Olivier Giroud szerint a karrierjére kedvezően hatott az a tény, hogy pályafutása elején alsóbb osztályú csapatoknál kellett bizonyítania, a francia csatár szerint e nélkül nem biztos, hogy eljutott volna arra a szintre, ahol jelenleg van.

A 29 éves csatárnak a Grenoble, az Istres és a Tours csapataiban kellett bizonyítania a francia másod-, illetve harmadosztályban, mire 2010-ben a Montpellierhez került, amely klubbal rá két évre bajnokságot nyert, gólkirályként zárva a Ligue 1-ben.

Giroud pályája így teljesen más utat járt be, mint a legtöbb francia válogatott játékosé, akik az ország legnevesebb futball akadémiáin pallérozódva fokozatosan kerültek fel egyre magasabb szintre. 

A játékos szerint viszont ez egyáltalán nem vált hátránnyá a számára.

Ha az ember egy kisebb csapatban játszik, nehezebben tereli magára a figyelmet. Viszont minden a játéklehetőségről szól, ha ez nem adatik meg egy adott klubnál, akkor váltani kell. Így kerültem ki kölcsönbe több csapathoz, ahol mindig is szereztem a gólokat. Ezek után lépésről lépésre egyre jobb játékos lettem és végül elértem azt a szintet, ahol most tartok. - mondta Giroud.

 

Nyilvánvalóan megedzett az, hogy a karrierem elején nem a Lyonban, a Marseille-ben, vagy a PSG-ben játszottam. A nehéz dolgok leküzdése mindig segít az embernek, erősnek kell maradni és szembe kell nézni a dolgokkal. Az, hogy így alakult a pályafutásom, segített nekem abban, hogy azzá váljak, aki most vagyok.

 

Amikor megnyertük a Montpellier-vel a bajnokságot számítottam arra, hogy eljuthatok erre a szintre. Mindig is ezt akartam elérni, és büszke vagyok arra, hogy ez sikerült. De nem is akarok megelégedni ennyivel, mindig többet akarok, mert ha most mindennek vége lenne, nem akarok bánkódni azon, hogy valamit elszalasztottam.

 

Van egy kifejezés a francia nyelvben, amelynek az a lényege, hogy a siker útjának sosincs vége. Az embernek mindig bizonyítania kell önmagának és másoknak, hogy versenyképes és mindig a legjobbját hozza. A futball egy sport, amelyben mindent bele kell adni. A szenvedélyünkből élünk, s noha mindannyian szerencsések vagyunk, az én helyzetem kiváltképp élvezetesebb, mert más utat jártam be, mint a többiek.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (0)

Szólj hozzá