Arséne Wenger úgy gondolja, hogy nincs többé értelme az Európai Labdarúgó-szövetség által felállított Üzleti Fair Play (FFP - Financial Fair Play - a ford.) modellnek azt követően, hogy a Michel Platini által vezetett testület a klubok nyomására lazított az előzetesen felállított szabályokon és büntetéseken.

Az UEFA által felállított szabályozás lényege az volt, hogy a klubok kiadása ne legyen több, mint a bevétele, valamint hogy belátható időn belül legalább nullszaldósra kell hozniuk a pénzügyi mérleget. Ennek több csapat nem tudott eleget tenni, így a szövetség pénzbüntetéssel, keretszűkítéssel, néhol az európai kupasorozatokból való kitiltással büntette a retinenseket.

A klubok viszont egyre több nyomást kezdtek el gyakorolni az UEFA-ra, miután az ő jogértelmezésük szerint a szövetség szembemegy az Európai Uniós jogokkal, így polgári per indítását kezdeményezték. Az UEFA-nak így lazítania kellett az előírásokon, ezt pedig azt eredményezte, hogy a gazdag tulajdonosi háttérrel rendelkező klubok ismét az egekig emelhették az átigazolási költségvetésüket.

A Manchester City például 150 millió angol fontot sem sajnált olyan játékosokra kiadni, mint Raheem Sterling, Nicolas Otamendi Fabian Delph, vagy a napokban a csapathoz igazoló Kevin de Bruyne, de a Chelsea és a PSG sem marad el sokkal az égszínkékben játszó manchesteri együttestől.

Wenger, aki sokáig az FFP-kezdeményezés nagy híve volt, maga is elismerte, hogy az UEFA tervezete nem vált be, noha az átigazolásokkal kapcsolatban nem is a pénz jelenti a legnagyobb gondot az Arsenal számára.

Az FFP elúszott. Láttam néhány biztató jelet az UEFA-tól, sokáig azt gondoltam, hogy ez beválik majd, de nem lesz ebből semmi. - mondta Wenger.

 

Néhány klub polgári perrel fenyegetőzött, ami már túlmutat a sportbíróságokon. Ez sok bizonytalanságot eredményezett az UEFA számára, így úgy döntöttek, hogy lazítanak a szabályozásokon. A júliusi döntésük eredményeképpen a Manchester City vagy a PSG újra megnyitothatta a pénzcsapot.

 

A mi szemszögünkből nem jelent változást a dolog, mert maradunk az önfenntartó-modellünknél. Csak azzal a pénzzel üzemeltetjük a klubot, amit mi termelünk ki. Ugyanakkor bármennyi bevételt is hozzunk, a Chelsea vagy a Manchester City bármikor hozzátoldhat a magáéhoz ugyanennyit, vagy kétszer annyit.

 

Talán egy nap ez is megváltozik majd. Ugyanakkor a problémánkat nem a pénzhiány, hanem a játékoshiány jelenti. Pénzünk van, csak a megfelelő játékos nincs a piacon.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (15)

9 éve
Törölt felhasználó
gondoltam, h nem tudsz majd érdemben reagálni. egyébként roppant egyszerű: ha zavar, h kijavítják, ha baromságokat írsz, akkor mélyedj el kicsit a magyar nyelv rejtelmeiben és edzd a logikád, h ne üsd egyik mondatoddal a másikat. minden jót!
9 éve
Törölt felhasználó
Gondoltam, hogy nem lesz világos :-S ;-)
9 éve
Törölt felhasználó
„Arteta valóban nem vkp. Mert olyan nincs.”
???
igen, kényszerből játszott vkp-t arteta, tűrhetűen, viszont a feladatát valószínűleg jobban megoldotta volna egy rendes vkp.
2, azt írtam először, h más csapatok vhogy tudnak igazolni, nem pedig azt várják, h 20 milliókért cavanik kopogtassak. erre te leírtad azt, h gondolod, én is úgy menedzselném a csapatot, hogy licitháborúznék a vilég leggazdagabb csapatával, ergó olyanra reagáltál amit nem is írtam. ha pedig schneiderlinre akartál célozni, nos tudtommal nem tettünk ajánlatot, így persze hogy az MU-hoz ment.
3, ja persze, az első mondatod nekem címzed, a másodikkal pedig véletlenül sem akarzs semmire sem célozni,csak leírod, h a 20 évesek nincs annyi tapasztalata…:) te ezek szerint csak úgy bedobsz random mondatokat a szövegedbe, amikor mással beszélgetsz:)


ember, te olvasod egyáltalán amit írsz?

„nem minden facebo*k-hozzáféréssel rendelkező, 20 éves, magyar "nagygondolkodónak" adatik meg”

VS.

„Vagyis hogy életkortól függetlenül (!!!) sincs például senki kis hazánkból,”

tehát azzal, hogy ’20 éves’ fejezted ki, hogy ki életkortól függetlenül, világos.

„nem minden facebo*k-hozzáféréssel”

VS.

„például senki kis hazánkból”

most akkor nem minden, vagy senki? a kettő nem ugyanazt jelenti. ebből is látszik, h gőzöd sincs róla, h pontosan mit is akarsz mondani.

a többi baromságokra már nem is reagálok inkább. vicces, hogy folyamatosan a szövegértéssel jössz, nekem elég jó a szövegértésem, a probléma az, hogy vagy 1, összevissza zagyválsz minden butaságot logikátlanul, és nem veszed észre 2, vagy az a taktikád, h amikor vki felhívja rá a figyelmed, h baromságot írtál, akkor megpróbálod hülyének nézni a másikat (most pl. úgy csinálsz, mint ha csak épp véletlenül írtál volna 20 éves kort pont ott)

engem nem zavar, ha buta vagy ( elég sokan azok ezen az oldalon, pont ezért írok ritkán), csak nem értem, akkor miért kötözködsz folyamatosan. és részemről lezárva.
9 éve
Törölt felhasználó
Ljungberg!
1. Arteta valóban nem vkp. Mert olyan nincs. Kapus van, meg mezőnyjátékos. Ellenben éveken át játszott abban a pozícióban, ahol most Coq van. Nevezheted aminek akarod! Schneiderlin nyilván elé érkezett volna, ebben talán egyet érthetünk.
2. Te csúsztatsz: "senki nem mondta, h a leggazdagabb klubokkal versenyezzen, csak azt, hogy nem ártana hiányposztokra/vagy olyan posztokra, ahol gyengébbek vagyunk, igazolni" - Nem. Nem ezt mondtad. ...Ellenben, ha ezt valami Világmegváltó gondolatnak szántad, akkor én kérek elnézést.
3/A. Az életkor valóban semmire nem garancia. A fiatal kor azonban legtöbbször a bölcsesség hiányával párosul. Ez esetben pedig, leginkább arra utal, hogy a legtöbb 20 évesnek nincs annyi tapasztalata egy futballklub menedzselésében, mint Wengernek. (Lásd még: szövegértés!!) ;-)
3/B. Az életkorra való utalás - továbbá - általános jelleggel történt (lásd a: "nem minden facebo*k-hozzáféréssel rendelkező, 20 éves, magyar "nagygondolkodónak" adatik meg" résznél. /szövegértés2/). Tehát nem a te életkorodra vonatkozott (további segítség még szövegértéshez: a húszas számnak sincs nagy jelentősége, tágan értelmezendő: a 19-21 évesek is bőven értendők alatta stb.).
3/C. A szöveg figyelmes értelmezése során, feltűnhet az az apróság is, hogy a "20 éves" kitétel egy felsorolás részét képezi. Tovább domborítva a mondandóm lényegét. Vagyis hogy életkortól függetlenül (!!!) sincs például senki kis hazánkból, akinek megadatna a beleszólás lehtősége (szövegértés3).
4. Kioktató szavaidat igyekszem építő kritikaként kezelni és a továbbiakban hasznosítani. Köszönöm.
9 éve
Törölt felhasználó
ronin!
1, Coq-on kívül nincs más vkp-nk. Arteta sosem volt az, ráadásul 33 éves. Mi lesz, ha neadjisten Coq lesérül?
2, csúsztatsz. senki nem mondta, h a leggazdagabb klubokkal versenyezzen, csak azt, hogy nem ártana hiányposztokra/vagy olyan posztokra, ahol gyengébbek vagyunk, igazolni. Wanyama-t már anno a Celticből el lehetett hozni, de rajta kívül is bőven vannak normális vkp-k.
3, nem vagyok 20 éves, és elég gyerekes dolog egy vitában belekötni a másik életkorába, ugyanis teljesen lényegtelen a másik kora. te elvileg 40 éves vagy, mégis érvelési hibákat vétesz meg butaságokat írsz, tehát az idősebb életkor semmire sem garancia.
4, a gúnyolódásod sem vicces, sőt sztem kínos inkább, tanulhatnál egy kis vitakultúrát.

Szólj hozzá