Arséne Wenger a pénteki hivatalos sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, beszélt Jack Wilshere-rel az angol játékos legújabb, ezúttal vízipipázós esetéről, de úgy gondolja, ez közel sem tükrözi a középpályás hozzáállását a játékot illetően.

Mint arról beszámoltunk, Wilshere-t ezúttal vízipipával a kezében fotózták le az egyik angol éjszakai szórakozóhelyen, amely kép később felkerült az internetre. Wengerről köztudott, hogy semmilyen dohányzással kapcsolatos szenvedélyt nem tűr meg a keretében, így kérdéses volt, milyen szankciókkal jár majd Wilshere tette.

Beszéltem vele erről az esetről, és tudom, hogy nem dohányzik. Természetesen sajnálja, ami történt. Csak ő tudja irányítani az életét. Amikor velünk van, követnie kell a szabályainkat, de amikor a csapat kötelékétől távol van, úgy viselkedik, ahogy ő akar. Az esetről csak annyit, hogy megnézte a Superbowl döntőt, amikor a kép készült. Nincs is mit hozzáfűznöm ehhez. - mondta Wenger.

Ezzel együtt a menedzser nem gondolja, hogy Wilshere megítélésén csorba esne az ilyen esetek miatt.

Az ember persze mindig aggódik a játékosai miatt, hogy nem azt kapják, amit megérdemelnének. De úgy gondolom, hogy jól mérem fel azt, ahogyan ő teljesít, és azt kell mondjam, hogy profiként dolgozik az edzéseken. Minden délelőtt ő érkezik elsőként az edzésekre, és ő megy haza legutoljára. Volt néhány nehéz időszaka a karrierjében, de ezekből rendre visszajött. A képek kapcsán kár lenne bármilyen következtetést is levonni róla, mert nagyszerűen dolgozik.

 

Továbbá mindenki volt már 23 éves. Az ember egy kicsit könnyíteni akar a terhei miatt, ami manapság még nehezebb, mert bárki készíthet egy képet, ami csak az élet egy pillanatát mutatja be, de semmiképpen sem árulja el, kicsoda is valójában. Emlékszem, Brazíliában rengeteg kép készült rólam és olyan emberekről, akiket nem is ismertem.

 

Jack keményen dolgozik és edz, két héttel az előzetes programja előtt jár, ami szorgalom nélkül kivitetelezhetetlen lett volna. Nem aggódok ilyen értelemben érte.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (1)

9 éve
Törölt felhasználó
Korrekt hozzáállás Wenger részéről is :)

Szólj hozzá