Nem tudott új hírekkel szolgálni Mohamed Elneny leigazolása ügyében Arséne Wenger.

Mint arról már beszámoltunk, a 23 éves egyiptomi védekező középpályás lehet az Arsenal egyetlen igazolása a téli átigazolási időszakban. Arról már több forrás is beszámolt, hogy az Ágyúsok és Elneny jelenlegi csapata, a Basel már mindenben megállapodott, a játékos pedig már teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat is.

Az átigazolás véglegesítésében azonban akadály lehet a munkavállalási engedéllyel kapcsolatos szabályozás, amelyet a szezon előtt változtattak és szigorítottak meg. Az új szabályokkal az angol labdarúgó-szövetségnek az volt a célja, hogy csökkentsék a nem Európából érkező játékosok számát.

A korábbi szabályoknak Elneny eleget tudott volna tenni, hiszen rendszeres válogatott játékosa az egyiptomi nemzeti csapatnak. Ugyanakkor a válogatott nincs a legjobb 50 ország között a FIFA-ranglistáján, így ezt a feltételt már nem éri el automatikusan a játékos. Ennek ellenére az Arsenal valószínűleg mégis csak erre a tényre fogja alapozni a fellebbezését az ügyben.

Nincs újdonság Elneny ügyében. Nem tudok mit mondani róla, mert nem a mi játékosunk. Nem igazoltunk senkit, és nem mondhatom azt, hogy olyan helyzetben vagyunk, hogy rövid határidőn belül be tudjunk jelenteni valakit. Dolgozunk az ügyön, de jelenleg még nem igazoltunk senkit. - mondta Wenger ezügyben. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

8 éve
Lehet, hogy velem van a baj, de a sűrű átigazolási időszak, és az aktivitás nálam sem egyenlő egy noname játékos leigazolásával.
8 éve
Törölt felhasználó
"Mint arról már beszámoltunk, a 23 éves egyiptomi védekező középpályás lehet az Arsenal egyetlen igazolása a téli átigazolási időszakban." Wenger aktívitásról beszélt az átigazolási időszakban. Egy ember lenne a nagy aktívitás?!
City behúzta, nem csak nekünk volt mákunk a fordulóban.
8 éve
Akkor keressünk valaki mást. Ezek a fellebbezések általában sikertelenek.

Szólj hozzá