A nyáron több kiegészítő emberén is kész túladni Arsenal, ilyen lehet a veterán Tomas Rosicky, vagy az idei szezonban háttérbe szorult Mathieu Flamini.

A cseh középpályás már télen is közel állt a távozáshoz, akkor Arsene Wenger nem engedte váltani Rosicky-t, akinek szerződése az idény végén lejár.

Jelenleg valószínűtlennek tűnik, hogy bármilyen megállapodás létrejön a következő hetekben a felek között, így a szurkolók nagy kedvence kilenc év után távozhat az Emirates-ből - elsősorban a kevés játéklehetőség miatt.

Mathieu Flamini 2013 nyarán tért vissza a londoniakhoz, teljesítménye azonban bőven hagy kivetni valót maga után, így nem csoda, hogy az idei évben berobbanó Francis Coquelin mellett Mikel Arteta is előtte van a rangsorban.

A klub nem áll a francia védekező középpályás útjába, sőt ingyen távozhat a csapattól, amennyiben sikerül megállapodnia az iránta érdeklődő klubok egyikével. Flamini szerződése egyébként 2016-ig szól.

A jelenleg kölcsönben szereplő játékosok jövőjét szintén homály fedi; Joel Campbell, Carl Jenkisnon és Yaya Sanogo helye sem biztos az ágyúsoknál, míg Lukas Podolski esetében inkább a távozás valószínűsíthető.

Abou Diaby-val tovább folytatódnak a tárgyalások, a roppant sérülékeny játékos speciális feltélekkel maradhat, ami azt jelentené, hogy nem állandó bér-alapú szerződést kötne vele a klub, hanem annyi pénzt kapna, amennyit játszik.

Mikel Arteta viszont a jövő szezonban is az Arsenal keretének részét fogja képezni, a 33 éves középpályás további egy évvel hosszabbítja meg a szerződését május végén. A megegyezés már korábban megszületett a játékossal.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (12)

9 éve
Almunia57: mintha én írtam volna, +1 pont. Touré5: szerintem néha Cazorl-Özil párosból egyiket-másikat lehetne pihentetni, ha Rosicky marad, más pont ilyen jellegű játékosunk nincs is, max Diaby (?!), szerintem hiba elengedni, inkább több lehetőséget kellene neki adni (nem beszélve a csapat sérülékenységéről). Arsenalfan25: szerintem egy jó Arteta van olyan hasznos, mint Coquelin, de mindenképp kell egy plusz VKP (igaza van Aron21-nek), ő kb a 3. opció kell hogy legyen (sajnos, mert a kedvencem). Donz94: én picit Campbellt (az Ox-os -lendületes- megindulásaiért) + Jenkinsont (a szívéért) sajnálnám. Hermandani: Wilshere nem oldaná meg, annál Arteta is több védekezésben, az a baj, hogy WS ész nélkül lép be (szerintem rossz az ütemérzéke), és sérül; ez a baj a szuper felfutásaival is, ott is az utolsó lépéseket, mikor már ott a védő, úgy megnyújtja, hogy csoda, ha nem törik ki a bokája. Jimcer: -1 pont. JACKOXI, Ronin: +1 pont!
9 éve
Törölt felhasználó
Én meg annak örülnék, ha Rosi, Cazorla, meg a Boss 'életfogytig-szerződést' kapnának a klubtól :red: >:(
9 éve
Minden évben volt olyan szakasz, hogy Rosicky húzta a csapatot. Sajnálnám ha menne, de azért megértem, ha a távozni szeretne, hiszen alig kap lehetőséget (pedig kaphatna). Ez is rávall, hogy ennyi idősen is játszani szeretne. Igazi példakép! Annak pedig örülnék, ha Diaby maradna speciális feltételek mellett, hátha...
9 éve
Törölt felhasználó
Én Arteta-val elégedett voltam, de nem láttam még idén pályán, szóval nem tudom mennyit "öregedett".

Rosicky-t sajnálom azért, igaz, hogy nem bír már max heti egy (vagy fél) meccset, de sokszor - főleg a szezon első felében - sokszor példát vehettek volna a küzdőszelleméről és hozzáállásáról.

Viszont egy vkp-t én még mindig szívesen látnék, mert Coquelin egyedül kevés lesz. (Wilshere nem tudom megoldhatná-e ezt.)
9 éve
Törölt felhasználó
Arteta is mehetne..

Szólj hozzá