Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint az Arsenal a következő két hétben tárgyalóasztalhoz ül Theo Walcottal, hogy megvitassák az angol szélső 2016-ban lejáró szerződésének megújítását.

Arsene Wenger eltökélt, hogy megtartsa játékosát, aki egy év kihagyás után, ebben a szezonban térhetett vissza súlyos térdsérülésből a pályára, bár sok lehetőséghez nem jutott a szezon második felében.

Az ágyúsok egyelőre nem tettek konkrét ajánlatot Walcott-nak, ugyanakkor a legfrissebb hírek szerint a 26 éves támadót már sokkal inkább az érdekli, hogy mennyi lehetőséghez juthat a csapatban, mintsem hogy mennyit kereshetne a következő években.

A Southampton-nevelés jelenleg 90 ezer fontot tehet zsebre hetente, de jelen állás szerint ezt az összeget nem fogja irreálisan megnöveli a klub, hacsak nem szerepel Wenger központi tervei között az angol válogatott játékos.

Ami biztosnak tűnik, hogy a Liverpool közelről figyeli az eseményeket és az Arsenal kész piacra dobni Walcott-ot, amennyiben nem sikerül megegyezni egy új kontraktusról, amely a hírek szerint 2020-ig szólna.

Brendan Rodgers szívesen látná soraiban a gyors léptű szélsőt, annál is inkább, hogy Raheem Sterling személyében egy hasonló típusú játékost veszíthetnek a vörösök a szezon végén, akiért akár Wenger is versenyben lehet ezen a nyáron.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

9 éve
Törölt felhasználó
Chambers elég sok lehetőséget kapott idén. Én nem vagyok vele elégedetlen, de a szezon ilyen fontos szakaszában kockázatos pályára küldeni. Egyébként a rotációból pl a Newcastle ellen ő is profitált.

Holnapi keretem továbbra is: Szczesny - Bellerín, Mertesacker, Gabriel, Gibbs - Coquelin, Ramsey - Walcott, Özil, Alexis - Welbeck

Pad: Ospina, Debuchy, Koscielny, Rosicky, Wilshere, Giroud, Cazorla (aztakurva élet)
9 éve
Chambers is milyen jól kezdett nálunk, most meg folyamatosan padozik. Középen simán lehetne néha játszatni, ott nagyon meggyőző volt Koscielny-vel. Rosicky-nek nem volt még rossz meccse ebben a szezonban, mégse játszik soha...
9 éve
Nincs hétköznapi meccs és ezért nem rotálunk? Chh! Akkor minek a bő keret? Adjuk el a játékosokat, aztán essünk bele abba a hibába, amibe korábban is (igaz, akkor kényszerből), miszerint szűk a keret. Igenis forgatni kéne ezt a csapatot, mert a padon sem kutyaütők ülnek(nének) és nem mindig Flaminit becserélni és Welbecket.
9 éve
Törölt felhasználó
Igy hogy nincs hetkoznap meccs (BL vagy kupa) logikus hogy nincs nagy rotalas a kezdoben. heti 1 mecset siman hoznak ezek a sracok , es ahogy Aron21 mondta nyero szeriaban meg kevesbe indokolt megbontani a csapatot
9 éve
Törölt felhasználó
Igy hogy nincs hetkoznap meccs (BL vagy kupa) logikus hogy nincs nagy rotalas a kezdoben. heti 1 mecset siman hoznak ezek a sracok , es ahogy Aron21 mondta nyero szeriaban meg kevesbe indokolt megbontani a csapatot

Szólj hozzá