Frusztráló meccsen van túl az Arsenal a kupában, az Ágyúsok meglehetősen rotált csapattal állt fel a szintén tartalékos Hull gárdája ellen, és bár a hazaiak végig mezőnyfölényben voltak, egyetlen gólt sem sikerült szerezniük a 24 kapuralövésükből.

 

Azért nem sikerült nyernünk, mert a Hull jól védekezett, a kapusuk remek formát fogott ki mára, és talán az utolsó labdáink nem voltak elég jók. Amikor pedig jó lett volna az utolsó labda, akkor pedig egyéni megoldások mellett döntöttünk. El kell ismernünk a kapusuk, Jakupovic teljesítményét, de magunkba is kell néznünk, miért nem lőttünk ma gólt. - kezdte értékelését Wenger.

A menedzser ezzel együtt nem bánta meg, hogy 10 helyen is változtatott a csapatán a legutóbbi bajnokihoz képest.

Olyan csapattal álltunk fel, amely kellő minőségű volt, hogy megnyerjük a meccset. A Barcelona elleni mérkőzés nem volt a fejemben. Csak Özilt és Ramsey-t pihentettem teljesen, mert ők rengeteg meccsen játszottak már a szezonkezdet óta. Ráadásu Özil egész héten beteg volt, így a keretbe sem tettem bele.

 

Nem hiszem, hogy kár volna, hogy ennyi helyen rotáltam, mert ez csak azt jelentené, hogy a keret nem túl sok jó játékosból áll. Szerintem pedig ez nem igaz. A csapatban olyanok játszottak, mint Ospina, Koscielny, Mertesacker, Gibbs - ők mind válogatott játékosok. Aztán ott van még Elneny, Flamini és Iwobi is. Elöl Welbeck, Walcott és Campbell, ugyancsak válogatott játékosok. Az emberek mindig azt akarják, hogy vegyek játékosokat. Aztán meg, amikor vásárlok, hogy miért éppen őket játszatom. Úgy gondolom, hogy színvonalas csapatunk volt, ez nem lehet kifogás.

 

Az újrajátszás nem rémálom. Az lett volna rémálom, ha ma kiesünk. csak az frusztrál, hogy nem szereztünk gólt. Nem ideális az újrajátszás, de ha már váltasztanunk kell, még mindig inkább ez, mint a kiesés. Nem voltunk elég hatékonyak az utolsó harmadban, pedig 70%-os volt a labdabirtoklásuk. Ebben fejldőnünk kell, mert kedden nem leszünk ilyen helyzetben.

Ezzel együtt a francia menedzser már a keddi Barcelona elleni mérkőzésről is beszélt.

Ma még mi voltunk az esélyebbek, de kedden már nem mi leszünk azok. Össze kell tartanunk akkor, mert jól kell majd védekeznünk, és mindent ki kell majd hoznunk a labdabirtoklásunkból, mert ezt ma nem tettük meg. Természetesen meg akarjuk majd nyerni a mérkőzést.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (15)

8 éve
Törölt felhasználó
James köszönöm szépen!
8 éve
Törölt felhasználó
Touré 5: A lényeg hogy van olyan UEFA szabály, nem találtam meg, de mindenhol arra hivatkoznak, hogy nem lehet első osztályú bajnokit rendezni BL meccs napon, legalábbis büntetik az adott szövetséget, mint jelen esetben ugye a meccs kedden lesz, így az FA büntetésben részesül.
Ugye a Barcánál írtam, hogy náluk nem volt gond, bár ők belementek a korai időpontba, de nem volt semmi büntetés.
De a helyzet ennél jóval bonyolultabb volt. Először a klub azaz Wenger akarta a meccs időpontját meghatározni, ők március 12-t akartak. De ezt az FA már alapból elvetette, mivel akkor már a következő kör meccseit játsszák, és azt mondták nem engedik, hogy egy klub előnyben részesítsen egy kupa sorozatot egy másikkal szemben.
Már nem tudom ki javasolta, de március 2-át is elvetették, mert akkor mindkét csapatnak elmaradt volna egy bajnoki meccse.
Így jött az UEFA akik 7.-ére rakták volna, mondva, 8 és 9 nem lehet, de ezt a klub elvetette mivel akkor az a Spurs meccs után lett volna kevesebb mint 48 órával.
Szóval mint előzetesen írtam, az FA és klub megállapodott hogy 9.-én lesz, persze az UEFA rögtön tiltakozott, és büntetést helyezett kilátásba, a klub és a szövetség részére is, ezt a szövetség magára vállalta, több mint 1M font, szóval az UEFA így belement, de csak akkor, ha legalább nem egy időben rendezik, szóval ők kora délután akarták, 2 óra előtti kezdéssel. Ekkor jött a TV csatorna, a BT sport, akik mind a BL mind az FA meccset közvetítették volna, ők utólag kizárták 9.-ét mivel akkor a Chelsea játszik, amit közvetítenek, így átkerült keddre, de mivel munkanapon van, így nekik a korai időpont se tetszett és azt mondták este legyen, szóval jelen állás szerint akkor lesz, de lényegében a csatornáé volt a döntő szó.
Mint ahogy 4 meccsünk és új időpontra került közvetítési szempontok miatt, bár ezekből 3 még változhat, ha továbbjutunk a Hull ellen.
8 éve
Törölt felhasználó
James! Sajnos elég kevés időm van most híreket olvasni, a meccset is csak fél szemmel tudtam követni. Egy kis infót megköszönnék!
8 éve
Elég sűrű lesz a program a következő napokban, hetekben. Heti 2 meccs lazán lemegy. Ebből a szempontból fokozottan nem jön jól Oxlade sérülése, de Welbeck visszatérésével talán leszünk elegen, és tudunk majd rotálni. Nagyon nem kéne a hajrára Öziléket kiégetni, ne adj'isten "leséríteni". Wilshere és Santi úgy hiányzik, mint egy falat kenyér.
8 éve
Törölt felhasználó
Touré 5: Olvastad a kupa újrajátszás időpontjának eseményeit?

Szólj hozzá