Arséne Wenger elárulta, hogy a közelgő hetekben több fontos játékos is visszatérhet a sérüléseikből, s kiváltképpen ezért választ óvatos átigazolási politikát a januári transzfer időszakra.

Az Arsenal francia menedzserét a Newcastle elleni bajnokit követően természetesen az átigazolási terveiről is faggatták. A csapat jelenleg Mohamed Elneny leigazolásához áll közel, Wenger szerint 10 napon belül bejelenthetik az egyiptomi érkezését, de sokkal fontosabb, hogy a gárda sérült játékosai is hamarosan visszatérhetnek.

Azt gondolom, a minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél, mert a sérült játékosaink sem lesznek örökké partvonalon kívül. Coquelin hamarosan újból elkezdheti a futóedzéseket, Cazorla pedig remélhetőleg február közepén térhet majd vissza. Mikel Arteta is újból dolgozik már a csapattal, így remélhetőleg elég lesz egy, legfeljebb két játékost igazolni januárban. - mondta Wenger.

Sajnos senki nem kopog az ajtómon, hogy van egy fantasztikus játékosa, akit eladna az Arsenalnak, szóval reálisnak kell lennünk.

További jó hír, hogy hamarosan Alexis Sanchez is újra a pályán lehet majd.

Sancheznek rendesen pihenni kell majd a következő négy napban, aztán elképzelhető, hogy visszatérhet majd a Sunderland elleni bajnokin. Van erre is esély. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

8 éve
A norvég kb. minden meccsét láttam a Hertha-ban, szerintem jó (vidije is van fenn a youtube-on, de régi), egy szemlét Wengertől megérne. Én nézegettem a német és olasz ligát, de vagy öreg a VKP, ahol kevést gólt kapnak vagy túl ismert és drága. Az "olyan csapatban játszik", nem teljesen ok, de mégis mérvadó egy VKP-ra, hogy halálra kapják e a gólokat vagy nem, lásd Coquelin mellett mi kapjuk kb a legkevesebb gólt a PL-ben. Ja én egy éve kb még Alderweireldt akartam VKP-be (igaz védő, de a VB-n kicsit előrébb is játszott, és piszok jó benyomást tett rám), most a Tottenham elhappolta előlünk :-(
8 éve
Törölt felhasználó
Pinokkió, hát annak se látom értelmét, hogy azt nézzük, amit mondtál. A norvégot nem ismerem, ha te sokszor láttad játszani, akkor nyilván megalapozott a vélemény. De az, hogy csak azért jó valaki mert olyan csapatban játszik, ahol kevés gólt kapnak... Akkor a MUnak van a legjobb védelme a ligában.
8 éve
Törölt felhasználó
8 éve
Imbula?Az ügynöke szerint a Porto megszeretne válni tőle, szerintem simán ellehetne hozni(ha igaz a hír),Coquelin mögé tökéletes lenne.Fiatal , a labdával is jól bánik, ellenünk is anno a Marseilles-ben jól játszott.El Nenny és ő szerintem áttudnák venni Flamini és Arteta helyét.
8 éve
Csak azért raktam be, mert ezt kellene nézni az Elneny-knél, naaa. Én azt nézném, h melyik topligában kik kapták a legkevesebb gólt, ott ki a VKP; ezért ajánlottam anno Per Skjelbredet (ja és az nem igaz, h sz@rul focizott ellenünk, szerencsétlen maga focizott másik 9 ember helyett).

Szólj hozzá