Arséne Wenger a legújabb szezonelőzetesében elárulta, bánkódik a tavalyi szezonban elszalasztott bajnoki cím miatt, és bűntudat gyötri, hogy a Leicester végzett eggyel előrébb a tabellán.

Érdekesség, hogy az Arsenal volt az egyetlen csapat az előző bajnoki idényben, amelyik otthon és idegenben is le tudta győzni a Rókákat, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy megelőzzék őket a bajnoki címért folyó küzdelemben.

Ki gondolt volna arra, hogy a Leicester lesz a bajnok a szezon végén? Senki. - mondta Wenger.

 

Ma is hét-nyolc klubra lehetne szűkíteni azon csapatok listáját, akik reálisan megnyerhetik a bajnokságot. Mindig van egy meglepetéscsapat, és persze a többi hat-hét klub, amelyik kimondottan a bajnoki címre pályázik.

 

Mindegyik nagy klubnál megbánást és bűntudatot érezhetnek, de mindez semmit nem von le a Leicester érdemeiből. Három verességel hozták le a szezont, tehát fantasztikus idényük volt.

 

Azért kell, hogy bűntudat legyen, mert senki nem jósolta azt, hogy a Leicester bajnok lesz, és őket illett volna megelőzni amúgy is a tabellán.

 

Azt még meg lehet érteni, hogy a csapat kikap a Liverpooltól, a Unitedtől, a Citytől, a Tottenhamtől, na jó, tőlük nem, meg a többi nagy klub ellen, de nem a Leicester ellen. De kimagasló szezonjuk volt, gratulálunk nekik.

A 20. bajnoki startjára készülő Wengernek idén sem lesz egyszerű dolga, ha 2004 után először az aranyéremig akarja vezetni a csapatát. A Manchester United José Mourinhóval és számos új igazolással, a Manchester City pedig Pep Guardiolával erősített, ott van még Antonio Conte a Chelsea-nél, és immáron Jürgen Klopp is a saját elképzelései szerint formálhatta a keretét a Liverpoolnál.

Nagyon izgalmas szezon előtt állunk, nagyon sok ambíciózus csapat van a mezőnyben. Kicsit olyan, mintha a PL lenne a menedzserek világbajnoksága.

 

Ne legyünk naivak, a Premier Liga gazdasági ereje bevonzza a legjobb menedzsereket és játékosokat. Ha minőségi embereket akarsz, meg kell fizetned a pénzt értük.

 

Ma a Premier Liga a világ legerősebb, legvonzóbb, és talán legnépszerűbb ligája. Mindegyik menedzser úgy tartja, hogy ahhoz, hogy elismert legyen, a Premier Ligában is helyt kell állnia. - zárta szavait Wenger.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

8 éve
Törölt felhasználó
ronin@

Annyira nem vagyok új, de ezt már erősen túlzásnak tartom. Lehet kritizálni Wengert, van sok hibája, de ez a fizetése miatt támadni, az már kicsit felbasz. Mindenhova beszűrődik úgy tűnik ez az áporodott, pesszimista métely, kicsit olyan érzése van az embernek a hozzászólásokat olvasva, mint ha egy rogán tónis cikket olvasna. Csakhogy Wenger nem egy tolvaj korrupt politikus, hanem egy topmanager, aki kurvára megdolgozott a pénzéért.
Az meg különösen vicces, hogy ha Kronke-t nem zavarja, h mennyit keres, akkor egy mezei drukker ne akadjon már fenn rajta. (Ráadásul ez kvázi Kronke pénze, a másik sátáné, akit ugye szintén utálni kell mert nem ad pénzt :D)

"Kronke a klub pénzéből vesz magának telket.."
Ezt nem olvastam eddig, de nagyon tetszik :D Övé a klub nagyrészt, tehát a klub pénze az ő pénze. :D
Az is tetszik, hogy az Oxfordban végzett sztár közgazdász Gazidis munkásságát innen bolhavégről lefitymálja a szuperinformált szurker. :D
8 éve
Leszarnám magasról, hogy mennyit keres, ha e mögött a horribilis fizetése mögött lenne teljesítmény, de a jelenlegi munkája= a kakival, es ezt a legfanatikusabb wenger védőknek is el kéne ismernie. Nem is tudom sokon a csapatot vagy a birka franciát kedvelik-e jobban. :-/

Úgy hogy inkább fogja be a száját és örüljön, hogy a minden heti székrekedésre/gyomorgörcsre amit latunk meccseken megkapja az évi 8-10 milla fizuját!
8 éve
Törölt felhasználó
gunarrr! Te új vagy itt (az országban/az oldalon/a magyar szurkerek között)? :lol:
Persze, hogy itt tartunk: Gadzitis lop, Wenger sikkaszt, Kronke a klub pénzéből vesz magának telket...., stb.
Ha nem tudnád, itt bárki jobban menedzselné a klubot, mint ezek a zöldfülű kispályások ;-) /...Ahogy az, a sportág hazai állapotából is jól leszűrhető./ :-P
8 éve
gunarr - Matemnak teljes mértékben igaza van. Wenger képmutató, mikor mondta, hogy durva összegeket kapnak a játékosok, persze ő is a legjobban kereső edzők között van annak ellenére, hogy évek óta nem mutatott fel jelentős eredményt a két kupagyőzelmen kívül.
Ül a pénzen, tavaly nehogy már csak azt a 11 milliót biztosították volna neki az igazolásra, amit Cechre költött. Ha nem vesz csatárt (és védőt), elmehet a francba.
8 éve
Törölt felhasználó
matem@

most tényleg itt tartunk, hogy már Wenger zsebében turkálunk, meg hogy a "zsugorisága" miatt nem igazol 60 millióért védőket? Mer szerinted mit csinál a pénzzel, sikkaszt?
Ez a vádaskodós, más zsebében turkálós, gagyi "magyaros" hozzáállás a szánalmas.

Szólj hozzá