Jack Wilshere a Daily Mail-nek adott exkluzív interjújában elárulta, fájna, ha az Arsenal eladná őt a nyár folyamán, ugyanakkor egyelőre még nem beszélt semmit Arséne Wengerrel a jövőt illető tervekről.

Wilshere idei szezonja újfent nem volt zökkenőmentes: a Manchester United elleni, tavaly novemberben lejátszott meccsen olyan súlyos bokasérülést szenvedett, hogy a játékost meg kellett műteni, emiatt mindössze a bajnokik 22%-án játszott - ez 655 játékpercet jelentett.

Az elhúzódó rehabilitáció miatt az angol sajtó már-már azt is feltételezte, hogy Wilshere egyre inkább hátrébb szorult Wenger listáján Özil, Ramsey, Cazorla és Özil mögött, emiatt a francia menedzsernek kapóra jöhet a Manchester City esetleges ajánlata, révén a nagy nyári átalakítást tervező csapat 30 millió fontot adna Wilshere-ért.

Wenger azokat az értesüléseket cáfolta, s most Wilshere is hozzátette, hogy ő az Arsenalnál látja magát az új szezon első napján.

Én így gondolom... Fájna, ha a csapat túladna rajtam. Azt akarom, hogy az Arsenal akarjon engem. Ha nem így lenne, az fájna. Nagyon furcsa lenne egy másik klubnál játszani. Egy pár hónapig voltam a Boltonnál kölcsönben, az is furcsa volt. - mondta Wilshere.

 

Szerintem már készen állok a több játékra, ez nem is fog változni. A szezon vége előtt több időt szeretnék a pályán tölteni, aztán majd meglátjuk, mik a menedzser tervei engem és a csapatot illetően a következő szezonra vonatkozóan. - tette hozzá.

 

A pletykákat nem lehet megállítani, és nem lehet ellenük semmit sem tenni. Még nem beszéltem a menedzserrel, de ő nem említett semmit a spekulációkat illetően nekem, és én sem mondtam neki semmit ezzel kapcsolatban. Per pillanat vissza akarok kerülni az első számú csapatba. Bajnokikon, BL-meccseken és válogatott mérkőzéseken akarok játszani.

Az angol játékos megemlítette az Arséne Wengerrel való kapcsolatát is.

14 éves voltam, amikor először nála edzettem, tehát régóta ismerjük egymást. Tudom, hogy ő az egyik olyan ember, akivel őszintén beszélhetek arról, hogy milyen a formám, hogy jól játszok-e. Őszinték vagyunk egymáshoz, mindig nyíltan beszéltünk arról, hogy hol akarok játszani. Ez a bizalom nem alakul ki két nap alatt.

Wilshere az interjújában az Arsenal és a saját jövőbeli kilátásait is beszélt.

Az elmúlt pár szezonban volt bennünk valami mentális blokk a nagy meccsek előtt, vajon elhittük-e, hogy van esélyünk megverni őket. Vagy legalább partiban lenni velük. Ebben a szezonban már volt változás. Nem tudom, hogy ez a világklasszis játékosoknak köszönhető-e, akiket azóta leigazoltunk, vagy csapatként lettünk-e érettebbek, de a ranagdókat illetően nagy utat tettünk meg. Érettebbek lettünk és most már jobban értjük a Premier Ligát is. -folytatta Wilshere.

 

Ami engem illet: sok helyen olvastam, hogy meg kellene változtatnom a játékstílusomat, nem kellene olyan sokáig vezetni a labdát. De akkor már nem lennék az a játékos, aki most vagyok, szóval ezt nem tehetem meg. Amikor fiatalabb voltam, és először dőltem ki 8-9 hónapra egy sérülés miatt, sokszor kérdeztem magamban, hogy lehet-e még ugyanaz a játékos, aki eddig voltam. De aztán túljutottam a nehézségeken, s most már minden sokkal könnyebb, hogy tudom, vissza lehet térni ugyanarra a szintre. - zárta szavait a 23 éves játékos.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

5 éve
Igen. Ezt a koncepciót is megszülte a tömeg-média.
Miután kineveltük, összeszoktattuk az (EB-selejtező csoportját 5 mérkőzés után maximális pontszámmal, 15:1-es gólaránnyal vezető) angol válogatott-keret felét, passzoljuk le őket!? (A selejtezők góllövő-listáját egy bizonyos Danny Welbeck vezeti.)
Mindezt most, amikor - a 'hazai nevelés'-szabályok szigorodása miatt - hagyományosan nevelő jellegű klubként, még nekünk is gondot fog okozni a keret minőséggel való feltöltése.
Gyakorlatilag - szakmai - élet-halál kérdés, hogy megfelelő minőségű 'hazai nevelést' tudhass a csapatodban. /Ha csak a számokat nézem, Theo PL-gólok tekintetében - 60 perc futással - kb. behozta Alexis utolsó 4,5-5 hónapját./
- Kivételesen az Öregnek volt igaza, mert mostanra érik előnnyé sok éves munkája. ;-)
(Az a kevés minőség meg, aki még nincs nálunk, az meg minden nap telesírja a sajtót azzal, hogy nálunk akar játszani.) %-P
A riválisok meg csak licitáljanak bárki másra, aki képes egy egyeneset rúgni a labdába. :lol:
5 éve
Nem a kedvencem Wilshere, de hülyék lennénk, ha eladnánk. Csak kicsit fejlődhetne.
5 éve
Törölt felhasználó
A másik oldalon a kommentelők majdnem fele elküldte volna pár hete. Pedig ha ez a srác formában van igazi klasszis teljesítményt tud nyújtani.
5 éve
Ha eladná a csapat, az a vezetőségnek fájna igazán, mert meglincselnék őket a londoni szurkolók...
5 éve
Én sem értem miért merült fel ilyesmi. Neki itt a helye és pont.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek