Az idei Bajnokok Ligája egyenes-kieséses szakasza az Arsenal számára is megkezdődik a mai nappal, a londoniak az AS Monaco együttesét fogadják a nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Mindkét csapat győzelemmel melegített a mai összecsapásra, a házigazda a Crystal Palace, a Monaco a Nice otthonából hozta el a három pontot.

Az ágyúsok ismét csapatukban tudhatják Alex Oxlade-Chamberlain-t, míg Jack Wilshere pihenőt kapott. A vendégeknél Toulalan eltiltás, Carvalho és Raggi sérülés okán nem elérhető.

A kezdőtizenegy: Ospina, Bellerin, Mertesacker, Koscielny, Gibbs, Coquelin, Cazorla, Sanchez, Ozil, Welbeck, Giroud

A kispad: Szczesny, Gabriel, Monreal, Chambers, Rosicky, Oxlade-Chamberlain, Walcott

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (123)

9 éve
Kivételesen én most nem a taktikát okolnám (bár Özil és Cazorla egyszerre középen, valahogy nem működnek jól együtt, de pár meccse már ezt erőltetjük, ami alapból meg jó elképzelés is lehetne), ezzel együtt nem is Wengert, mert ezzel a taktikával is nyerhettünk volna. Itt az egyéni dolgokon úsztunk el; pl.: legfőképp Giroud dekoncentráltsága (pedig Giroud párti vagyok), Özil körülményesebb, mint a sérülése előtt (súlyfeleslege lehet), Welbecknek valahogy egy jó meccse volt mióta idejött hozzánk, a törökök ellen, Sanchez is árnyéka volt önmagának, a védelmünk hibái már csak okozatok voltak. Amúgy szerintem nekik kell menni a következő meccsen, és játszani egy 6:3-at...
9 éve
Törölt felhasználó
Érdekes, hogy Wenger is azokat a dolgokat hozza fel, amiket mi. Csak kérdem én, hogy ki a felelős ezért, ha nem ő?! Szétbasz az ideg, hihetetlen mérges vagyok!
"Our weakness was mental. We rushed our game. We were too impatient - this is a game of 180 minutes. It looks like we've lost our nerves and our rationality on the pitch. The heart took over the head."
9 éve
Törölt felhasználó
Aron21: ettől félek én is, hogy megint az lesz, hogy majdnem ... :S

annak idején amikor az Inter a Highbury-ben elpicsázott minket 0-3-ra ott meg lett volna a tovább jutás a második meccsen, mert utána nyerni tudtunk 1-5-re, bár ha jól emlékszem ezek az eredmények csoportkörben voltak, tehát a gólok száma másodlagos volt.

hát ha azért nagyon remélem, hogy hétvégén a bajnokságban nem csesszük el és hozzuk a 3 pontot
9 éve
Törölt felhasználó
"Lassan itt az ideje a váltásnak". hermandani, minden szó igaz ebben a mondatban, a kulcs pedig a lassan. Minden, ami szar ebben a csapatban, azt Wengernek köszönhetjük, de minden ami jó, azt is. Tény, hogy ebből a keretből sokkal többet ki kéne hoznia, de amíg nála nem találunk jobbat, addig rá kell támaszkodnunk. Szerencsére van akkora edző, hogy a nimbuszát soha ne rombolja le, ami az én szememben, mint rajongó nagyon nagyon fontos, ezért megéri türelmesnek lenni, amíg nem találjuk meg azt az utódot, aki képes előrelépést nyújtani. Van egy olyan érzésem, hogy Henry lesz a következő edzőnk, reméljük nem akkora sikerrel, és örökséggel, mint például Inzaghi.
9 éve
Törölt felhasználó
Aron
teljes mertekben egyet ertek. Egyszeruen erthetetlen amit ma jatszottunk

Ez itt a BL.egyenes kieses szakasza nem lehet fejjel menni a falnak.
Mi rutinos, legenda edzonk megtette. Felfoghatatlan.
Kibaszottul merges vagyok a csapatra es elmehetnek a busba, de nem dolt meg el a tv.
Ma lefociztak bennunket, de egy motivalt, taktikus, jo jatekkal meglehet meg a tv.
mas nagy csapat ellen nem lenne esely de itt most egy Monacorol beszelunk.
Bar nalunk a motivalt, taktikus jatek ismeretlen fogalom....

Szólj hozzá