Hírek /

Az egyik új király az Arsenal középpályáján

Amikor Francis Coquelint megkérték, hogy aláírásával díszítse az Arsenal vadonatúj, a helyi közösség támogatását célzó központjának, az Arsenal Hub öltözőjének a falát, a fiatalember nemcsak egy gyors firkálásért ragadott filctollat. Egy pillanatig gondolkozott. Azt akarja, hogy az üzenete értelmes legyen. Majd belekezd írni, szépen és figyelmesen. Ez a világkép abszolút belőle árad: "Az életben a legfontosabb dolog, hogy soha NE ADD FEL."

Ha más nem, az Arsenalnál mindenképpen ő átérzi ezt az ösztönt. Mindössze 17 éves volt, amikor egyhetes próbajátékra érkezett Londonba. Az angolul még nem beszélő Coquelin az egyik edzésgyakorlatnál nem értette a mögötte érkező, s felszabadítani igyekvő Lehmann hatalmas „kapusé” kiáltását és elrúgta a labdát a német elől. Ezzel vette kezdetét vette Coquelin pályafutásának rögös útja. Azóta a franciának jó néhány kihívással kellett szembesülnie, s egy törékenyebb jellemű ember alighanem már régen be is dobta volna a törülközőt. Coquelin viszont nem adja fel könnyen, bármilyenek is a körülmények.

Öt hónappal ezelőtt Coquelin a Charlton menedzserének irodájában ült, miután az Arsenal engedélyezte a kölcsönszerződésének meghosszabbítását – sőt, benne az is benne volt a pakliban, hogy az angol klub végleg megválik tőle. Bob Peeters ugyanis a mélységi középpályán akarta Coquelint játszatni és készen állt az egész csapatot köré építeni. "Öt nappal később éppen tévét néztünk a feleségemmel, amikor kaptam egy hívást az Arsenaltól, hogy visszarendelnek." Ez egy karriert átíró hívás volt. Coquelin ugyanis Arséne Wenger utolsó jokere volt a pakliban.

Mióta visszatért az Arsenalhoz, a játékos egy vésztartalék szerepkörből egy meglepetés válasz lett az Arsenal középpályási egyensúlyát illetően, ami már évek óta fennállt a csapatnál. Miután Coquelin mesterien érti a Claude Makelele-féle szerepét a pályán, az Arsenal egyre inkább feltörekvő erővé vált a 2015-ös naptári évben – mostanra a bajnokság második helye is elérhetővé vált, s a csapat jó úton halad az FA-Kupa címvédést tekintve is. Coquelin úgy gondolja, hogy minden az ő közbeavatkozásainak és a Cazorla-Özil-Sanchez trió alkotói minőségének keverékén alapszik. "Ha át tudom vállalni az ő védekezési feladatuknak a 10%-át, akkor ők máris 10%-kal többet tudnak támadni, gólokat szerezni és meg tudják nyerni a meccseinket – én pedig ezzel boldog vagyok." - árulta el a csapat feljavult egyensúlyáról.

"Emlékszem, hogy Zidane és még sok más nagyszerű játékos mondta azt, hogy ha kiveszik Makelelét egy csapatból, akkor az egység szíve veszik el. Úgy gondolom, hogy az ezen a poszton játszó játékosok nem akarják a rivaldafényt. Egyszerűen csak szeretik a munkájukat és hagyják a csillogást a többi játékosra."

Coquelin, az Arsenal „csillogás-mentes” játékosa időközben annyira fontos elemmé vált, hogy amikor Arséne Wenger a győztes gól megszerzésének reményében éppen őt cserélte le egy támadószellemű játékos beküldésekor a Reading elleni kupa-elődöntőn, a piros-fehérbe öltözött szurkolók pánikszerűen kapkodták a levegőt, nehogy az egész balul süljön el az összetartó erő hiánya miatt, akit ők csak Le Coq-nak hívnak.

A kulcsjátékos státusz eléréséhez viszont sok időnek kellett eltelnie. Talán Coquelin éppen ilyen későn érő típus. Mindössze 10 éves volt, amikor elkezdett ismerkedni a focival. Azt megelőzően a nagymamája dzsúdózni vitte, emellett pedig teniszórákra is járt. "Szerválni nem tudtam normálisan. Emlékszem, volt egy torna, ahol az elődöntőben megvert egy gyerek. Az volt az első elvesztett meccsem, aztán abba is hagytam az egészet." Ilyen gyorsan vált meg Coquelin a tenisz világától, majd egy barátja meggyőzte őt, hogy csatlakozzon a focicsapatába, ő pedig adott egy esélyt magának, csak a móka kedvéért.

A fiatal tinédzser Coquelin ezután Nyugat-Franciaország legnagyobb klubjához, a Stade Lavallois-hoz került, s nem sokkal később édesanyja számos megkeresést fogadhatott a Ligue 1 különböző csapataitól. Az Arsenal franciaországi megfigyelője, Gilles Grimandi egy U17-es válogatott meccsen figyelt fel rá, s ő hívta meg a játékost a már említett londoni próbajátékra. Coquelin örömmel emlékezett vissza az akkori élményeire.

"Azt gondoltam, hogy lesz egy jó kis hetem a tartalékok között. A Lavalnál soha nem edzhettem a felnőtt csapattal. Majd megláttam Clichy-t, Sagnát és Gallast a válogatottból, s csak annyit kérdeztem magamtól, hogy mit keresek én itt. Majd jött az eset Lehmann-nal. Abszolút dühbe gurult, én meg azt se tudtam, mi történik. Röviddel eztán Eboué és Fabregas estek egymásnak , mert az egyik megrúgta a másikat. Azt gondoltam magamban, hogy itt minden edzés ilyen? Ezek inkább háborúhoz hasonlítanak."

Lavalba mindenféle elvárás nélkül tért vissza. "Egy hetet hagytam ki az iskolából, és mindenki azt kérdezte, hogy milyen volt az Arsenalnál. Éppen órám volt, amikor a telefonom csörgött. Ránéztem, és egy furcsa +44-el kezdődő szám hívott. Nem vehettem fel, szóval üzenetet hagyott. Arséne Wenger volt az. Akkoriban Franciaországban kommentátorkodott, szóval mindenki ismerte a hangját. Hallgattam a telefont, ahogyan beszélt: „Hello, Francis, hogy vagy?”. Majd átadtam a telefont a többieknek. Mindenkinek leesett az álla."

Most Coquelin visszatért az osztályterembe, hogy körülnézzen egy tágas, új létesítményben, amit a klubja építtetett. Mindamellett, hogy ez az épület rendelkezik Anglia első, benti kialakítású műfüves pályájával, iskolai termek is kialakításra kerültek, hogy segítsék a helyi általános iskolások nyelvtanulását, valamint hogy támogatást nyújtsanak a fiatalkorúaknak a majdani munkavállaláshoz. Ezen kezdeményezés és három helyi városrész keretein belül több mint 5000 londoni résztvevő szerepel az Arsenal által szervezett programokban minden héten. "Ez nem semmi dolog. Ezekkel a lehetőségekkel a megfelelő útra lehet kerülnie az embernek."

Coquelin továbbra is a lehetőségek híve, bár az övéi nem voltak mindig simák. A debütálása borzasztó volt – tagja volt annak a tapasztalatlan csapatnak, amelyik megszégyenítő, 8-2-es vereséget szenvedett a Manchester Unitedtől az Old Traffordon 2011-ben, ráadásul Alex Ferguson név szerint őt emelte ki – a skót szerint Coquelin nem ütötte meg a szintet. Röviddel ezt követően vésztartalékként Kolumbiába kellett utaznia a francia U20-as válogatottal, amelyben már régóta nem játszott. "A csapat nem volt kész ilyen meccsekre. Alapvetően a tartalékkeret játszott. Ami pedig az ellenfelet illeti, őszintén szólva, bárhonnan is lőttek kapura, beakadt valamelyik ficakba. Ez egy olyan meccs volt, amit az ember el akar felejteni."

A játékos kölcsönidőszakai sem voltak kevésbé jellempróbálóak, különösen a tavalyi szezon, amikor Coquelin a Freiburg játékosa volt. "Nagyon nehéz volt." - sóhajtott. "Nem jöttem ki jól a menedzserrel, ráadásul az egész idényben a posztomon kívül játszottam, hol a jobb, hol a bal szélen."

A német csapat menedzsere, Christian Streich az első naptól kezdve lekezelő volt vele. "Számos alkalommal bementem az irodájába, és csak annyit kértem, hogy csak egyetlen meccsen hadd játszhassak belső középpályásként, hogy lássa, mit tudok. Aztán ha nem lett volna elégedett velem, betehetett volna oda bárkit. De sosem adta meg nekem ezt a lehetőséget."

A német liga tavaszi felére való visszatérésekor még rosszabb lett a helyzet: "Barátságos meccseket játszottunk, én pedig mindig csere voltam. Az utolsó felkészülésin 5-0 volt az állás a félidőben egy másodosztályú csapat ellen. Beálltam, rúgtunk egyet és utána nem kaptunk egyet sem. Később az egész csapatnak volt egy elbeszélgetése. A menedzser egy szót sem ejtett arról a felállásról, amelyik öt gólt kapott, csak én voltam a téma. Eztán bementem hozzá és megkértem, hogy engedjen vissza az Arsenalhoz. Erre azt felelte, hogy nem, mert számítanak rám. Majd ezt követően zéró meccsen léphettem pályára."

Egy teljesen más kultúrájú országban elszigetelten lenni, ráadásul egy vele szemben tartózkodó és bizalmatlan edző alatt dolgozni alaposan próbára tette Coquelint, aki viszont rugalmasan állt hozzá az egész helyzethez. Ahelyett, hogy kedvét szegte volna a németországi kaland, az élmény inkább csak erősítette az elhatározottságát. "Mentálisan nehéz volt. Egy nap aztán úgy ébredtem fel, hogy tudtam, hogy nem fogok játszani, de akkor azért fogok edzeni, hogy rendben legyek az Arsenalnál a következő idényre."

A Wenger által kért érettség és fegyelem akkor érkezett, amikor Coquelin elfogadta azt a tényt, hogy meg kell szabadulnia a csilli-villi játékelemeitől és meg kell tanulnia élvezni a védekező középpályával járó egyszerűséget. "Amikor az ember fiatal, és lehetőséget kap, akkor is meg akarja mutatni, mennyi minden dologra képes, amikor a menedzser azt mondja neki, hogy maradjon hátul és várjon. Nyilván idővel aztán rájön, hogy miben jó." Az mostanra már egyértelműen kitűnik, hogy Coquelin játékának az erőssége a kiemelkedő játékolvasás, pedig a termete alapján alacsonynak tűnhet egy domináns védekező középpályási szerepkörhöz (Matic például egy fejjel magasabb tőle). Coquelin zömök és erős testfelépítése, valamint az erélye kompenzál viszont kompenzál az esetleges hátrányokon.

Coquelin időközben új szerződést kapott, s volt jó néhány kiemelkedő pillanata a forgószélszerű hónapjai során a visszatérése óta, mindezek pedig jól példázzák, mennyire kihagyhatatlan lett az Arsenalból. "Nagyszerű volt visszatérni az Old Traffordra." - mondja grimaszolva, hiszen alaposan kivette a részét a csapat 2-1-es győzelméből még márciusban, egy FA-Kupa összecsapás alkalmával. "Egy nagy győzelem volt még a Manchester City ellen. Az emberek úgy voltak vele, hogy 'Coquelinnel áll fel az Arsenal a középpályán? A Man City ellen? Ki lesznek ütve.' Aztán nyertünk 2-0-ra."

Azóta rendszeresen ott van az Arsenal kezdőjében, s csapat mostani remek formája azt mondatja Coquelinnel, hogy a klub közel áll egy komoly idényre a bajnokságban. "Azok után, hogy mit csináltunk eddig 2015-ben, a következő szezonban megcélozhatjuk az első helyet. Úgy gondolom, hogy volt egy olyan időszak, amikor a nagy játékosok sorra hagyták el a csapatot, és az Arsenal nem volt vonzó a klasszisoknak. Aztán Santi leigazolása megváltoztatott mindent. Emlékszem az első edzésére, mindenki azt gondolta, hogy ez az ember egy másik bolygóról jött. Ha netán valaki nem szeretné a focit, őt nézve meg fogja kedvelni. Mesut egy újabb fordulópont volt. Most már a legjobbak is szívesen jönnek az Arsenalhoz, mert látják, hogy erős a csapat."

Már csak azért is, mert egy srác Lavalból soha nem adta fel. 

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

4 éve
hermandani! Pedig láttunk már ilyet. ....Nem lepne meg, ha eladnánk.
4 éve
Én nagyon örülök neki, szeretem is ahogy játszik és nagyon hasznos.
Csak ne akarja valami k*csög pénzeszsák csapat megvenni...
4 éve
Én azért még egy kis fejlődést várok tőle, hogy világszintű VKP legyen. De tény, h benne van a lehetőség. Egy Messit emberfogással már leradírozna a pályáról ;-)
4 éve
Mi a tanulság? Ha megtanul jól szerválni, akkor most nincs szűrőnk :lol: :lol:
4 éve
Ebből a srácból Arsenal legenda lesz. :-)

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek