Arséne Wenger a hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette azon hétvégi szóbeszédeket, miszerint Francis Coquelint hónapokig kell majd nélkülöznie a csapatnak.

Mint ismert, Coquelint térdsérülés miatt kellett lecserélni a West Brom elleni szombati bajnokin, de a pont sérülés csak a vasárnapi MRI-vizsgálatok után vált nyilvánvalóvá.

Mindig óvatos vagyok ezekkel a sérülésekkel kapcsolatos kijelentésekkel. Az biztos, hogy legalább két hónap kell majd, mire visszatérhet, de nem akarok találgatni. - mondta Wenger a hétfői sajtótájékoztatóján.

Wenger azt is megerősítette, hogy Coquelin sérülése átrendezhetik a közelgő, januári átigazolási időszakra vonatkozó terveit, a francia menedzser azonban bízik abban, hogy képesek lesznek házon belül is megtalálni Coquelin helyettesét.

Vannak játékosaink, akik védekező középpályások, mint például Flamini, de mások is képesek itt játszani, például Chambers. Ez most egy jó alkalom lehet arra, hogy megmutassák, mit tudnak.

Coquelin sérülése ellenére azonban jó hír, hogy Aaron Ramsey az előzeteseknek megfelelően hétfőn visszatérhetett a teljes körű edzésekre. Az azonban nem még nem dőlt el, hogy játszhat-e majd kedden a Dinamo Zágráb ellen.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (11)

8 éve
Wenger úgyis vkp-t akar faragni belőle, akár jól is elsülhet.
8 éve
Törölt felhasználó
Coquelint sem egyből dobta be, hanem egy ideig csereként és akkor lehetett látni, hogy jobb mint Flamini. Nem zsákbamacska volt már, amikor a kezdőben játszott.
8 éve
Akkor melyik meccsen? A bajnokságban szerintem nagyobb kockázat lenne őt bevetni. Meg hiába nyerünk ma, én nem látok sok esélyt rá, hogy 2 góllal nyerünk Athénban.
8 éve
Törölt felhasználó
Gabrielre ma nagy szükségünk lehet, kár, hogy a padon ezt nem fogjuk tudni kamatoztatni.. Remélem Merte megoldja. Chambersre én is rohadt kíváncsi lennék, de én se ezen a meccsen próbálnám ki Wenger helyében.

Sajnos erre a keretre egyszerűen rossz ránézni. Kurva anyját a gecis sérüléseknek.
8 éve
Bárcsak Paulista játszana Merte helyett és Chambers-Cazorla középpályával állnánk fel. Kár, hogy Wenger annyira fél az újtól, hogy inkább Flamót fogja erőltetni ameddig Coq és Arteta sérült...

Szólj hozzá