Arséne Wenger úgy gondolja, hogy a szombati Tottenham elleni derbi kihozhatja csapatából a maximumot, amire szükségük is lesz, hiszen a bajnoki címért folyó versenyben vélhetően az utolsó esélyét kapja majd az Arsenal.

A hétközi, Swansea ellen elvesztett mérkőzés csak azért nem okozott komolyabb kárt az Arsenal bajnoki harcában, mert a Leicester, a Tottenham és a Manchester City is pontokat bukott a hétközi fordulóban.

A szombati mérkőzés azonban vízválasztó lesz az Arsenal számára. Wenger reméli, hogy ez a derbi kihozza majd csapatából a maximumot.

"Ez a meccs ki fogja hozni a maximumot belőlünk. Nagyon zajos mérkőzésre számítok a szurkolók felől, de a játékosaink már játszottak ilyen körülmények közt. Végső soron pedig csak az fog számítani, ami a pályán történik." - mondta Wenger.

 

"Ez nagy meccs és egy fontos rangadó. De minden mérkőzésre ugyanolyan intenzitással és ugyanolyan eltökéltséggel készülünk, tehát ilyen értelemben nem lesz más a holnapi. Talán a meccs kihatása és a tabellára ható következménye másabb lesz, de a felkészülés tekintetében ugyanúgy kezeljük ezt a mérkőzést, mi a többit."

 

"Volt már néhány nagyon szoros rangadóm ellenük, szóval nagyon nehéz megjósolni, mi történik majd szombaton. Talán az angliai pályafutásom óta ez az első alkalom, amikor a bajnoki címről dönthet ez a meccs."

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (28)

8 éve
Törölt felhasználó
Arsenalfan25, Elneny kell a középpálya stabilitása miatt, Ramsey pedig a futómennyiseges a középpálya es támadó sor összekötése miatt (ez az utóbbi 2 meccsen semmilyen szinten nem volt meg), ezért maradt ki Campbell. Persze Alexis helyett kezdhetett volna es örültem is volna neki, de na, Alexis legrosszabb formájában is kiosztott egy golpasszt es lőtt ket kapufát előző meccsen. Gibbs tényleg kockázatos, de Monreal us visszaesett es fásult volt eddig 2016-ban. Chambers es Gabriel kb ugyanolyan kockázatos, attól függ milyen napot fognak ki.
8 éve
Valaki magyarázza már el nekem, hogy Wenger mi alapján állítja össze a kezdőt. Campbell minden meccsen széthajtja magát, jól játszik. Chambers a Leicester ellen kurvajól szállt be, azóta se játszik. Monreal végigjátszotta a szezont, de az egyik legnagyobb meccsen beteszi a meccshiányos Gibbs-et. Sanchez hónapok óta nem mutat semmit, de minden meccset végigjátszik. Elneny nem kezdett még bajnokin. Soha jobbkor.
🐍
8 éve
Törölt felhasználó
Donz94 +1
8 éve
Törölt felhasználó
Welbz93, ma kiderül milyen edzők vagyunk Wengerrel. :DD (Ajjaj..)
8 éve
Törölt felhasználó
Ramsey a szélen is vállalhatóbb teljesítményt nyújtott, mint középen. Taktikailag fegyelmezetlen játékos, a középen való szerepeltetése mindig egy óriási kockázat. Vele gyakorlatilag átjáróház a középpálya közepe.

Szólj hozzá