Petr Cech úgy gondolja, hogy az Arsenal a szerdai 5-1-es müncheni vereséget követően is képes lehet kiharcolni a továbbjutást a Bajnokok Ligája idei csoportköréből, noha a sorsuk jelenleg nincs a saját kezükben.

Az Arsenal négy meccsen mindössze három pontot gyűjtött szemben a tabellát vezető, kilenc-kilenc pontos Bayern Münchennel és Olympiakosszal, Arséne Wenger csapata pedig még otthon a Dinamo Zágrábbal találkozik, mielőtt idegenben befejeznék a csoportkört Görögországban.

A továbbjutáshoz a zágráb elleni győzelem mellett az kell, hogy a Bayern megverje az Olympiakoszt, a görögöket pedig legalább két góllal kell elintézniük az Ágyúsoknak. Petr Cech ennek kapcsán bizakodó, hogy a továbbjutás még ebből a nehéz helyzetből is lehetséges.

Természetesen még mindig továbbjuthatunk. Meg kell nyernünk a hátralévő két meccset és úgy kell alakítanunk az Olympiakosz elleni mérkőzést, hogy minden nekünk kedvezően alakul és így továbbmehetünk. Minden lehetséges, még van két meccsünk. Össze kell szednünk magunkat és továbbra is az utolsó pillanatig kell koncentrálunk. - mondta Cech.

 

Minden meccs olyan gyorsan következik egymás után, hogy mindenkinek meg kell bizonyosodnia arról, hogy fejben már a következőre koncentrál. Sajnos nem fogtunk jó napot szerdán, el kell ismerni, hogy az ellenfelünk magasabb szinten játszott minden tekintetben, főleg az első félidőben.

 

A második játékrészben sokat javultunk, ugyanakkor sokkal hatékonyabbak voltak a támadásokban, több helyzetet alakítottak ki, többször lőttek kapura, és emiatt is sikerült több gólt lőniük. Voltak pozitívumaink a mi játékunknak is, de védekezésben javulnunk kell, és agresszívebben kell támadnunk, mert túl sokszor hagytuk náluk a labdát.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

8 éve
Szerintem a BL-nek meg kell adni a kellő tiszteletet. Ha van esély, akkor még egy-egy bajnokit be is lehet áldozni. A csapatot (a leendő játékosok is) a BL alapján ítélik meg, lásd anno a bajnok City-t...
8 éve
Törölt felhasználó
Viszonylag nagy mák kell ahhoz, hogy innen továbbjussunk. Mi meg nem igazán ápolunk jó barátságot Fortunával. De reménykedni szabad. :lol:
Én csak abban bízok, hogy ez a zakó nem lesz (vagy legalábbis nem nagy) kihatással a csapat bajnokságban nyújtott teljesítményére. Mert ott minden esélyünk meg van, hogy felérjünk a csúcsra.
8 éve
Törölt felhasználó
hermandani rosszul tudod, pontegyenlőség esetén először az egymás elleni eredmény számít. Ezért mondogatja mindenki, hogy 2 góllal kell verni a görögöket, mert ők "csak" 1-el vertek minket az Emiratesben. Ha ugyanaz lenne a kinti meccsen az eredmény számítana a gólkülönbség, de ezzel inkább ne kelljen foglalkozni...
8 éve
Törölt felhasználó
Álljá meg, álljá meg! Nem úgy van az. A legjobb 16 közé jutásért is jár a pénz, a vezetőség meg olyan, hogy 2 fillérért megbassza az anyját. Szóval nekifekszünk, a bajnokság meg meglesz később. Úgy, mint eddig.
8 éve
Törölt felhasználó
Sztem is hanyagoljuk a blt hogy aztán a bajnokság menjen rá. Nem tudom hol olvastam már de tavaly a chelsea hogy bajnok lett 99 millió fontot zsebelt be összesen na most sztem ezért se foglalkoznak annyira a bl-l az angolok mert a bl nem hoz annyit a konyhára mint a pl. De lehet hogy hülyeség de nézzük meg már inkább csak presztízs ott vannak a plusz bevétel miatt de ennyi.

Szólj hozzá