Arséne Wenger a Newcastle ellen 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzést követően elmondta, a türelem volt a legfontosabb erénye a csapatának - ennek köszönhetően tudták megnyerni a mérkőzést azt követően, hogy az Arsenal több mint 70 percet játszott emberelőnyben.

A türelemről és az idegek csatájáról szólt ez a meccs. Úgy gondolom, fontos volt, hogy ne kapkodjunk, ne siettessük a játékunkat, hogy várjunk a helyzeteinkre és kihasználjunk egyet. A Newcastle már az elejétől fogva a fizikális párharcokra helyezte a hangsúlyt, és néha egy kissé túl agresszívakká váltak. Azt gondolom, jól játszottunk.

 

A kiállítást követően elég furcsa meccs lett, 10 emberrel a Newcastle elkezdett 20 méterrel mélyebben védekezni. A támadóharmadunkban 10 emberrel támadtunk az ő 9-ükkel szemben, ráadásul a szurkolóik nagyon támogatták a csapatukat, ez pedig nyomást helyezett a bíróra is. Nem volt elég helyünk, és jól is védekeztek, érthető, miért nem tudott ellenük a Man United sem betalálni a múlt héten. Nagyon elégedettek vagyunk az 1-0-val és a három ponttal.

Wenger a kiállításról és Marriner játékvezető teljesítményéről is beszélt.

Őszintén megmondom, a szabálytalanságot nem láttam élőben, csak TV-ben, úgy pedig jogos volt a piros lap. Egyáltalán nem a labdára ment Mitrovic.

 

Nem tudom, hogy összességében elég védelmet kaptunk-e a játékvezetőtől, aki jó munkát végzett. A Newcastle mindenáron megakart bennünket akadályozni, hogy gyorsan járassuk a labdát - ez volt a céluk már az első perctől kezdve. Mitrovic talán túl messzire ment, talán peches volt. Nem tudom, hogy szándékosan csinálta-e.

 

A kiállítás teljesen megváltoztatta a játék menetét. Több helyre számítottam Theo Walcott számára, ez az első 15 percen így is volt, aztán problémába ütköztünk, nehéz volt jó döntést hozni a védőik között, akik remek munkát végeztek.

 

Összességében viszont nagyon fontos volt a három pont. Azt tudjuk, hogy hamarosan fogjuk hozni a három pontot otthon is, emiatt viszont nagyon fontos volt, hogy ne veszítsünk további egységeket és hogy ne szakadjunk le az élen állóktól. Két teljesen más idegenbeli meccsünk volt a Crystal Palace és a Newcastle ellen, de hoztuk a maximális hat pontot, ez pedig jó.

Wengert végül a kedden záródó átigazolási piacról kérdezték.

Figyeljük a piacot és nyitottak vagyunk egy átigazolásra. Ha bármelyik poszton találunk egy kivételes játékost, leigazoljuk. Egyelőre viszont nem tudom megmondani, hogy fog-e vajon történni valami.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (150)

9 éve
Törölt felhasználó
Jobb esetben ez a klub soha, semmiben nem fog hasonlítani a Cselszkíjre...
Azt az egyet leszámítva, hogy ha akarunk valakit, azért lerakjuk a pénzt, amit kérnek érte és elhozzuk.
9 éve
Törölt felhasználó
Tavaly a chelsea lazán bajnok lett,és mégis igazoltak 2-3 játékost legalább hogy a keret mélysége meglegyen mi kiállítunk egy kezdő 11et és cső. Mert a padon nem igen vannak olyan gamerek akik képesek meccseket eldönteni. Wenger felett elszállt az idő makacsul ragaszkodik a faszságaihoz ami általában sosem jönnek be vagy csak nagy ritkán. Mindegy nem érdekel én már annak is örülni fogok ha a szititől nem kapunk 6ot idegenbe vagy otthon .
9 éve
Nem tudom megérteni,hogy egy ilyen klub, ahol mindig 4 frontos harc van, hogy engedheti meg magának az átigazolási időszak figyelmen kívül hagyását. A kieső jelöltek kb többet költöttek mint mi, még azok a klubok is beruháznak,akik keret erősségbe előrébb járnak mint mi. Érthetetlen Wenger igazolás politikája ezen a nyáron, pláne annak tükrében, hogy azért egyes posztokon vannak hiányosságaink. És akkor a potenciális top klubokról nem is beszélve,akik most úgy tűnik jól erősítettek. Bár ez is majd idővel fog kiderülni, csak a csodában bízhatunk, mert nem tudom elhinni, hogy ez a keret jobb lesz a tavalyinál,mivel semmit sem változott...... >:-( >:-(
9 éve
Én Hermandanival értek egyet, ha tavaly nem volt elég a keret, most miért lenne (vagy mire???)?! Ami Wenger fejében járhatott, már most dőlt, h az összeszokott keret az év eleji startnál előny lesz... eddig 5 pont hátrány. Minimum ott kellene tartanunk, ahol a City, de játékban előttük. De azért Go Gunners!!!
9 éve
Törölt felhasználó
Most mindenki vegyen egy nagy levegőt, és olvassa vissza milyen baromságokat írt.

Szólj hozzá