Angol és német sajtóinformációk szerint az Arsenal érdemi előrelépést tudott tenni Granit Xhaka leigazolása ügyében, így a játékost akár már a jövő hét elején bemutathatják Ágyús színekben.

A Borussia Mönchengladbach-hoz közel álló rp-online.de, illetve több angol weboldal is arról számolt be, hogy Xhaka pénteken az Arsenal londoni edzőközpontjában járt azért, hogy véglegesítse a megállapodását az angol csapattal.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy az Arsenal az elmúlt órákban megállapodott Xhaka jelenlegi együttesével is. A Telegraph úgy tudja, hogy a kezdeti tárgyalási nehézségeket követően végül az Arsenal és a Gladbach közös nevezőre jutott, így Arséne Wenger 25 millió angol fontot fizet a német csapatnak, és az összeg 30 millióra emelkedhet a különböző teljesítmény-arányos bónuszoknak köszönhetően. Xhaka szerződésében volt egy 23 millió angol fontos minimum kivásárlási záradék, ám ez csak jövő nyáron lépett volna életbe.

Az angol lap szerint Xhaka és az Arsenal megállapodása lényegében csak formalitás, az albán születésű, de svájci nemzetiségű játékos négy vagy öt évre ír majd alá. A Telegraph és az rp-online.de szerint a középpályás még a napokban átesik majd a kötelező orvosi vizsgálatokon is, az Arsenal pedig már a jövő hét elején bejelentheti az első nyári érkezőjét.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (59)

8 éve
Törölt felhasználó
Csak egy kérdés.Depay nagy melléfogás lenne ha netán Moratta nem minket választ.
Állitólag kiáll a rúdja.
8 éve
Törölt felhasználó
Mindkettő meg sajnos nem is mehet, mert nem lesz elég hazai.
8 éve
Törölt felhasználó
Aron21! Én sem gondoltam odaadni érte AOC-t ;-) .....Ha kell nekik játékos, be kellene érniük Theoval :-)
8 éve
Így van, a Real átigazolási politikájában minden van, csak koncepció nem. Egyébként sem tartom jobbnak a lengyelt... Ha Benzema ziccer gyilkos, akkor ugyanez igaz Lewandowskira is. Szvsz nem is illik a Realba. Az angol foci jobban feküdne neki, mint a spanyol, hiszen oda több technika kell, a PL-be meg azért nem árt a fizikum. Mondjuk én ennek fényében ide is előbb hoznám Benzemát, mint Lewát.
8 éve
Törölt felhasználó
Jimcer, azért az, hogy a Realnal lecserélnek valakit nem sűrűn szokott összefüggésben lenni a játékos teljesítményével.... Igaza van JACKOXInak.

Szólj hozzá