Egybehangzó lapértesülések szerint Petr Cech egyre közeledik az Arsenalhoz - a francia L'Equipe szerdai nyomatott számában például úgy tudósít, hogy a PSG feladta a harcot a cseh hálóőrért folyó versenyben, mert a 33 éves kapus Arséne Wenger csapatához fog igazolni.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, szinte biztos, hogy Cech a közelgő hetekben távozik a Chelsea-től, ahol csapatnál immáron Thiabut Courtois az első számú kapus. Bár sokan nem tartják valószínűnek, hogy José Mourinho éppen egy nagy riválishoz engedné el a világszinten egyik legjobbnak tartott kapusát, az átigazolást a klub tulajdonosa, Roman Abramovics fogja szankcionálni. Az orosz befeketető pedig felajánlotta Cech-nek, hogy az elmúlt 11 évben a csapatért tett munkájának elismeréséül - egyfajta sportemberi gesztusként - minden csapat ajánlatát el fogja fogadni, amelyik klub kifizeti a megszabott 10 millió eurós vételárat.  

Cech jelenleg a cseh válogatott edzőtáborában készül az Izland elleni európa-bajnoki selejtezőre, s ott nyilatkozott a helyi sajtónak a jövőbeli terveiről is.

A jövő héten lesz egy megbeszélésünk a Chelsea-vel, mert először is meg kell állapodnunk abban, hogy milyen feltételek alapján hagyhatom el a klubot. Ezek után tisztább lesz a helyzet és utána fogok dönteni. Úgy gondolom, hogy mindazok után, amit a klub értem tett, s amit én tettem a klubért, sikerül majd mindenkinek kedvező döntést hoznunk. - mondta Cech.

 

Minden lehetőség nyitott, az országtól függetlenül. Az alapján fogok választani, ami a legjobb a karrierem és a családom szempontjából. Az nem számít, hogy Angliában maradok-e, vagy elköltözünk külföldre. Viszont ha költöznénk, az nehézségek elé állítana bennünket: új lakást kellene keresni, a gyermekeimet új iskolába kellene beiratni satöbbi. Már csak ezért is jobb lenne, ha mihamarabb eldőlne a jövőm. Mindent el tudnánk tervezni, ráadásul még pihenni is tudnék az új idényre. - tette hozzá Cech.

Az ügyről megkérdezték Cech honfitársát, Tomas Rosicky-t is.

Tudok egy-két dolgot mindkét fél oldaláról, de nem fogok beavatkozni, mert még visszaüthet. Mindkét fél tudja, mit csinál. Az Arsenal világszinten egy remek klub, nem új dolog, hogy a játékosok szívesen jönnek ide - az Arsenal egy fantasztikus csapat.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (7)

9 éve
Törölt felhasználó
9 éve
Persze, hogy minden feltételezés, a lényeg, hogy annak is kell kezelni. Nem véletlen, kezdődik úgy a szalagcím, ahogyan. Semmi mást nem kell ebbe beleképzelni. De minden átigazolás valahogy elkezdődik.
Általában megvan ennek a maga logikája. A gourcuffos esetről idén speciális nem hallottam, de ez ún. agent-talk. A játékos menedzsere körbetelefonálja a különböző napilapokat és nyilatkozik egy sort, hogy egész Európában sorban állnak a pártfogoltjáért. Ami - ha igaz, ha nem - csak arról szól, hogy felverje az érdeklődést iránta. Dettó mint Jackson Martinez esetében... Na, azt a feltételezést is a helyén kell kezelni.
9 éve
Törölt felhasználó
A mondandómnak semmi köze ahhoz, hogy hogyan zajlik az átigazolása.
A lényege hogy az egész csak feltételezések. Legalábbis én nem tudom, hogy valóban mi le akarjuk-e igazolni, lehet te igen, Wenger biztos. Azt se hogy a PSG le akarta-e. Ők csak most abból, hogy már nem akarják, kihozták hogy nekünk lett rá több esélyünk. Ami ha előbbi igaz, és valóban leakarjuk, akkor igaz. De ismétlem, egyikre sincs semmi bizonyíték.
Pl ma volt hír hogy Gourcuffra befutok lettünk, mert a Lyon nem tart rá igényt. Még ha valaha le is akartuk igazolni, akkor is már kizárt, hogy le akarnánk, spekulációk, de már nevetségesnek mondhatók. Ez az mai újságírás.
Rosicky meg az se tudja hogy vele mi lesz, nem hogy mással szerintem. Én olyat nem olvastam, hogy Rosicky akarata ellenére. Megegyeztek. Gondolom mondta Wenger, hogy kap majd lehetőséget, de előre ezt nem tudja neki garantálni, mert alapból már esélye sincs a kezdőre, és mint láthattuk, ha mindenki egészséges a pad közelébe se fér. És még elvileg igazolunk is. A megegyezésben meg bármi lehet, ha kap valami ajánlatott lehet simán ingyen távozhat, vagy a klub valami edzői státuszban számít rá.

Más. Özil lenyomta az egész meccset, úgy is kell, ki is kaptak. Pedig még a „balláb” is kapott egy félidőt.
9 éve
James, nem egészen értem, mire gondolsz. Egy átigazolás egy normál tárgyalási folyamat a felek között, amely alatt lehet "közeledni", meg "távolodni" az esetleges megállapodásig. Mint minden átigazolásnál, az egész egy informális megkereséssel kezdődik, aztán szépen haladunk tovább a hivatalosabb tárgyalásokon át a bejelentésig...
Cech helyzetében adott a szituáció: 33 éves éves, utolsó nagy kaliberű profi szerződést ír alá, a Chelsea pedig az ő esetében kivételt tesz, és kvázi elengedik bárhová, mert sokat tett értük. Reméljük, állják a szavukat.
Az pedig miért lenne poén, hogy Rosicky-t kérdezik, ha már egyszer ő Cech honfitársa... az se véletlen, hogy Wenger TR akarata ellenére is aktiválta az egyéves hosszabbítási opcióját.
9 éve
Törölt felhasználó
Úgy bírom az ilyen szalagcímeket. X, Y klub pl jelen esetbe mi, esélyei jelentősen javultak, hogy leigazoljanak X, Y-t lásd Cech, mert valaki szerint, teljesen mindegy hogy az most valós vagy sem, Z nem akarja már leigazolni, még ha előtte akarta is volna. De alapból ott a bug, hogy ha véletlen még mi valóban le is akarnánk igazolni, attól ez egyáltalán nem jelenti, hogy bármivel is közelebb kerültünk. De sokszor van ilyen "BREAKING NEWS".
Még ütősebb, mikor 5-6 évvel ezelőtti játékosokkal kapcsolatban hozzák fel, hogy jelentős esélyünk lett a leigazolására, mert a klubja kijelentette, hogy már nem tartanak rá igényt. Nem lényeg, hogy ha ingyen lenne se kéne már senkinek se.
Az már csak poén, hogy pont Rosickyt idézik, aki lehet a hosszabbítása ellenére mégis távozik, mert nem fér be a keretbe, nem hogy a padra vagy a kezdőbe.

Szólj hozzá