Arséne Wenger a pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Wojciech Szczesny távozik az Arsenaltól - jóllehet a lengyel csak ideiglenesen teszi azt, hiszen mindössze kölcsönben, egy évig lesz az AS Roma játékosa.

Petr Cech nyári érkezésével számban túl sok kapus áll a csapat szolgáltalában, így tulajdonképpen csak az volt a kérdés, hogy Szczesny, vagy a január óta első számú kapusává avanzsáló David Ospina hagyja el a londoni gárdát. A labda többször pattogott mindkét kapus oldalán, de jelen állás szerint Szczesny lesz, aki távozik.

Szczesny nem lesz bevethető az Emirates-kupán, mert a Romához mehet. Mindenben megállapodtunk, már csak a papírmunkák hiányoznak. De amíg nem véglegesül az üzlet, bármi megtörténhet. - mondta Wenger.

Wenger ugyanakkor hozzátette, a lengyelnek lehet még jövője az Arsenalnál. Úgy hírlik, a Roma véglegesen is megpróbálta volna leigazolni Szczesny-t, de ezt mindkét fél elutasította.

Szczesny egy világklasszis kapus. Három remek hálóőrünk van, de ha az egyikük lehetőséghez tudna jutni, kiváló lenne. Úgy gondolom, hogy van jövője a csapatnál. Személyesen nagyon sokra tartom őt, ha ez nem így volna, akkor nem adtam volna neki esélyt gyerekként, amikor 20 éves volt. Egyszerűen nem akarom, hogy egy ilyen fiatal kapus tapasztalata kárba vesszen.

Wenger viszont cáfolta, hogy azért döntött Szczesny kölcsönadása mellett, mert jobb szerette volna a tavaly jobb teljesítményt nyújtó Ospinát a csapatnál tartani.

Egyáltalán nem erről van szó. Két aspektust kellett megvizsgálni: a pozitívat, hogy mennyi mindent tudott volna Cech-től tanulni, aki egy tapasztalt kapus. És a negatívat, hogy mennyire érintette volna hátrányosan, hogy nem védhet rendszeresen. Második vagy harmadik számú kapusként a helyzet sokkal nehezebb. Ráadásul azt is figyelembe kellett vennem, hogy ez az egész mennyire teszi a csapategységet erősebbé. Az egésznek semmi köze nem volt az Ospina-Szczesny párharchoz.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

9 éve
Törölt felhasználó
Össze-vissza írnak mindent: most van opciója a Romának, vagy nincs? :roll:

Szólj hozzá