Az Arsenal nem esett bele a többi nagy csapat hibájába, és továbbjutott az FA kupa ötödik fordulójába. Az eredmény megegyezik a két évvel ezelőttivel, ismét 2-3-as eloszlásban mentek tovább az ágyúsok.

A két nagy visszatérő, Theo Walcott és Mesut Özil egyaránt gólt szerzett, az i-re a pontot a mérkőzés legjobbja, a 34 éves Thomas Rosicky tette fel.

Arsene Wenger elégedett volt játékosainak teljesítményével, bár a francia elutasította azokat a véleményeket, miszerint az Arsenal a sorozat esélyesévé lépett elő.

Jó teljesítményt nyújtottunk, de úgy gondolom több gólt is szerezhettünk volna. Ami fontos, hogy minőségi teljesítményt nyújts és juss tovább a következő körbe. Két kaput eltaláló lövésük volt, amiből két gól született. Összességében azt nyújtottuk, amire számítottam a mérkőzés előtt.

- kezdte

A tegnapi eredmények láttán nem árt óvatosnak lenni. A kupa meccs, az egy kupa meccs - leginkább arra koncentrálsz, hogy továbbjuss. Az elmúlt évről való tapasztalataink alapján tisztában vagyunk azzal, hogy minden egyes forduló nehéz. A legnehezebb mérkőzések nem feltétlenül azok lesznek, amire számítanál, úgyhogy elsőnek lássuk a sorsolást. Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy idén is megnyerjük a sorozatot, de túl hosszú út előttünk ahhoz, hogy már most kijelentsük; az Arsenal az Fa kupa esélyese.

Mint arról már beszámoltunk, a Villareal hivatalos közleményben erősítette meg az Arsenallal való megállapodásukat Gabireal Paulista ügyében - a brazil védő a holnapi napon írhatja alá hosszútávú szerződését a klubbal.

Nagyon, nagyon, nagyon közel állunk Gabriel leigazolásához. Úgy gondolom, holnap lezárulhat az ügylet.

- ismerte el

Gabriel 24 éves, jó termetű, jó sebességű védő. Egyelőre még csak egy évet teljesített Európában, szóval van min dolgozni, de a potenciál megvan benne.

A Manchester City, a Chelsea, a Southampton, és a Tottenham már kiesett, a United és a Liverpool újrajátszásra kényszerül, így az Arsenal maradhat az egyetlen nagy csapat az idei FA kupa sorozatban. Arsene Wenger viszont elővigyázatos.

A tegnapi eredmények inkább azt erősítették meg bennem, hogy ma még nehezebb dolgunk lesz. Első ránézésre nem akartam elhinni, hogy tényleg azok a végeredmények születtek.

Ez amolyan tudatalatti figyelmeztetés is volt egyben; 'oké, egy Championship-ben szereplő csapatról beszélünk' - de mégis, az alacsonyabb ligákban szereplő játékosok remek felkészültséggel rendelkeznek. Akadémiákon nevelkednek, s ugyan ezt nem Premier League-es csapat színeiben teszik, de nincsenek ettől messze. Képesek a tempót 90 percen keresztül tartani, és nem adják fel. Elég egy másodosztályú csapatra ránézned, s láthatod, hogy jó futballt játszanak. Ha nem vagy elég felkészült és nem állsz készen, elveszítheted a mérkőzést.

Várhatóan a United, és még néhány elsőosztályú együttes sikerrel veszi ezt a kört. Az esélyesek közé fogunk tartozni, de nem lehet megjósolni, ki nyer a végén.

Végül a támadószekció bőségéről és a visszatérő játékosokról kérdezték Wengert. A mester szerint a különbséget az elmúlt és az idei év között a sérültek száma jelentheti majd.

A szezon ezen szakaszában az Arsenal még soha nem rendelkezett ilyen minőségű támadósorral. Az elmúlt év is egy remek ellenpélda, akkor januárban veszítettük el a fontosabb játékosainkat, idén más a helyzet, mert korábban dőltek ki sérülés miatt.

Walcott és Özil biztató teljesítményt nyújtott. A második félidőre fizikálisan visszaestek, de összességében készen álltak a mai ütközetre.

Rosicky zseniális volt. Ha szereted a futballt, Rosicky-t is szereted. Egy fantasztikus karakter, nagyon örültem a góljának.

- mondta Wenger

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

9 éve
Törölt felhasználó
Ha bár Boro, nem bánnám, ha ez megismétlődne! :D
https://www.youtube.com/watch?v=nDTjRytk8CE
9 éve
A Boro legyűrte az Arsenalt a Veretlen-szezonban is, szóval résen kell lenni.
9 éve
Jól állnak a 2. osztályban... De nem lehet akadály. Go Gunners!
9 éve
A City verő Middlesborough-t kaptuk otthon. Kötelező!

Szólj hozzá