A brazil labdarúgó szövetség péntek esti tájékoztatása szerint Gabriel Paulista kerül be a Selecao-ba David Luiz sérülését követően, ezzel a játékos első ízben lehet ott a nemzeti válogatottjában.

A 24 éves brazil védő január végén igazolt az Arsenalhoz a Villarreal együttesétől - az igazolásakor pedig azért kellett különleges munkavállalási engedélyért fellebbeznie Arséne Wengernek, mert még korábban sosem volt tagja hazája válogatottjának.

Nem Gabriel lesz az egyetlen arsenalos, aki ott lesz a soron következő válogatott találkozókon, amely meccseket március utolsó hetében rendeznek meg: Gibbs, Walcott, Welbeck, Santi Cazorla, Szcezsny, Ospina, Koscielny, Giroud, Alexis, Ramsey, Rosicky is egyaránt pályára léphetnek majd.

A legnagyobb meglepetést ilyen téren talán Joachim Löw döntése jelenthette a héten, aki behívta az Internél csak vegetáló Lukas Podolskit a Nationalelf-be. A németek szövetségi kapitánya azzal indokolta döntését, hogy szeretne önbizalmat adni Podolskinak, akinek az első olaszországi találata még várat magára. Podolski mellett természetesen Özil is ott van a keretben.

Nemcsak a felnőtt játékosok közül hívtak meg többeket is a válogatottakba, hanem az utánpótlás szinteken is, így Chambersnek, Bellerínnek, Gnabry-nak és Akpomnak is lesznek elfoglaltságai a jövő hét folyamán.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

9 éve
Nekem vhogy nem hiányzik Jack, ha feltünt Aaron megint azután kezdett el jobb teljesítményt nyújtani, hogy kidőlt Jack és nincsenek együtt a pályán, vhogy ketten nem férnek el a pályán, egy csapatba.
9 éve
Törölt felhasználó
Tegnap 2-3 hetet mondott Wilsherenek. Amúgy ez hiányzik nekünk, válogatott meccsek, nagyon kell. Minimum 5 sérült biztos lesz.
9 éve
Vagy csak azért csinálta ezt Wenger, hogy Roy ne hívja őt vissza idejekorán.
9 éve
Nem úgy volt néhány hete, hogy miután kivették Wilshere lábából azt a gombot visszatérhet? Nem az zavar, hogy nem hívták be, hanem hogy az edzésképeken se látni. Nem csodálkoznék ha visszaesett volna...

Szólj hozzá