Szombat kora délután rendezik a Premier League 31. fordulójának rangadóját, ahol az Arsenal hazai pályán fogadja az utóbbi időben remek formában lévő Liverpool együttesét.

Mindkét csapat számára kulcsfontosságú a győzelem, de a Liverpool egy esetleges vereség esetén már 9 pontra szakadna le mai ellenfelétől.

Az Arsenal egyre jobb helyzetben van, ami sérüléseket illeti, konkrét sérülés miatt ma csak Wojciech Szczesny hiányzik, akinek állítólag a bordájával vannak gondok.

A vendégeknél Daniel Sturridge a kispadon foglal helyet, míg Adam Lallana a keretben sincs. Kolo Touré, csak úgy, mint a tavalyi szezonban, ma is kezdőként lép pályára az Emiratesben.

Wenger három változtatást eszközöl a Newcastle elleni mérkőzéshez képest, Gabriel Mertesackert, Bellerin Chamberst váltja a kezdőben. A támadószekciót tekintve, Welbeck helyett Özil kap lehetőséget.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (55)

9 éve
James, lehet h igazad van, az elkövetkező időszak, meg a jövő év eldönti, h az öreg végleg kuka, vagy van benne még valami. Ha megcsinálja (bajnokság + legalább BL döntő), akkor ő a világ legjobb edzője. Touré5, nekem Angelotti jó edző, piszokul kitalálta pl. Bale és CR7 helyét, amit senki nem látott (hahah, én sem), amikor odavitték Balet, meg az egész rendszert, amit Mourinho elkezdett, kicsiszolta tökéletesre. Egy baja van, h a játékosok a fejére nőnek (ebben jobb Guardiola, vagy az Mringyó). És ezt Wenger sztem jobban csinálja, mert ő maga építi a csapatot (mondjuk az állandóság előnye, Angelottival szemben), olyanokat hoz, akiket tud menedzselni.
Ospina (7,7), Belerín (8,3), Merte (7,6), Kosi (7), Monreal (7,5), Alexis (8,5), Özil (8,7), Coquelin (8,3), Ramsey (7,6), Cazorla (7,9), Giroud (8,5), Gabriel (7,6), Welbeck (7,2), Flamó (6,7)
9 éve
Törölt felhasználó
Pinokkió: De csak akkor tud taktikázni, ha megfelelő keret áll rendelkezésre, és mikor 6-7 sérült az átlag, akkor ez nem így van. Chelsea, Real, Barca, Bayern meg minden posztra van két hasonló játékos, nekünk sajnos még közel sincs, ha mindenki egészséges is lenne.
9 éve
Törölt felhasználó
Ospina(7), volt egy poén kameranézett, Wenger és Bould is mutogatott kirúgásnál, gondolom a védőknek, de pont olyan nézet volt hogy Rodgersre mutogattak, erre Ospina telibe lőtte.
Bellerin(9), egyetlen hibája a 11-es, de előtte jelezte, hogy valami baja van, meg fáradt is volt, és Sterling kurva gyors, csoda hogy addig tudta fogni, főleg hogy Morenot is neki kellett. Meg ugye Sterlingnek van agya is a játékhoz, Walcott-tal ellentétben, és ő tudja hogy kell 11-esnél esni. De voltak olyan megmozdulásai, ahol más bíró lehet ellene ítél, akár ki is állítja.
Merte(5), Nem bírt Sterlinggel, szinte mindig csak szabálytalanul tudta megállítani, egyedül a bírón múlt, hogy nem védte Sterlinget jobban.
Koscielny(8), volt két hibája, mikor leváltott Markovicról, mert annyira tartottak Sterlingtől, meg ugye Merte nem bírt vele, ezt megúsztuk, bár Monreal se figyelt. Meg a lesre állásnál se figyelt, de szerencsére a bíró itt nekünk tévedett, de Ospina itt lehet hamarabb elérte volna. De ettől eltekintve sérülés ellenére is szokásos magabiztos. És 3 lest meg a kamu sérülést lefújták ellenünk, szóval azért a kárunkra többet tévedett, de az első 10 perc után 3-0 kellett volna, hogy legyen, mert után könnyen lehetett volna 0-2, és akkor nagyon más végeredmény lehetne. Olyan helyzeteket amik voltak nem szabad kihagyni.
Monreal(4) alig volt játékban, rengeteg hiba, főleg az említett Markovic, ez nem az ő napja volt.
Coquelin(8)első részben volt sok hasznos becsúszása, magabiztos, jól passzolt, másodikra kicsit eltűnt
Ramsey(9) visszatért a szokásos kifogástalan mezőnymunkája, de a kulcs passzoknál bizonytalankodik, és szerelik, reméljük hogy nem sérül vissza, nagyon kell a maradék idényre.
Cazorla(8) mezőnymunkája kifogástalan, főleg védekezése, sajnos támadásra már nem marad ereje, belecselezi magát az ellenfélbe, vagy pontatlan. Pontrúgásai többnyire még mindig borzalmasak.
Özil(9) Ahhoz képest, hogy ő pihent a legkevesebbet, jól mozgott és szép gólt lőtt, de ez lenne a minimum más esetben.
Alexis(8) szép gól, mezőnymunka szokásos végig rohan, csak nézne szét többször, és passzolna, túl sok kontra megy el rajta.
Giroud(9), ő is rengeteget dolgozott, szép gól, reméljük tartja jó formáját.
Gabriel(5) beállt.
Flamini(6) rombolt
Welbeck(7) nem tudom miért jó ez a Gervinhozás, ő nem vezeti ki a labdát, jól megy el a védők mellett, csak gól szerzés nem jön össze, főleg hogy sérüléssel bajlódott, egyetlen bajom vele az a hosszú labdaátvétel.
9 éve
Törölt felhasználó
Mourinho tud a buszon kívül más taktikát is játszani, lásd a Real-os időszakában a halálos gyors kontrákra épített. Persze ott is elengedhetetlen volt a jó védekezés, de az közel sem busz volt.
Ancelottit olyan Wenger féle, tanár/mentor edzőnek tartom, de ha megnézzük Carletto rettentő mód beletud szürkülni: Milan-BL győzelem, talán a világ akkori legjobb csapatát építette fel a karácsonyfával, de kiismerték és ment a kukába, Chelsea-szép játékkal bajnoki cím de kipukkadt, mehetett a kukába, Real-szép játékkal BL cím, de most megint úgy látszik, hogy kipukkad.

Guardiola jó edző, jól meg tudja szervezni a csapatát, de szinte csak 1 taktikája van.

Klopp és Simeone, meg talán Mourinho, bandavezér-szerű edzők.
9 éve
Törölt felhasználó
mit tudtok Ramsey és Koscy sérüléséről? ramsey így nem sokra fogja vinni ha megsérül 2-3 meccsenként általába az után amikor jól játszik. szal remélem nem komoly

Szólj hozzá