Spanyol sajtóértesülések szerint Joel Campbell a szezon végéig a Villarreal együtteséhez kerülhet kölcsönbe - a Costa Rica-i támadó így a Gabriel Paulista-átigazolása részévé válhat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Arsenal az elmúlt órákban közel került ahhoz, hogy leigazolják a brazil védőt a Villarreal együttesétől - a spanyol csapat ennek okán már kihagyta a játékost a Levante elleni meccsre készülő keretből.

A spanyol Nacion lap értesülései szerint a Paulista-átigazolása egyik részévé válhat Joel Campbell játékjogának ideiglenes átengedése - az újság internetes változatában szereplő riport szerint a Villarreal már meg is állapodott a Costa Rica-i csatárral, már csak az Arsenal engedélye hiányzik az átigazoláshoz.

A Nacion úgy tudja, hogy az Arsenal előbb szeretne szerződést hosszabbítani Campbellel - a játékos szerződése jelenleg 2016-ig szól az angolokkal. Ezt követően Arséne Wenger sem gördítene akadályt a 22 éves játékos spanyol vendégjátéka elé.

Egy másik spanyol lap, az El Periodico Mediterraneo megerősítette a Nacion értesülését, ők úgy tudják, hogy Santi Cazorlának jelentős érdeme volt abban, hogy Campbell a Villarrealt, s ne egy másik érdeklődő csapatot, például a Real Sociedadot válassza. 

A Villarrealnak nem lesz opciója Campbell végleges megvásárlására.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (10)

9 éve
Törölt felhasználó
Illaramendivel kapcsolatban én nagyon bizonytalan lennék. A Realnal nem volt túl sok lehetősége fejlődni és hiába jó a logika, miszerint egy hasonlóan jó technikai tudású játékos kell, mint Arteta, de a spanyol még nem hiszem, hogy kész játékos és azt sem, hogy fizikailag elég arra, hogy bedobjuk a mély vízbe.

Coquelinnek meg van az esélye bizonyítani, nem hiszem, hogy télen jön még valaki Paulistan kívül. Egyébként én tőle is egy picit félek, de jó, hogy egyenlőre nem masszív kezdőjátékosnak érkezik.
9 éve
A realosok mindig arra mondják, hogy középszer, akik éppen távozófélben vannak. Ugyanez volt Özillel vagy di Mariával is... majd egyszer jó lesz nekik. :D Sok sikert Ödegaardhoz...
Illaramendi Arteta-féle igazolás lenne a középpályára. De előbb valakinek mennie kell tőlünk. Diaby egy biztos távozó a nyáron, de Coq helyzete bizonytalan. Flamini és Arteta egy-egy évet még maradnak.
9 éve
Törölt felhasználó
ADEBAYOR25! Ideérkezésükkor ezt mondták volna Ljungbergről, Henryról, vagy Pires-ről is ;-)
9 éve
Törölt felhasználó
Illaramendiről mi a véleményed? Nekem sok ismerősöm szerint középszer.
9 éve
Azt mondta, hogy nincs kizárva egy újabb érkező, de én speciel nem látok esélyt. Illaramendit mondják a Realból, de őt is csak a nyáron.

Szólj hozzá