A hétfői rangadó győzelmet követően hatalmas pofonba szaladt bele az Arsenal szombaton, Arséne Wenger csapata ugyanis ahelyett, hogy kihasználta volna a listavezető Leicester pontvesztését és élére állt volna a Premier Liga tabellájának, 4-0-ás vereséget szenvedett el a Southampton együttesétől.

 Az Arsenal lényegében egyetlen játékelemben sem volt jobb, mint a hazai pályán játszó Szentek, sőt, a védelemben hibát hibára halmoztak Koscielnyék, így végződött négy kapott góllal a mérkőzést.

A meccset követően Wenger visszafogottan értékelt.

Azt mondanám, hogy a Southampton jobban akarta a győzelmet. Meg lett a vezetésük, aztán ők szerezték a második gólt is, ezt követően ki kellett nyílnunk és előnyt szereztek ebből. Jól szervezettek voltak a kontrákban. - mondta Wenger.

 

A S'oton nagyon nagy hangsúlyt fektetett a játék fizikális aspekutásra, mi pedig túl sok párharcot veszítettünk el. Ez megmagyarázza, miért veszítettük el a mérkőzést. A második dolog pedig az, hogy nagyon balszerencsések voltunk a játékvezető döntéseivel, a második gólt szabálytanaság előzte meg, a harmadik gólnál pedig szöglet helyett kirúgásnak kellett volna történnie.

 

Ha egy csapat nincs a csúcsszinten, három gólt kap és még a bírói döntések sem az ő oldaukon vannak, akkor nagyon nehéz a helyzet. Sajnos élesebbek voltak a párharcokban, és ilyen téren magunkba kell néznünk. A játékvezető döntéseire nem lehetünk kihatással, de a viselkedésünkre igen. Amíg a Southampton jól jött ki a párharcokból, mi rendre elveszítettük azokat.

Wenger ezzel együtt nem tulajdonít nagyobb jelentőséget annak, hogy az Arsenal nem állt a tabella élére a bajnoki szezon féltávjánál, viszont azonnali válaszreakciót sürgetett.

Már a meccs előtt is elmondtam, hogy nem az a fontos, hogy egy ponttal előbb vagyunk, vagy hátrányban. A teljesítmény az, ami számít. Ma nem voltunk elég jók, hogy nyerjünk és ezt ki kell elemezni. Másfelől viszont nem foglalkozhatunk túl sokat ezzel, mert két nap múlva újabb meccs van. Csalódottak és frusztráltak vagyunk, de az egyedüli opció az, hogy 48 óra múlva válaszoljunk erre a vereségre. - mondta Wenger.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

5 éve
Arsenalfan25, mert részben minden gólban benne volt Kosi. 1. gól: Merte "rossz helyre fejelt... de miért nincs ott senki (pl Flamó), majd Kosi elhúzza a fenekét, és becsavarodik mellette, A less gólt is az ő embere fejelte... 2. gól: csak elcsúszott 3.gól: őt előzték meg 4. gólnál lessre próbált állítani, mögé játszották be. Kb ezt még ő is érezte. Kiváló döntés Wengertől. Annyi, hogy én Bellerínt is pihentettem volna.
5 éve
Cech- Bellerin, Mertesacker, Gabriel, Gibbs- Chambers, Ramsey- Chamberlain, Özil, Walcott- Giroud. Nem értem, hogy miért nem BFG pihen.
5 éve
Ez a Watford nem semmi. Ighalo-val az élen.
5 éve
Almunia57-el értek egyet kb., annyit hozzátéve, h Kosi csúcs rossz volt a hétvégén (kell h lássa a csapat, h aki miatt 3 gólt kapsz, nem játszik), én őt venném ki nem Mertét, valamint játszatnám az ifiknél Chamberst VKP-ben, mert abban a pár percben, amikor játszott, azt se tudta hol az ellenfél, nagyon rosszul helyezkedik, vagy mikor támadja meg. Bellerínnel nekem az a bajom, h szerintem taktikailag visszavontabb, mióta nincs Cazorla, így nem is teljesedhet ki, amikor meg felfut, mindent elbénáz, én oda tenném Chamberst a mai meccsen helyette. Valamint Debuchyt próbálnám ki VKP-ben, amikor egy v két meccsen középhátvéd volt kifejezetten tetszett. A támadó szekcióban meg logikus az Ox/Campbell csere, más lehetőség meg már nincs a variálásra.
5 éve
Bielik amikor beállt a Sheffield Wednesday ellen nem volt rossz, viszont Chambers kritikán aluli, egyáltalán nincs játékban, míg legalább a lengyel játszik az ifiknél, igaz ott kh-t, de benne több esélyt látok, hogy jól megoldja a feladatát, mint Chambers.
Bellerínt is nyugodtan le lehetne cserélni, mert Debuchy kezdett formába lendülni, csak aztán azóta folyton ül a padon, úgyhogy ebben is lenne kockázat, de Bellerín mióta visszatért csak a city ellen mutatott valamit.
Campbell egy meccset nem bír végig szusszal, úgyhogy biztos hogy neki most nem lesz helye a kezdőben, Chamberlain meg a gyorsaságával talán lendületet hozhat a csapatba, és talán több beadásunkat készíthet elő, így Giroudnak megint kezdeni kell, bár én inkább nézném Walcott középen most, de ennyi sérülttel erre nincs lehetőségünk.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek