David Ospina, az Arsenal kolumbiai kapusa az egyik hazai napilapnak elárulta, hogy szívesen maradna a jelenlegi klubjánál még akkor is, ha Petr Cech érkezésével vélhetően elveszítené a januárban megszerzett állandó kezdőbeli helyét a csapaton belül.

Továbbra sem eldöntött kérdés, hogy Cech érkezésével melyik kapus távozik a nyár folyamán az Arsenaltól. Korábban szinte biztosra vehető volt, hogy Wojciech Szczesny lesz majd, aki a rövidebbet húzza, hiszen a cseh hálóőr érkezésével a lengyel még hátrébb kerülhet a kapusok sorrendjében. Szczesny viszont a megnyert FA-Kupa döntő után kijelentette, hogy marad, míg Ospina iránt Törökországból érkezett ajánlat.

A 26 éves kapus az egyik kolumbiai napilapnak elmondta, szívesen maradna "álmai klubjánál", hogy tanuljon Cech-től, de nem hagyhatja figyelmen kívül az egyik új kérő, az Everton ajánlatát sem.

Továbbra is az Arsenalnál akarom bizonyítani a szintemet, s hogy mi mindent tudok tenni ezért a klubért. - mondta Ospina.

 

Maradni akarok. Az Arsenal egy nagyszerű csapat. Egy álmom vált valóra, amikor idekerültem.

 

Egy kiváló kapus érkezik Cech személyében, akire felnézek. Megtiszteltés lenne vele dolgozni és tapasztalatot cserélni. Minden nap egyre többet tanulok a saját posztomon.

 

De majd meglátjuk mi történik, még nem volt beszélgetésem a menedzserrel erről. Tudok az Everton érdeklődéséről, ők egy versenyképes csapat nagyszerű lehetőségekkel.

 

Szóval vannak lehetőségeim, de a fejemben az Arsenal jár. A családommal együtt boldogok vagyunk Londonban, a szerződésem pedig négy évre szól. Ugyanakkor mindig szemmel tartom a lehetőségeimet és mérlegelem azokat. - zárta szavait a kapus.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

9 éve
Törölt felhasználó
Maradj könyörgöm, maradj!
Ha Wengernek is van esze, nem adja el.
Akkor inkább a lengyel nagyképűsködjön valahol máshol...
9 éve
Csak ha hülyék vagyunk engedjük el...ergo elengedjük. Pedig Őt kellene itt tartani és a lengyelt elküldeni örökre vagy kölcsönbe. Túl sokan akarnak Cechtől tanulni...:D sok kis buzgómócsing.

ui. +érv Ospina mellett hogy szerintem jobban bírják a szurkerek is, lásd a kirúgások. Hát a lengyellel bajban lennénk....!:D
9 éve
Akkor most van 1-1, ugye? A labda Wenger térfelén pattog. Remélem a kolumbiai marad.

Szólj hozzá