Az Arsenal menedzsere a francia beINSportnak értékelte csapatának idei teljesítményét a bajnokságban és az FA-Kupában, de szó esett Alexisről, Giroudról és a bajnoki címet nyerő Chelsea-ről is. Az interjú teljes egészében olvasható.

-Hogyan értékeli ezt a szezont?
-Kérdőjelek mindig vannak, ez a munkánk része. Megint ott vagyunk a kupadöntőben és előreléptünk a bajnokságban is. Tavaly sokan kérdőjeleztek meg bennünket a rangadókon nyújtott teljesítményünk miatt, de úgy érzem, ezen a fronton is javultunk, főleg december és január óta. Rugalmasakká, megbízhatóvá és következetesebb csapattá váltunk.

Összességében tehát sikerült fejlődni, és jó alapokat fektettünk le, hogy jövőre is így tegyünk. Úgy vélem ugyanakkor, hogy az emberek mindig többet akarnak, és ez normális. Az évek alatt kimagaslóan egyenletesen teljesítettünk úgy, hogy az anyagi megkötéseink miatt esélyünk sem volt a bajnokságért küzdeni. Ennek ellenére a legmagasabb szinten maradtunk és számos erős játékost nevelünk ki. Most úgy vélem, olyan helyzetben vagyunk, amelyben az ember mindig többet várhat.

-Melyik volt a legszámottevőbb eredmény a szezonban?
-Talán a Manchester City elleni, amelyet senki sem várt, vagy a kupabeli győzelmünk az Old Trafordon. Ezek olyan pillanatok voltak, amelyek megerősítették a csapatom hitét.

-Mik a célok a következő idényben?
-A célok ugyanazok, mint mindenki másnak: küzdeni a bajnoki elsőségért, jól teljesíteni a Bajnokok Ligájában és jól szerepelni az FA-Kupában is. Ez nem változott. Az elmúlt két évben kétszer voltunk a kupadöntőben. Az egyetlen bánkódás a Monaco elleni BL-kiesésünk miatt lehet. Részünkről abban bűnösök voltunk, hogy túl sokat akarunk az odavágón, ott akartuk kiharcolni a továbbjutást érő különbséget.

-Az Arsenal 2015-ös naptári évben bemutatott formáját illetően nem bánkódik amiatt, hogy a csapat elszalasztott egy jó lehetőséget, hogy megnyerjék a bajnokságot?
-Igen is és nem is. Azért igen, mert ha úgy kezdtük volna a szezont, ahogyan a naptári évben játszottunk, akkor megnyerhettük volna. Viszont azért nem, mert a bajnokság a kiegyensúlyozottságról szól, és nem sikerült jól kezdenünk az idényt. A világbajnokságot követően túl sok gondunk volt a sérülésekkel, ráadásul három játékosunk megnyerte a tornát. Az pedig lehetetlen, hogy ezek a játékosok már a szeptemberben újra csúcsformában legyenek és ennek megfizettük az árát. Továbbá a Chelsea mindössze két meccset veszített, ezzel pedig nekünk is feladták a leckét, hogyan győzhetnénk le őket.

-Alexis Sanchez a legjobb igazolása Henry óta?
-Igen, talán ő áll ehhez a legközelebb. Hasonló a helyezkedésük, és Alexis is egy gyilkos csatár. Midig játszani és nyerni akar. Nagyon elszánt és motivált játékos.

-Készen áll egy újabb nagy költekezésre a nyáron?
-Mindig készen állunk olyan játékosokra kiadni pénzt, akik erősítik a csapatunkat. Ez a mentalitás és a puszta pénzköltés között van különbség, ugyanis nem feltétlenül az a csapat nyeri a bajnokságot, amelyik a legtöbbet költi. Itt van Coquelin példája. Ha őt 40 millióért igazoltuk volna december előtt, mindenki azt mondaná, hogy mekkora igazolás, micsoda remek játékos. De mivel az akadémiánkról jött, mindenki azt mondja, hogy igazolni kell erre a posztra. Ilyen téren figyelni kell, mert a játékosokat nem az átigazolási összegükről szabad megítélni, hanem a teljesítményükről.

Olyan helyzetben vagyunk, amikor csak kivételes képességű játékosokat akarunk igazolni, olyan posztokra, ahol valóban erősíthetik a csapatot. A keret mélysége fontos és a világklasszis játékosok bármelyik poszton hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy elérjük azt, amit el akarunk érni.

-Érdeklődik Petr Cech leigazolása ügyében?
-Jelenleg nem Petr Cech-re koncentrálunk. Azon dolgozunk, hogy jól fejezzük be a szezont, és emiatt fontos, hogy ne beszéljünk túl sokat arról, hogy mi fog történni eztán. Csak a holnap érdekel. Most fog eldőlni, hogy szezont futunk. Még nem vagyunk a BL-főtáblán sem. Ráadásul van egy kupadöntőnk is, aztán majd meglátjuk, hol állunk és hogy mit fogunk csinálni.

-Hogyan értékeli Theirry Henry kijelentését, miszerint az Arsenal nem tudja megnyerni a bajnokságot Olivier Giroud-val?
-Egymaga senki nem tudja megnyerni egy csapatnak a bajnokságot. Giroud tagja a csapatnak és rendkívül jól teljesített eddig. 20 meccs alatt 14 gólt szerzett és keményen dolgozik a csapatért. De egyedül természetesen nem nyerheti meg a bajnokságot nekünk.

-Az utóbbi két szezonban több tízmilliós igazolást is megejtett. A következő egy csatár lesz?
-Nem tudom. Ez nem a pénztől függ. A kétkedőkre már többször rácáfoltam, mert igenis készen állok pénzt költeni a minőségi játékosokra, de először is lennie kell pénznek, másodszor pedig legyen elérhető játékos az adott pénzért cserébe.

-Giroud rátermett mentálisan, hogy élcsatár legyen a Premier Ligában?
-Természetesen. Ezt nem is vonom kétségbe. Ez olyan, mint amikor egy csatár kihagy egy helyzetet, bárkivel megesik. Sokszor kritizálják őket, de van különbség aközött, amikor egy játékos adott meccsen nyújtott teljesítményét illetjük negatív jelzővel, vagy amikor egyszerűen kijelentjük, hogy az adott illető nem elég jó, nincs a kellő szinten. De teljesen nem lehet leírni egy játékost. Egyébként is ők azok, akik felismerik és elfogadják, ha egy-egy meccsen nem játszottak jól. Giroud  ráadásul rendkívül jól teljesített, s ne feledjük el, hogy Franciaországban bajnok lett.

-Hogyan értékeli az Arsenal bajnoki szereplését?
-Felfelé ívelőnek, és összességében az első háromba való bekerüléssel elégedettek lehetünk. Persze nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk, de ha visszaolvasunk, hogy miket írtak rólunk október vagy november tájt, akkoriban senki nem számított arra, hogy ott lehetünk, ahol most vagyunk. Összességében előreléptünk és megpróbáljuk ezt felülszárnyalni jövőre.

-Milyen jellemvonással illetné a Chelsea bajnokcsapatát?
-Úgy gondolom, a védelemben nagyon stabilak voltak, és jól kapták el a szezonrajtot. Volt egy-két olyan játékosuk, akik már ekkor is kiemelkedtek, például Fabregas vagy Diego Costa, akik kellő löketet adtak a csapatnak. Majd hiába estek ezek a játékosok egy kissé vissza, továbbra is nehezen legyőzhető csapat maradtak és végül ez döntött.

-Unalmasak?
-Nem, nekem nem azok. Nem értékelek. Mindenkinek megvan a maga stílusa. Ha egy csapat meg akarja nyerni a bajnokságot, pontokat kell szereznie, mindegy, hogyan. Ezt tiszteletben kell tartani. Nem vagyok bíró. Úgy gondolom, hogy játszottak szép futballt is. A bajnokság vége felé az a fontos, hogy a csapat áthaladjon a célvonalon, s emiatt sűrűn óvatosabb a hozzáállás is. Úgy vélem, nekünk magunkra kell koncentrálnunk, nekünk is a lehető leghatékonyabban kell játszanunk.

-Fog vacsorázni Mourinhóval, ha egyszer visszavonul?
-Az emberek tudják, mit gondolok és ehhez nem szükséges bármit is hozzáfűznöm. Imádom a sportot és szeretek róla beszélni is. Szeretek stadionokba járni meccset nézni, de tudom, a média néha jobban érdeklődik a játék körüli történetekkel. Engem viszont maga a futball érdekel és most már nem térít el semmi, mint mondjuk 15-20 éve. Már tudom, mik a fontos dolgok az életben.

-Mi a véleménye van Gaal első szezonjáról a Manchester Unitednél?
-Úgy vélem, megmutatta a személyiségét és a jellemét. Megmutatta, hogy saját nézete van a szakmában és ők is előreléptek a szezonban. Nem volt egyszerű dolga, rengeteg játékosa volt és meg kellett találni az egyensúlyt. Időbe telt, mire megismerte a játékosait és hogy hogyan állt össze a csapata: mi fog jól működni együtt és mi nem – és ezt remekül csinálta.

-A Leicester bennmaradásáról?
-Nekem ez nem volt meglepetés. Rá is kérdezhetnek Nigel Parsonnál, mondtam neki a hazai meccsünket követően, hogy ha továbbra is ebben a szellemben és minőségben játszanak, akkor benn fognak maradni. Ne feledjük, hogy a Leicester dominálta a másodosztályt a feljutásuk évében és végül most bennmaradtak.

Persze nehéz jósolni, mi fog történni jövőre, mert a bajnokságban egy-egy pont dönthet a kiesésről vagy a bennmaradásól. Végül persze az ember mindig reméli, hogy a pozitív futballt játszó csapatok maradnak fenn és a Leicester szép játékot mutatott be az évad során.

-Melyek voltak az Arsenal kiemelkedő pillanatai az FA-Kupa során?
-Talán a Manchester United elleni meccsünk, amelyen mindenki arra számított, hogy kiesünk de végül nem így lett. Meggyőző teljesítményt hoztunk csapatszinten, és Welbeck is kiemelkedő volt, pedig sosem egyszerű a visszatérés az emberi korábbi klubjához. Ezen kívül a Wembley-ben is nehéz meccsünk volt a Reading ellen. Az elődöntők amúgy is mindig nehezek, ugyanez volt tavaly a Wigan ellen is. Jobban megszenvedtünk ezekkel a meccsekkel, mint amire bárki is számított.

-A szurkolók szempontjából mennyire lehet fontos a címvédés?
-Nagyon fontos. Boldoggá akarjuk tenni a szurkolókat és személy szerint én is az akarok lenni. Ez egy döntő. 50-50% az esély, de a lényeg, hogy jól felkészüljünk és hogy mindent kiadjunk magunkból a döntőben. Tavaly megtanultuk, hogyan kezeljük a nyomást és remélhetőleg ezt idén kamatoztatni tudjuk majd.

-Távozott volna az Arsenaltól, ha nem sikerült volna megnyerni a tavalyi döntőt?
-Talán. Szerencsém van, mert ötször nyertem meg a kupát az Arsenallal. Tudom, hogy ez milyen fontos sorozat, de ez egyetlen meccs. Másfelől viszont komolynak kell lenni, ha az ember már 17-18 éve ugyanannál a csapatnál dolgozik. Nem szabad csak egy meccs alapján megfontolni egy távozást, még ha egy döntőről is volt szó és még ha az emberek ezt is akarták volna. Ebben a szakmában el kell fogadni, hogy az ember folyamatosan egy emelvényen áll és minden egyes meccs alapján ítélkeznek a teljesítményéről. Ezzel együtt kell élni, de mégis mi számít jónak a mi munkánkban? Az embernek hinnie kell a játékunk nagyszerűségében, azokban az értékekben, amiket a futball közvetít és az örömöt, amelyet a sport által nyújthatunk az embereknek. A tavalyi döntő mind a mai napig szép nap, egy pillanat, amikor közösen ünnepelhettünk és ennek ilyennek is kell lennie.

-Könnyebb lesz most kisétálni a Wembley gyepére?
-Elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy tudjam, milyen szomorú érzés, amikor nem nyer az ember, pedig mindent megpróbált és megtett, hogy odakerüljön, de valahogy meg kell próbálnunk élvezni is ezeket a pillanatokat. Olyan sok meccsen játszottam én is, és olyan sok meccsen vezényeltem már a csapataimat,hogy fontosnak tartom élvezni az adott mérkőzést, mert megtiszteltetés ebben a sportban tevékenykedni.

-Mi a különbség a tavalyi és az idei döntőt csapat között?
-Most jó az egyensúlyunk. Ha a teljesítményünk rendben lesz, akkor meg tudjuk nyerni. Készen állunk megfizetni az árát, hogy megnyerjük, csak tegyünk bele mindent, hogy elhódítsuk a kupát.

-Ön lehet az első menedzser, aki hatszor nyerheti meg a kupát a világháborút követő érában. Erről mit gondol?
-Hihetetlenül büszke és boldog lennék, de ez nem annyira rólam szól, hanem a klubról és a csapatról. A kupát sokszor nyertem már meg, de még mindig sikerre éhes vagyok. Megvolt a szerencsém, hogy eddig minden ország kupasorozatát megnyertem, ahol megfordultam, szóval ez nagyszerű.

-Milyen veszélyt jelenthet az Aston Villa?
-Benteke elől gólerős csatár, aki nagyon veszélyes a beíveléseknél. A kontratámadásaik nagyon gyorsak. Aztán ott vannak a fiatal játékosaik is, mint a Grealish, aki nagyon veszélyes középpályás. Delph is nagy hatással van rájuk a középpályán, szóval egy nagyon veszélyes csapatról van szó.

-Mi a véleménye Tim Sherwoodról?
-Nagyszerűen teljesített, mert egy kétségbeejtő helyzetben kellett átvenni az irányítást. A Liverpool elleni kupameccsük egy figyelmeztető jel volt, szóval ebből tanulnunk kell és észben kell tartanunk a történeteket.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

9 éve
Törölt felhasználó
....Ha a Vidal-pletyka igaz, akkor jó is lesz úgy ;-P
9 éve
Törölt felhasználó
Off:
"Khedira és Dybala hamarosan átesnek az orvosin a Juvénél."

Szépen leigazoltuk őket... pont a 2 poszt, ahol erősödnünk kéne.
9 éve
Törölt felhasználó
Még teljesen képlékeny, de az FA-t ismerve biztos idővel átviszik.
The proposals are:
- Players, irrespective of nationality, will have to be with his club from age 15 to qualify as home-grown. Ez eddig 16 éves kortól volt.
Itt ezt nem egészen értem, mert azt írja nemzetiségtől függetlenül, de aztán meg azt írja, hogy Coquelin, Szczesny és Martinez nem számít már hazainak, gondolom mert nem angol nemzetiségűek.
- The number of non-home grown players in each 25-man squad is to be reduced from 17 to 13. Azaz 8 helyet 12 saját nevelés kell.
- At least two home-grown players must be club trained. Szóval ebből 2 nem lehet másik angol klub játékosa, ennek meg csak Wilshere és Gibbs felel meg.
Jelenleg ha nem tévedek 25-ben: Szczesny, Ramsey, Walcott, Wilshere, Gibbs, Coquelin, Welbeck. Ami még a jelenlegi 8-nak se elég, és ebből 6 még kérdéses is, ahogy az is hogy akkor mi van a nem angolokkal. Kb ennyit Wilshere és Ramsey eladásáról, és sajna ebből az is következik, hogy Walcott is marad, még sajna Gibbs is. És ezért is lett megvéve Welbeck.
A 2 saját bőven megvan, így az nem számít, hogy Welbeck nem a mienk.
Az alap marad változatlan aszem, ha nincs meg a kellő szám, akkor a 25 csökken csak, szóval nem a hazai nevelés 8/12 a kötelező, hanem a 17/13 nem hazai nem lehet több.
A nem hazai, akiknek biztos a helyük, Giroud, Ospina, Koscielny, Monreal, Cazorla, Sanchez, Ozil, Mertesacker, Gabriel, Decbuchy, (Coquelin, Szczesny, Martinez), és ugye Rosicky és Arteta is kapott 1 évet biztos, bár az nem garantált, hogy a PLre is nevezve lesznek, főleg ha 13 lesz a limit. De így vannak 12(15)-en. Plusz a kérdésesek: Podolski, Campbell, Diaby, Flamini, Sanogo, Wellington, Miyaichi, akik sorsa ha a szabály hatályba lép, akkor tuti távozás. Sikítson ha kihagytam valakit!
Jenkinson azta már 23, szóval őt muszáj nevezni, és Ox-t is nevezni kell ha jól nézem, de ők úgyis a sajátba mennek. Chamberst nem. Bellerint sem kell még, de az új alapján már nem is lenne saját. És akkor még igazolni is kéne, ezért mondom hogy lehet megérné azokat az angolokat. A Citynél és a Chelseanél még rosszabb a helyzet, ezért akar a City kb 7 angolt is venni, köztük Wilshere, Barkley és Sterling, és mivel Platini eltörölte az FFP-t így simán annyit is költhetnek, amennyit akarnak.
Extra bug hogy Ramsey tavaly se hazai nevelésnek volt jelölve, ami tuti hiba, de ha nem, akkor az elég nagy gáz.
9 éve
Törölt felhasználó
Lehet megérné értük a 40M, akár több is, mármint a két angolért. Pl Swansea, Sunderland ellen lehet velük se szerzünk gólt, de pont ilyen játékosok hiányoznak a csapatból. A Csatár megvan, a középpálya megvan, túl sokan is ez a fő gond, csak passzolgatnak, kicsiben próbálkoznak, de nem elég pontosak, de nincs olyan aki a szélen meghúzza, Sanchez volt amíg el nem fáradt, akit lehetne ugratni, és elég jó befejező is.
Walcott gyors, ha formában van még be is tud fejezni, de agyatlan az összjátékhoz, ő megkapja fut fele, kapu előtte, talán belövi, ennyi. Welbeck meg tudja húzni, át tud verni védőket, vannak jó cselei, fejelni is tud, de a góllövés nem megy neki, rosszul, gyengén helyezi, vagy a kapus bravúrral hárít, és sokat is sérült, meg ugye középütt akar lenni, ahhoz meg kevés, mert birkózni nem tud, kiugratni meg nem sok meccsen lehet. Mert pl azon a videón is, Berahino előtt nem hogy nem 10 védő nem volt a 16oson belül, de az esetek nagy részénél egy se. Ellenünk meg sok csapatnak az az alap taktikája. De azért Berahinonak több agya van, és nagyobb benne a "gyilkos ösztön" is. Sterling szintén.
Ellenben szerintem Benzemával nem lennénk semmivel előrébb, ő kb egy Podolksi, többnyire megcsinálták neki a helyzetet a Realnál, anno a Lyonnál is, és ő be tudta fejezni, már amennyit. De ismét ez a PL, főleg ellenünk ami taktika van, nem lennénk előrébb. Ami olyan meccs, azt Benzema nélkül is hozzuk, a többit vele se tudnánk. Cavanival magában sem, Giroudval együtt olyan esetekben két csatáros formációban talán, de szintén nem támogatom, mivel padozni egyik se fog, meg pocsékolás is lenne.
Bendtner hiányzott nagyon az idén, de jövőre talán majd Sanogo be tud segíteni Giroudnak.

Ha maradni akarunk a jelenlegi kezdőnél, aminél azért alap hogy Ramsey ne a szélen legyen, akkor sokkal gyorsabban kell járatni a labdát, sokkal pontosabban, több mozgással. Ramseynek, Giroudnak, Wilsherenek megy ez az Arsenal játék, még Cazorlának is ment, mikor előrébb volt, mostanság csak rátekeredik, mert a védekezés többnyire elveszi az erejét. Sanchez önző, ami nem mindig gond, de sok esetben passzolhatott volna, de ő az akivel a legkevesebb gond van, az idén (2015) már elfáradt teljesen, amennyit fut, meg első szezonja, szóval teljesen érthető, de kicsit azért neki is alkalmazkodnia kéne a többiekhez. A Wizard meg hiába csinál csodákat, ha a végtermék nincs meg. Kb mint Hleb.
Így a másik opció, hogy egyiküknek a pad marad. És inkább két csatárral, vagy jobb szélsőkkel próbálkozunk.
9 éve
Törölt felhasználó
Vehetünk Benzemákat is 40-ért..., csak el kéne dönteni, hogy előre akarunk haladni, vagy hátra! :roll:

Szólj hozzá