Jack Wilshere az Arsenal hivatalos weboldalának adott interjújában úgy fogalmazott, még sosem volt ilyen komoly a vetélkedés a belső középpályások között a mélységi posztokért.

A 23 éves angol játékos az elmúlt hetekben térhetett vissza egy súlyosabb bokasérülés után, amely következtében egészen november óta nem léphetett pályára. Wilshere a héten viszont már a második U21-es meccsét teljesíthette, s Arséne Wenger közlése szerint hamarosan már a felnőtt csapatban is játszhat majd az Arsenal ifjú titánja.

Azt azonban még maga a francia menedzser sem tudta megmondani, hogy számíthat-e Wilshere stabil kezdésre, hiszen a mélységi középpálya két posztjára adott alapból három ember Coquelin, Cazorla és Ramsey személyeikben, s ehhez jön még Wilshere, valamint a szintén visszatérő két nagy hiányzó Mikel Arteta és Abou Diaby is.

Az angol játékos szerint a küzdelem a helyekért még sosem volt ennyire  erős.

Amikor először berobbantam a csapatba, itt volt még Cesc Fabregas, Diaby, Denilson vagy Alex Song. A keretben mindig is minőségi játékosok játszottak ezen a poszton, de most azt kell mondjam, sokkal több, stílusban rám hasonlító ember van. Akár négy-öt olyan középpályás vetélkedik a posztokért, akik világklasszisok. - mondta Wilshere.

 

Francisszel 15-16 éves korom óta játszok együtt, szóval remekül ismerjük egymást. Korábban nem volt alkalma megmutatni igazán, mire képes, de én tudtam, hogy ahogy megkapja az esélyt, bizonyítani fog és meccsről meccsre jobban teljesít majd.

 

Mikellel is évről-évre játszottunk már együtt, vagy éppen egymás ellen, amikor én a Boltonnál voltam kölcsönben, ő pedig még az Everton játékosa volt. Már akkor is kitűnt a pályán. Nagyszerűen olvassa a játékot, tapasztalatot hoz a csapatba, jól töri fel az ellenfél játékát. Mindenki tudja, milyen színvonalú játékos ő.

 

Aztán itt van Aaron, ő egy energikus vezéregyénisége a csapatnak, mindig húzza előre az egész egységet, ráadásul a góllövősben is segédkezik. Ha eszünkbe jut, hogy a legjobb középpályások közül az elmúlt években Gerrard és Lampard volt hasonlókra képes, akkor látható, hogy Aaron milyen képességű játékos.

 

Végül pedig Santiról is kell beszélni, mert hihetetlenül érti a játékot. Ha én belülre húzódok, ő a szélre megyek és így simán össze tudunk játszani. Mostanra több feladatot kapott a belső középpályán, és zseniálisan teljesít az elmúlt hónapokban. Talán vele a legkönnyebb az összjáték a pályán. - árulta el Wilshere.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

9 éve
Törölt felhasználó
Pinokkió: egyetértek, a 60. percben cserélve nagy pluszt lehet adni a középpályának, erős, robbanékony középpályásaink vannak, akik elég technikásak is ahhoz, hogy szétszedjék a fáradt ellenfelet.
9 éve
Szerintem egy jó rotációs technikát kell kitalálnia Wengernek (anno Mourinho csinálta Benzemával és Higuainnal, mindig az kezdett, aki jobb formát mutatott), és nem sajnálni, ha az alapcsapatot kicsit fel kell forgatni, minimum 2 KP-t meccsenként cserélnie kellene a kezdőben, és max a 60-adik percben lecseréli őket, ugyanezt a elől is lehet csinálni, így azért nagyságrendileg mindenkinek jut játéklehetőség.

Szólj hozzá