Olivier Giroud lett a Premier Liga márciusi hónapjának legjobbja - a francia csatár a díj átvételét követően a csapattársainak és a szurkolóknak köszönte meg az elismerést.

A 28 éves támadó valamennyi bajnokin végigjátszott márciusban, amely hónap során öt gólt lőtt és egy gólpasszt osztott ki, és óriási szerepet vállalt abban, hogy az Arsenal minden márciusi meccsét megnyerje.

Nagyon elégedett vagyok ezzel a díjjal. Szeretném megköszönni a társaimnak és természetesen a szurkolóknak is, mert ez egy csapatsport, és ezt nem tudtam volna egyedül elérni. - mondta Giroud.

 

Óriási megtiszteltetés, hogy én lehetek a hónap legjobbja ebben a bajnokságban. Mindannyian vissza akartunk vágni a Bajnokok Ligájában elszenvedett kudarcunkért, és ez sikerült is. Most mindannyian azon dolgozunk, hogy jól fejezzük be az idényt, és ez a díj még több önbizalmat fog adni nekem a hátralévő meccsekre.

Giroud díja a 28. elismerés, amelyet Arsenal-játékos kapott - a legutóbbit Aaron Ramsey vehette át 2013 szeptemberében. A listát csapaton belül Theirry Henry és Dennis Bergkamp vezeti négy-négy díjjal, a legelső arsenalos pedig David Seaman volt, akit kitüntettek 1995 áprilisában.

Giroud remek márciusi formája az eredményezte, hogy a bajnokságot tekintve már holtverseny alakult ki a legjobb arsenalos között, hiszen mind a franciának, mind Alexisnek 13-13 találata van.

Igen, ez egy kisebb 'csata' kettőnk közt, de ez jó és jó hangulatot teremt. Szoktunk is viccelődni Alexisszel spanyolul. Mindketten 13 gólosak vagyunk, így lesz egy kis különharcunk a végéig. - zárta szavait Giroud.

Giroud márciusi mérlege: 360 lejátszott perc, 5 gól, 1 gólpassz, 9 kialakított helyzet, 11 lövés, 7 kaput eltaláló lövés, 64% lövéspontosság, 45% helyzetkihasználás, 72 percenkénti góllövés.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (9)

9 éve
Törölt felhasználó
Jenkinson idén több mint 2400percet töltött eddig a pályán, 2asszistot jegyez többnyire kezdőként játszik, szerintem van jövője a csapatnál.
9 éve
Törölt felhasználó
Bezony, Bellerínnel nem kell hosszú távon számolni.
9 éve
Törölt felhasználó
azert Jenkinson csupa sziv Arsenal szukolo szoval nalam o a jövö jobb hatvedje. Mar csak azert is meet Dani alveskezd kioregedni as mar alig varom az ujabb Barca DNS , emberrablos sztorikat Bellerinnel kapcsolatban.
9 éve
Törölt felhasználó
És mi lenne, ha Jenkinsonra középen számítanánk?
9 éve
Törölt felhasználó
Welbeck nem kioktatásnak szánom ezt a hsz-t, de..
1. A hozzászólásod tudod módosítani, nem kell új hozzászólásban javítgatni az előzőt
2. Jenkinson előtt nálunk legalább 2 ember van a csapatban (Debuchy, Bellerin). Ha engem kérdezel, szerintem nálunk nem fog nagy karriert befutni.
3. Debuchy-re ne számíts középen, Wenger se fog- hiszen jobb hátvéd :D
4. Koscielny

Szólj hozzá