Négy nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzést követően az Arsenal ismét rátalált a győztesek útjára, Arséne Wenger csapata ezúttal 2:0-ás győzelmet aratott a Bournemouth gárdája ellen, idegenben.

Az Arsenal az első félidőben szerezte mind a két gólját Mesut Özil és Alex Oxlade-Chamberlain révén, ezt követően pedig a vendégek inkább az eredmény tartására rendeztek be.

A meccset követően a francia menedzser elégedetten értékelt.

Erősen kezdtük a meccset, és sikerült meggyőző teljesítménnyel két gólt szereznünk. Bizonyos időszakokban aztán gyengébbek voltunk és emiatt szenvedtünk is a pályán. A második félidő vége csak arról szólt, hogy megtartsuk az eredményt és hogy folyamatos legyen a játékunk. Fontos három pontot szereztünk.

 

Volt néhány pillanat, amikor Petr Cech-nek kellett nagyot védenie. Szoros meccs volt, de végül a Bournemouth nem tudott túl sok helyzetet kialakítani. De ezzel együtt is jó csapatról van szó, az elejétől a végéig nagyon keményen odatették magukat fizikálisan, bárkit meg tudnak verni, azt gondolom.

 

Két okból is fontos volt a győzelem: egy ideje már nem nyertünk, és ilyen helyzetben a csapata magabiztossága mindig megtorpan. Másrészről pedig a Leicester kezd meglógni, és így nagyon érdekes lesz a jövő vasárnapi mérkőzés. 

Wengert a jövő heti Leicester elleni bajnokiról is kérdezték, illetve a bajnoki versenyről is esett szó a sajtótájékoztatón.

Eddig is benne voltunk a bajnoki versenyben és most is ott vagyunk. Nincs befolyásunk az emberek véleményére, de nekünk hinnünk kell abban, hogy van esélyünk. A Leicester egy hét alatt legyőzte a Liverpoolt és a Manchester City-t is, és így ők váltak a bajnokság esélyeseivé. De még sok van hátra.

Nagy meccs vár ránk jövő héten, de remélem, megvan bennünk a kellő minőség és meg tudjuk őrizni a hidegvérünket , hogy megbirkózzunk ezzel.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

8 éve
Na, ha Wilshere már fut, én küldöm neki a pozitív energiát. ;-)
8 éve
Törölt felhasználó
Welbeck jövőhéten a Hull ellen már minden bizonnyal bevethető lesz, Cazorla és Wilshere pedig már fut, Wenger szerint hetek kérdése és elérhetően lesznek. Nagyon fontos lesz vasárnap nyerni, mert a keret hétről hétre javul, de ha kikapunk a Leicertől, akkor ez nem sokat fog érni. :(
8 éve
Törölt felhasználó
Ezt én is olvastam nem kicsit verte ki nálam a biztosítékot. Amíg eh a fasszopó itt van addig esszük a kefét gyerekek.
8 éve
Törölt felhasználó
8 éve
Törölt felhasználó
Láttam már én is Atkinsont jól vezetni, de néha meg "mellette" van a meccsnek.
Remélem, jó napját fogjuk ki, ....de egyáltalán nem vagyok nyugodt. :gulp:

Szólj hozzá