Tomas Rosicky az egyik cseh lapnak adott nyilatkozatában elárulta, megfordult a fejében a távozás gondalata januárban, de egy Arséne Wengerrel folytatott megbeszélése után végül úgy döntött, marad az Arsenalnál a szezon végéig.

A cseh játékmesterre gyakorlatilag kiegészítő emberként számít Wenger, Rosicky-nek egészen a Queen Park Rangers elleni, karácsonyi bajnokiig kellett várnia az első kezdésére, összesen pedig 23-szor játszhatott - legutóbb pedig az Everton ellen tudott eredményes lenni.

A 34 éves játékos szerződése a szezon végéig szól az Arsenallal, de jól értesült sajtóforrások szerint a felek egy opciónak köszönhetően további egy évet ráhúzhatnak az eddigi megállapodásra. Rosicky ezzel kapcsolatban annyit árult el: a labda az Arsenal térfelén pattog.

A dolog lényegesen javultak a szezon kezdete óta, a csapat is jobban játszik most, mint akkor, és én is többet játszhatok. Az első hat hónaphoz képest sokat alakultak a dolgok. - mondta Rosicky.

 

Őszintén, nem tudom, miért nem játszottam eddig - ez egy jó kérdés, ezt én is szeretném tudni. Az edző már több lehetőséget adott nekem a tavalyi év vége felé, és ez a helyzet sokat javult azóta is. Talán csak egy átmeneti állapot volt a szezon elején.

 

Az októberi-novemberi megbeszéléseinken felmerült az eligazolás lehetősége is, de akkor a piac zárva volt, nem tudtunk semmit sem tenni. Ha egy játékos egyetlen percet sem játszik decemberben, a távozás az első gondolata, ahogy kinyit a piac pár héten belül. Aztán persze jönnek a további gondolatok is.

 

Valóban foglalkoztatott a váltás gondolata, de az Arsenal végül nemet mondott és ennyiben maradt a dolog. A szezon hátralévő része gyorsan el fog telni, aztán próbálunk valami megoldást keresni. Az Arsenal egy opció a számomra, a labda az ő térfelükön pattog. A mostani válogatott szünetet követően le fogunk ülni tárgyalni.

 

Két opció van: vagy itt maradok, vagy távozok. Jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogy én hozom majd meg a végső döntést.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

9 éve
Az a gond, hogy egy 34 éves játékos nem fog már a stabil kezdőben játszani. Rosicky viszont túl jó ahhoz, hogy elpazarolja a karrierjéből még hátralevő éveket. Leszolgálta az idejét a klubnál, én nem lepődnék meg, ha úgy döntene, távozik.
9 éve
Játék szempontjából az egyik legértékesebb játékosunk! Az idei Özilt bármikor zsebreteszi...Nem értem mi a gennyes faszért játszik ilyen keveset?! :coolmad:
9 éve
Törölt felhasználó
"a csapat is jobban játszik most, mint akkor"

Tehát ha nem úgy megy a szekér ahogy kéne, akkor elgondolkodnak a távozáson.
Akkor valaki szóljon Wengernek, hogy ideje lenne hozni egy normális szezont, mert a jobb játékosaink nem fogják örökre itt tengetni a napjaikat...

(Mellesleg Walcott is ezért nem fog itt maradni, nem kap lehetőséget, oké hogy most nem megy neki, de értékes játékos ő, csak sokat követel)
9 éve
Törölt felhasználó
Muszáj maradnia!!!!!!

Szólj hozzá