Per Mertesacker úgy gondolja, hogy az Arsenalnak jót tenne egy kis szünet, ám jól tudja, hogy a vasárnap induló FA Kupa miatt erre nem lesz lehetősége a csapatnak.

A német védő ebben a szezonban a lehetséges 29 alkalomból 26-szor pályán volt a különböző sorozatokban, így pontos megállapításai vannak arról, mi működik és mi nem a csapatnál. Mint ismert, az Arsenal védelme hibát hibára halmozott a legutóbbi bajnoki meccsen, a Southampton ellen, s bár a média Wojciech Szczesny-re hárította a leginkább a felelősséget, az egész védelmi egység leszerepelt a St. Mary stadionban.

Mertesacker szerint ennek is megvan az oka, a védő Laurent Koscielny példáján keresztül szemléltette, milyen jót tenne a csapatnak egy kis szünet az idényben.

Nem olyan egyszerű ez a helyzet. Egy játékosunk éppencsak visszatért egy hosszú távú sérülésből, két-három napja volt csak fitt, és utána egyszerűen játszania kell. Laurent-nek például játszania kell. Nem edzhet 2-3 hétig, mert nincs más, aki tudna helyette játszani. Szóval pillanatnyilag nehéz szituáció. - mondta a védő.

 

A játékosok alig térnek vissza a sérüléseikből, máris játszaniuk kell. Nincs lehetőség arra, hogy az edzőpályán megtanuljunk nagyjából együtt játszani, nem tudunk kellőképpen felkészülni arra, ami a meccsen várhat ránk.

 

Rengeteg sérülés hátráltat bennünket ebben az idényben, miközben az eredményeket hoznunk kell. A keretünk elég nagy, de fontos, hogy fittek legyenek a játékosaink. Jól jönne egy kis szünet, de azt is tudjuk, hogy erre nincs lehetőségünk, már a vasárnapi kupameccsre kell készülnünk.

 

Nagyon nagy érvágást jelentenek a folyamatos kényszerű változtatások, kiváltképpen a védelmi négyesben. Egy bizonyos ponton tényleg jó lenne valami állandóság. Nem könnyű a helyzetünk, de a csapatszellemünk játékban tart bennünket.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (46)

9 éve
Törölt felhasználó
Köszönöm
9 éve
Törölt felhasználó
9 éve
Törölt felhasználó
off: Megszűnt a wiziwig stream oldal. Valaki tudna olyan oldalt mondani ahol szintén találnék sopcast-es linkeket vagy ace stream. Vagy tényleg jó minőségű streameket?
9 éve
Törölt felhasználó
Ne aggódjatok, Alexis olyan, mint Ronaldo, játsszon csak minden meccsen. :D

Chambers sebességével semmi gond nincs, lehet nem kifejezetten gyors, de főleg középen lassúnak se számít.
9 éve
A City utolsó percben nyert... :shut:
Viszont a S'oton-nak + 1 meccs :lol:

Szólj hozzá