A Sky Sports információi szerint mindenben megegyezett egymással az Arsenal és a Chelsea, így Petr Cech a következő szezont már Arsene Wenger csapatában kezdi meg.

A 33 éves hálóőrrel már az elmúlt hétvége folyamán megszületett a megállapodás a személyes feltételeket illetően, amely szerint heti 100 ezer fontot tehet majd zsebre Cech.

A legfrissebb információk viszont arról adnak tájékoztatást, hogy teljes egészében mégsem ezen a héten, hanem a jövő hét közepén vagy végén zárulhat le az átigazolás, amikor is a játékos átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

A vételár 10.9 millió angol font lesz, a cseh kapus pedig várhatóan három éves szerződést köt majd az észak-londoniakkal. David Ospina arsenalos karrierje érhet ezzel véget, akiért a Fenerbache mutat komoly érdeklődést.

KORÁBBAN ÍRTUK

Bár hivatalosan még nem egyezett meg egymással az Arsenal és a Chelsea Petr Cech ügyében, egybehangzó lapértesülések szerint a tárgyalások már a végső szakaszban járnak, s a 33 éves hálóőr akár a hét végéig Ágyús lehet.

Hétfő délután a Daily Mail olyan cikket publikált, amelyben azt állt, hogy a két csapat már mindenben megállapodott, s Cech átigazolása már a közelgő órákban hivatalos lehet.

A többi angol újságíró - többek között a mindig megbízhatóan tudósító David Ornstein (BBC) - nem erősítette meg a Daily Mail értesüléseit, ám egybehangzóan arról tudósítottak, hogy a két klub között érdemben is jól haladtak a tárgyalások az elmúlt napokban, s Cech valóban közeledik az Arsenalhoz.

A hivatalos bejelentésre egyelőre várni kell, noha a Telegraph riportere, Jason Burt szerint akár erre még ezen a héten sor kerülhet. A játékos ügynöke, Viktor Kollar is szűkszavú maradt, a menedzser csak annyit árult el, hogy a Cech ügye még nem zárult le, de ahogy ez megtörténik, tájékozatni fogják a nyilvánosságot is.

A Sky Sports beszámolója alapján a történések jelentősen felgyorsulhatnak, amint meglesz a megegyezés a két klub között. Az angol sportcsatorna szerint ugyanis az átigazolás többi része már csak formalitás lesz, hiszen Cech már megegyezett az Arsenal vezetőségével, s 100 ezer fontot fog keresni a csapatnál. Ez az összeg némileg több, mint amennyit a játékos a Chelsea-nél keresett.

További fejlemény az elmúlt napokhoz képest, hogy nagy valószínűséggel Cech mellett a játékos chelsea-s kapusedzőjét, Christophe Lollichon-t is leigazolja az Arsenal. Az már hivatalossá vált, hogy az Ágyúsok egyik kapusedzője, Tony Roberts a Swansea-nál folytatja a pályafutását, az ő helyét pedig Lollichon töltheti majd be.

KORÁBBAN ÍRTUK

Az Arsenal vezetői egyre magabiztosabbak, hogy Petr Cech csatlakozni fog a csapathoz a következő hetekben - írja csütörtök esti számában a Telegraph.

A londoniak legfőbb átigazolási célpontja a cseh hálóőr az idei nyáron, aki zöld utat kapott klubjától, hogy szabadon válassza meg következő állomáshelyét.

A játékos ára 10 millió font körül mozog, a tárgyalások pedig a hírek szerint jól haladnak a felek között, így rövid időn belül lezárulhat az ügylet.

Matt Law hozzáteszi, a személyes feltételekről szóló megállapodás már csak formalitás lenne, lévén Cech elsődleges célja, hogy Londonban maradjon családjával.

A PSG részéről szintén erős érdeklődés mutatkozik, de az Arsenal stábja és játékosai úgy készülnek, hogy a közel jövőben új csapattársat üdvözölhetnek a Chelsea kapusa személyében.

Mint arról ma már beszámoltunk, Cech esetleges érkezése David Opsina Arsenalos karrierjének vethet véget, akiért a Fenerbache tehet 4 millió fontos ajánlatot.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (65)

9 éve
Törölt felhasználó
Mi ebben a hülyeség? Vettünk valakit kurva drágán, mert Kapzsidis nem tud tárgyalni. Ez az ő dolga lenne, nem Wengeré, Wenger megmondja kit akar, ennek a gyökérnek kéne reális áron venni, eladni. Más klubok simán sokért adnak el, és többségük értékarányosan is igazol, csak mi nem tudunk sose.
9 éve
Nem Wengerre vall, hogy elad valakit egy jó első szezon után. Ospina még csak 26 éves. Még több mint 10 jó év áll előtte. Szczesny meg szerintem semmit nem fejlődött az utóbbi években. A lengyelt kölcsönbe kéne adni 1 szezonra és ha bizonyít akkor jövő nyáron esetleg mehetne Ospina. De így...
9 éve
Ne haragudj, James, de borzasztó hülyeségeket írsz. Gazidis azt csinálja, amit Wenger. Chambers egy fiatal tehetség, aki majd be lesz építve. Ha Clyne kellett volna, akkor őt vettük volna meg.
9 éve
Törölt felhasználó
Alap pletyka. De biztos hogy nem is fogjuk őt megvenni. Valaki biztos többet adna érte, nem fér bele a limitbe, afrikai válogatott így 2 hónapra kiesne.
De attól hogy valaki neve sincs, számunkra jelenleg, én kb csak egy képet láttam róla, de attól még bőven lehet jobb játékos náluk.
Azért kell fiatal mert Monreal már majdnem 30, Gibbs 25, de hihetetlen sérülékeny, és igazán se védekezésben, se támadásban nincs az átlag felett. Monreal legalább univerzális, ha kell tud CB-t is játszani, de ő se klasszis.
Bellerinnel nagy szerencsénk volt, de nem valószínű hogy "ingyen" hasonló szintű LB-t sikerülne találni, jelenleg nincs is a fiatalok között se LB, nem hogy kimagasló, úgy egyáltalán. Szóval egy 18-21 éves valaki lenne az ideális, de aki azért már viszonylag rutinos, és esetleg ha beválik ki tudja szorítani a többieket.
Nem létszükség, de rövid időn belül az lesz, szóval inkább most, mint később. Ha már valakinek neve van, az meg sokkal többe kerül.
Apropó ismét Kapzsidis zsenialitása, azért vettük Chamberst 16M-ért, aki csak egy fél szezont játszott nagy csapatban, mert Clyne-ért többet kértek, az csak úgy mellesleg jött, hogy Chamberst máshol akarja majd Wenger bevetni, és még lehet büntetnek is miatta. Most meg Clyne 12,5M-ért adták el, mikor sokkal rutinosabb, felnőtt válogatott játékos. Persze akkor már a szentek a fél csapatot eladták, így tőlünk már bőven kérhettek többet is, de ha időben cselekszünk, akkor Chambers max fele annyi lett volna. Schneiderlin most 24M-ért vihető elvileg, de ahogy egyre több játékost eladnak, úgy fog tovább nőni az ő ára is, és még fognak játékosokat eladni, olcsóban később se tudjuk elhozni. De szerintem nem is mi fogjuk.
9 éve
Ha már mindenképpen balbunkót akarunk venni, miért nem olyat veszünk, aki jobb, mint Gibbs és Monreal? Miért adnánk ilyen nevenincs 20 évesre 14 millió fontot?...

Szólj hozzá