Arséne Wenger a Middlesbrough elleni kupameccset követően elárulta, hogy a klub friss szerzeménye, Gabriel Paulista remekül mutatkozott be a csapatban, a keretben mindenki elégedett volt a 24 éves brazil teljesítményével.

Gabriel a januári átigazolási időszakban érkezett az Arsenalhoz a spanyol Villarreal együttesétől mintegy 15 millió euróért, bemutatkozó meccsére pedig a múlt hét végéig kellett várnia - ekkor Wenger már a kezdőbe jelölte őt Laurent Koscielny párjául a védelem közepén.

Bár félő volt, hogy az angolul alig beszélő Gabriel gyenge láncszem lehet majd a fontos mérkőzésen, a játékos végül megbízható teljesítményt nyújtott, s bár kapott egy sárga lapott, a szabálytanságot meg kellett húznia a csapat érdekében.

Gabriel nagyszerűen teljesített, jól lehet látni, hogy van potenciál benne, megfelelően koncentrál, mindemellett gyors játékos, akinek benne van a vérében a védekezés. Volt egy nagyon fontos utolsó emberes szerelése a tizenhatoson belül, ami remek volt figyelembe véve, hogy ez volt az első meccse a csapatban, amit meg kellett nyernünk. - mondta Wenger a mérkőzést követően.

 

Természetesen érezhető volt rajta egy kis idegesség, mert nem akart egyetlen hibát sem elkövetni, de ez benne van. Sok rejlik még benne, mert technikailag elég jó ahhoz, hogy még a passzjátékokba is bekapcsolódjon.

A csapat másik játékosa, Kieran Gibbs azt is elárulta, hogyan segítenek a védőtársak Gabrielnek a mihamarabbi beilleszkedésben.

Kicsit hasonló a helyzete, mint Alexisé a nyáron, hiszen ő sem beszél angolul, de nem fog sokáig tartani, mire belejön. Addig is megtanítottunk neki egy-két kifejezést, hogy a meccsen rendben legyen.

 

Az edzéseken Steve Bould a spanyol játékosok segítségével mondja el az instrukciókat neki, a spanyol nyelvet pedig megérti. Minden ezen alapszik ugyanis, a jó védekezés nyitja a megfelelő kommunikáció.

 

Egyébiránt nagyszerűen teljesített az első meccsén, látszik, hogy régóta játszik már elég magas szinten. Azonnal sikerült beilleszkedni, ami jó hír a csapat számára is. Amennyire látom a dolgokat, abszolút kedvére valóak a test a test elleni párharcok is, mi pedig pontosan ezt keressük egy középhátvédben. - mondta Gibbs.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (2)

9 éve
Törölt felhasználó
MU! 🧛

Miután egy lesgóllal, meg egy Rúnyi műeséses tizivel abszolválták harmadosztályú ellenfelüket :P
9 éve
Törölt felhasználó
Nekem a passzjátéka volt pozitív csalódás, a szorult helyzeteket is nagyon ügyesen oldotta meg. A kommunikációs hiány azért nagyon érződött, de nem bosszulta meg magát. Teljesen pozitív benyomást keltett, nyáron kicsit kiizmosodik, akkor komoly vetélytárs lesz hátul.

Szólj hozzá