Arséne Wenger úgy gondolja, hogy az Arsenal tapasztalata idén is aranyat érhet a csapat céljai terén - azaz, hogy e szezon végén is a legjobb négy között végezzenek, ezzel pedig kiharcolják a Bajnokok Ligájában való indulást.

Az Arsenal szombati veresége az egyik nagy rivális Tottenham ellen azt eredményezte, hogy Wenger alakulata a hatodik helyre esett vissza a tabellán. A bajnokság utolsó harmadához való közeledés pedig azt sugallja, hogy idén is kemény harc lesz a csapatok között. Wenger úgy gondolja, az Arsenal elmúlt évekbeli tapasztalata sokat érhet majd.

Minden évben az utolsó meccsekig nyomás alatt voltunk, de minden egyes évben sikerült elérnünk a célunkat. Jó lehetőségünk van arra, hogy megmutassuk, elég erősek vagyunk megbirkózni a nyomással, s hogy megvan bennünk a minőség. Efelől kétségem sincsen. - mondta Wenger a Leicester elleni meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatóján.

 

Foglalkoznunk kell a tejesítményünkkel, a kritikusok mindig megtalálnak bennünket, ha elveszítünk egy meccset. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy hogyan teljesítünk a pályán. Továbbra is előre kell néznünk. Az ambícióink fontosak, és a játékszellemünknek kell a legnagyobb befolyással bírnia. Minden más nem fontos.

 

Még hosszú út áll előttünk. Minden csapatnak szoros lesz a befutó, és ez pontosan erről szól. A legkövetkezetesebb csapat fogja elérni a legjobb helyezést. Az elmúlt években már megmutattuk, hogy képesek vagyunk eképpen teljesíteni. Magabiztos vagyok, hogy ez idén is sikerülni fog. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (18)

9 éve
Törölt felhasználó
Fura, hogy Wenger ennyit rotált, remélem nem baszunk rá. Érdekes kezdő, sok lehetőség van benne. Szerintem 4-2-3-1 lesz, Alexissel elől és kérdés, hogy Rosickyt játszatja-e baloldalon, mint a Brighton ellen, vagy kipróbálja, hogy Cazorla képes-e hozni a szélen ugyanazt a formát, mint középen.
9 éve
Törölt felhasználó
Ospina, Bellerin, Mertesacker, Koscielny, Monreal, Coquelin, Rosicky, Walcott, Cazorla, Ozil, Alexis - Cserék: Szczesny, Gibbs, Gabriel, Flamini, Ramsey, Welbeck, Giroud

Nem semmi ez a támadószekció!
9 éve
Remélem ma már visszatérünk, az Arsenalos, labdabirtoklásos játékra és nem kontrára rendezkedünk,mint a Villa ellen. Igaz ,így is szarrá vertük őket, de azért otthon egy Leicester ellen ne náluk legyen már többet a labda.
Gálázni kell és reménykedni, hogy a S'oton-West Ham és a Pool-Spurs meccs x lesz.
9 éve
Törölt felhasználó
szerintem a gyorsaság vert meg minket a spurs ellen....szarrá futottak minket...lamela,rose,walker kb 6-7 x sprintelte le özilt . másik oldalon rose,stb...bentaleb is gyors volt kane is....nállunk meg özil,cazorla,ramsey,mind lassú...giroud...középpályára nagyon kell vissza sanchez mert nincs sebesség
9 éve
jöhetne már a szépséges Gabriel is...olyan magas IQ nem kell ehhez a játékhoz, hogy várjuk míg lerak egy angol középfokút baszki!

Szombaton bármit tehettünk volna akkor se nyerünk, mivel a csirkék meg akartak minket verni mi viszont nem akartuk a szart is keverni belőlük. Mit mondott az öreg? Kár messzemenő következtetést levonni ebből a meccsből...ebben a pillanatban töröltem a csulát a szememből ki amit beleköpött. Ilyet mondani???? Hogy merészeli? Töketlen balfaszt csinál minden játékosból....egyikben sincs semmi keménység. Puszilkodnak meg mezt cserélnek a sp*rsel...?? a jó édes anyját mindegyiknek!!

Nekem ne a kiesőjelölt leszter ellen javítsanak.....szánalmas mindegyik. Remélem kibaszott jókedvűen telt a mai edzés is...arra van idő folyton röhögni a szurkolót meg leszarni...tisztelt annak az 1-2 gamernek aki az évi 50 meccsből hébe-hóba oda teszi magát!

És még a mixen is buktam...úgyhogy felírtam a tartozást és keményen benyújtom!!!!

Szólj hozzá