Olivier Giroud, a francia L'Equipe-nek adott televíziós interjújában elárulta, hogy "nagy kárnak" tartja honfitársa, Theirry Henry kritikáját vele szemben.

Mint ismert, az Arsenal élő legendája a Chelsea elleni döntetlent követően úgy fogalmazott: a csapatnak - Mourinho együttesének tavalyi példáját másolva - legalább négy poszton kellene erősítenie, köztük a csatárposzton, mert Giroud-val nem fog bajnokságot nyerni a csapat.

Azt gondolom, hogy Giroud rendkívül jól teljesít, de vajon lehet vele bajnokságot nyerni? Én nem hinném. Jó munkát végez, de nem lehet vele bajnokságot nyerni. - mondta Henry a Sky Sports meccselemzésében.

Giroud-t azóta megvédte Arséne Wenger is, mondván egyetlen játékos nem nyerheti meg a címet a csapatnak. A francia játékos azonban most reagált először honfitársa kijelentéseire.

Hallottam, hogy mondott egy-két unalmas dolgot. Ez egy bomba volt, aminek megvolt a várt hatása. - mondta Giroud.

 

Nagyon meglepő volt hallani tőle, hogyan szedi szét a csapatot. Azért használom a csapat szót, mert nem csak rólam volt szó, hanem lényegében a csapat gerincéről. De úgy vélem, téved.

 

Nem örültem a kijelentéseinek. Nagy kár, hogy ez egy válogatott honfitársamtól és egy korábbi arsenalostól jött. Szerintem kicsit könnyen beszélt a Chelsea elleni meccset követően.

 

Jól teljesítettünk, az volt a 10. veretlen meccsünk egyhuzamban. Megsértette a büszkeségem.

 

Vagy talán csak azért volt dühös, mert előbb szereztem ötven gólt a csapatnál, mint ő. - tette hozzá Giroud mosolyogva, humorosan az interjú végén.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (32)

9 éve
Törölt felhasználó
Nem tudom Martinez illene-e a csapat játékába. Hasonló a felépítése, mint Giroudnak, jól fejel, lábbal ügyesebb, mint Giroud, de nem elég mozgékony ő sem. Ha mondjuk Ő lenne 20, Pedro 10 én azzal kiegyeznék.

Aron21! Ne röhögtess!
Giroud a Portoban olyan lenne, mint Jozy Altidore a Villarrealban. : DDD Teljesen más világ a Porto és Giroud.
9 éve
Jackson Martínezt három éve minden egyes átig. szezonban összehozzák velünk de még sose kötött ki nálunk...
9 éve
Aron21: inkább Girutól mentsen meg bennünket végre a Jó Isten!!!!!!!! Azt a szánalmas bűnbánó képét amit minden egyes elbaszott helyzete után premier plánban néznem kell hát nem tudom...lehet vagytok akinek ez bejön, meg izgi de nekem kókad tőle a dolog itt délen.....!

ui. Giru sose lenne elég jó a Portohoz...szóval a hsz-ed második része értelmezhetetlen!
9 éve
ronin: Alexis Sanchez nem létszámfelettivé vált a nyáron a Barcába? Dehogynem! Lehet onnan is jó játékosokat igazolni, de az már más tészta, hogy Pedro szerintem se nagyon kéne.
9 éve
Törölt felhasználó
Isten óvjon minket Jackson Martineztől. :D Ha Giroud a Portóban játszana, 40 millió lenne a vételára.

Szólj hozzá