Arséne Wenger szerint nem lesz egyszerű megnyerni a vasárnapi észak-londoni derbit a rivális Tottenham ellen már csak két okból is - a francia szerint az ellenfél remek csapat, másrészt pedig az Arsenalnak el kell felejtenie a szörnyűen sikerült szerda estét.

A menedzser szerint semmiképpen sem lesz könnyű túltenni magukat a Bayern München ellen játszott 5-1-es vereségen, de a bajnoki meccsekre jellemző magabiztosság az Arsenal segítségére lehet.

Csalódást keltő eredmény született szerdán, de ezt megelőzően a bajnokságban mindig is jól teljesítettünk. Megpróbáljuk valamelyest szétválasztani a két sorozatot egymástól. - mondta Wenger.

 

Úgy gondolom, a bajnokságban megvan bennünk a kellő elszántáság és önbizalom és ezt akarjuk megmutatni majd vasárnap a Spurs ellen. Egy ilyen derbin mindig előtérbe kerül az elszántság és az idegesség is.

 

Természetesen nem egyszerű felállni a padlóról ilyen vereséget követően. Kielemztem a meccset, és nem sok tekintetben változott a véleményem a meccset követő álláspontomhoz képest.

 

Támadásban sok helyzetet teremtettünk, és egy ilyen jellegű meccsen ezzel elégedett is voltam. Viszont védekezésben nem hoztuk a szokásos teljesítményünket, főleg az első két góluknál, amit lényegében ajándékba kaptak tőlünk. Innentől kezdve még nehezebb volt a dolgunk, mert a Bayern Európa talán legjobb csapata pillanatnyilag. 

A francia viszont vasárnap sem számol egyszerű meccsel, szerinte a Tottenham ebben az évben is remek csapat.

Mióta itt vagyok, minden évben óriási fenyegetést jelent a Tottenham. Az elmúlt 20 évben mindig is jó csapatuk volt, főleg azon keretük, amelyiknek 7-8 pont előnyük volt velünk szemben márciusban és áprilisban.

 

Idén lehet fiatalabbak, de keményen dolgoznak, és idén is nehéz ellenfelek lesznek. - mondta Wenger, aki a 46. észak-londoni derbijére készül.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (17)

8 éve
Gabriel szerdán Arsenalos karriejének legrosszabb meccsét játszotta. Még abból a rosszul teljesítő védelemből is lefelé lógott ki.
8 éve
Vagy inkább kezdjen Chambers a szélen, középen pedig Paulista és Koscielny.
8 éve
Törölt felhasználó
Ha lehetne most egy tanacsom Wengernek, vszinuleg azt mondanam, hogy Gabriel legyen a jobbhatved (mar perszr ha Kos fitt lesz). Tobbi szerintem maradhat a helyen.
8 éve
Törölt felhasználó
Most tényleg? Lehet rosszabb opció mint a Mertesacker-Debuchy-Campbell? Igen, a Mertesacker-Debuchy-Arteta.
Nem véletlen, hogy a Wenger éra 4. legrosszabb pánikigazolása Debuchy.
Csak tudnám minek vettük legalább dupla áron Chamberst, ha nem játszik, lehet követ el hibákat, főleg mert rutintalan, ami játék nélkül nem fog változni, és ő se a leggyorsabb, de legalább nem előre sétál mikor már vissza fele kéne üldöznie valakit. Rose maga szétszívatja a Debuchy-Merte párost, hát ha még egy gyors szélső lesz mellette.

A FA-től kevesebb mint 2M-val jár több a bajnoki címért, mint a 4. helyért. Tévéközvetítés az idén a tavalyi sorrend szerint kapják, meg azt amúgy is várható nézetség alapján osztják, és az szerint kinek hány meccsét közvetítik, szóval ilyen szempontból nincs extra pénz.
Egyedül az olyan szponzoroknál, akiknél van ilyen kikötés, onnan érkezhet jelentősebb extra pénz, de ez is olyan 5-10M max szerintem. De a bajnoki címmel a játékosoknak is jár az prémium, szóval lényegében jelenleg anyagilag a 4. hely és a bajnoki cím egy szinten van. És már a BL se elég jelentős, a bejutás még igen, de a csoportkörből való továbbjutás, és azon túl, már alig.

Ez csak folyamatos magas szint hozásával, hogy a tv közvetítéseket mi kapjuk, és olyan szponzori szerződésekkel növelhető jelentősen. Mint pl a Citynek 28M járt csak a szponzoroktól a bajnoki címért. És valami 10M-val többet kaptak utána tv közvetítésből is.
8 éve
Szerintem játsszon Campbell. A Swansea ellen jó volt. A Bayern ellen meg nem csak neki nem ment, szóval ne az alapján ítéljük meg. Viszont Debuchy helyett nem bánnám, ha Chambers kezdnene. Persze ő se életbiztosítás, de emlékezzünk vissza hány jó meccse volt az előző szezon kezdetén. Nagy tehetség de meccshiánya van.

Szólj hozzá