Arsene Wenger vegyes hírekkel szolgált a sérültek állapotát illetően a péntek délelőtti sajtótájékoztatóján.

Aaron Ramsey sérülése mégsem tűnik annyira komolynak, a walesi középpályás akár már két héten belül visszatérhet.

Ramsey nem elérhető, egy kisebb hátsó combizom húzódása van. Valóban nem ez az első alkalom, hogy kiújul nála ez a sérülés, de nem találtunk semmilyen mögöttes okot. Aaron egy komoly srác, aki keményen dolgozik. Kiegyensúlyozott és fegyelmezett életvitelt folytat, tehát nincs olyan nyilvánvaló ok, ami izomsérülésekhez vezetne.

Nem szándékozunk változtatni az edzés módszereinken, hiszen egyénre szabott tréningeket folytatunk, amellyel megpróbáljuk megelőzni a sérüléseket. Nem gondolom, hogy bármely esetet elhanyagoltuk volna. Aaron sérülése nem komoly, egy kisebb izomsérülés, amely az egyes fokozatba tartozik. Nem komoly problémáról van szó.

- magyarázta

Körülbelül két hetet kell kihagynia.

Nem Ramsey az egyetlen, aki nem segíthet csapatának a vasárnap megrendeződő FA Kupa találkozón, ugyanis Alexis Sanchez játéka is valószínűtlen.

A chilei szintén a hétközi Leicester elleni bajnokin szenvedett egy kisebb térdsérülést, amellyel jelenleg még nem tud edzeni.

Alexis még nem tudott együtt edzeni a többiekkel, így a vasárnap egy kicsit korai lehet a számára.

Jack Wilshere ezen a héten már visszatérhetett a normál tréningekhez, de nem tűnik valószínűnek az angol hétvégi játéka.

Wenger szerint beletelik egy kisebb időbe, mire meccs-fitt állapotba kerül a válogatott középpályás.

Jack már teljes körű edzéseken vehet részt, de időre van szüksége. Több, mint két és fél hónapőot hagyott ki, ismét fel kell vennie a ritmust.

- mondta a francia

Az Arteta, Debuchy, Chamberlain trióból utóbbi térhet vissza a leghamarabb, akár már a következő hétvégén játszandó Crystal Palace elleni bajnokira.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (21)

9 éve
Törölt felhasználó
Alexis megint kezd :D:D:D:D Hihetetlen az a csávó.

A kis butuska Gabrielre nagyon kíváncsi vagyok, Koscielnyt pihentettem volna, de vele azért könnyebben megértik egymást az újak, mint az egyedi játékstílusú Mertével. Ez pedig 4-2-3-1 lesz, örülök neki.
9 éve
Törölt felhasználó
Hát meglátjuk, hogy egyáltalán akarunk-e igazolni oda.
9 éve
Törölt felhasználó
Elnézve Khedira idei szezonban nyújtott teljesítményét, nem csodálkozom, hogy a madridisták legszívesebben azonnal elzavarnák. Szerintem van nála sokkal jobb opció is.
9 éve
Törölt felhasználó
Én úgy vagyok vele, hogy elférne még egy védekező középpályás és nagyon max egy csatár a keretben, de akkor azok tényleg legyenek olyan típusúak, amikre szükségünk van. Verrattit én inkább egy Pirlo szerű játékosnak ismerem, oké, hogy ő van általában leghátul a PSG középpályáján, de védekezésben kiegészíti Matuidi és Motta. Nem hiszem, hogy a mi játékfelfogásunk feküdne neki ebben a szerepkörben. Box-to-boxnak pedig továbbra is rengeteg lehetőségünk van. Egyébként javítsatok ki, ha az olasz nem az a típusú játékos, akinek én ismerem, de azokon a meccseken, amiket láttam ezt vettem észre.

Én továbbra is Khedira mellett állok, pláne, hogy szabad ügynök lesz nyáron. De valószínűleg a Bayernben vagy Chelseaben köt ki...

Csatárt pedig tényleg csak akkor vennék, ha lehetőségünk lenne egy klasszis megszerzésére. Már nem ilyen Cavani vagy Jackson féle "klasszisra", hanem igazira, de ez szinte kizárt. Egyébként én elégedett vagyok Giroudval és Welbeckel is.
9 éve
Attól függ mi számít feleslegesnek. Ha megelégszünk a mostani keretünkkel, ami egyébként teljesen rendben van, sőt(!), vagy ha tudunk igazolni még jobbat, leigazoljuk azt.

Szólj hozzá