni az árából...az h a madrid v a bayer nincs rászorulva v a junajtid h így igazoljanak....mi rá vagyunk...sőt...sztem még igaza is van a vezetőségnek...évente 10-15 millió eurót még spórolnak csak ezzel a lépéssel....és nem értem a karrogokat...több okbol sem...pápa tényleg csak minőséget hoz az elmúlt 3-4 évben...megfogta a csapatot...nem igazolnak el nagyjaink , cazorla xhaka ozil sanchez,ceh bellerin igazi minőség...az h hosszabb pihenőt kapott ozil giroud és kos....még jól is elsülhet....játszottunk egy nagyon agresszív pullal és a bajnokkal idegenben....és iganis biztatóan...ha ebbe a csapatba még belejon Giroud Mustafi és draxler a jobbszélen...sanchez bálon ozil közepén..mögöttük egy fitt cazorlaval xhakaval...sima néggyel útjuk az ilyen szar mut még chelseat...mer tény h 6 pontjuk van....de az a játék amit játszanak, kábé két hónapig viszi őket előre....a city még katasztrófa...aki látta a meccset az tudja miről beszélek...a 4-1 nem tükrözi a valóságot
8 éve
Hasonlóak ja végülis a frizurájuk néha de azért elmarad 2 évvel és 3 cm -el Suareztől a mi kis Chile-ink 🧀
8 éve
Ennyi szánalmas magyarázkodó szart ?! Sírni tudnék... >:-(
8 éve
Törölt felhasználó
Mai Squawka cikk: http://www.squawka.com/news/why-arsenal-cannot-waste-time-by-playing-alexis-sanchez-as-a-lone-striker/751389

Jimcer! Szerintem jó ez, hogy vannak ilyen edzők is. Kellenek a foci világának. Nálam valahol a 2 között van a normális viselkedése egy edzőnek, de mondom kell ilyen is.
8 éve
Törölt felhasználó
Várjuk meg aeccset még! Engem kifejezetten taszít már az ilyen klopp és conte féle őrjöngő embereket ez már inkább show a médiának,mert már nem természetes..

Szólj hozzá