Alexis Sanchez számára sok élményt tartogatott a 2014-es naptári esztendő. A nyáron az Arsenalhoz igazoló játékos az egyik chilei lapnak, a La Tercerának adott nyilatkozatában elárulta, összességében elégedett az elmúlt évével, s örül annak, hogy a dolgok úgy alakultak, ahogyan.

Azt gondolom, hogy ez egy jó év volt, több pozitívummal, mint negatívummal. Az összes hátrhagyott évből igyekszem a jó dolgokat, a pozitív élményeket, az örömteli pillanatokat továbbvinni. Eddig az összes eddigi évem nagyszerű volt, egyik jobb volt, mint a másik. - kezdte értékelését Sanchez.

A legfontosabb időszak azonban még előttem áll, szóval meg kell próbálnom továbbra is tanulni és fejlődni. Ez az egyetlen módja annak, hogy előrébb lépjek. 

A chilei játékos az idei világbajnokságról is beszélt.

Talán az év legkeményebb pillanata volt, amikor kiestünk Brazília ellen. Annyira közel jártunk a továbbjutáshoz, de nem jött össze. És mi történhetett volna, ha megnyertük volna azt a meccset? Meddig jutottunk volna el? Ezt már sosem fogjuk megtudni.

Alexis számára a világbajnokságot követően a klubváltás pillanata is beköszöntött, a 25 éves játékos 35 millió euróért a Barcelonától az Arsenalhoz igazolt, ahol azonnal a szurkolók kedvence lett.

Amikor egy döntést készül meghozni az ember, mindig meg kell győznie magát, hogy ez a legjobb döntés. Azt pedig nem lehet megmondani, mi történt volna, ha egy másik lehetőséget választok. Egyelőre még kis időt töltöttem az Arsenalnál, de boldog vagyok itt. Egy olyan ligában játszhatok, amelyet imádok, a klubom fantasztikus, remek csapattársaim vannak és egy világklasszis menedzser, aki törődik a játékosaival. Az összes itt dolgozó ember kedves. Londont pedig még csak most fedezem fel, de nagyon szép város, jól érzem magam itt.

Sanchez azonban azzal nem ért egyet, hogy ő lenne az Arsenal vezérembere.

Relatív, ki mit gondol sztárjátékosnak, de én nem értek ezzek egyet amúgy sem. A keretünkben sok remek és világklasszis játékos van, ott vannak a világbajnok német játékosok, de vannak angol és francia válogatottak is. Ebben a csapatban velem eggyel többen vannak ilyen téren. Jól kezdtem az angliai karrieremet, de mindent csak utólag lehet majd értékelni, nem akkor, amikor elkezd az ember valamit. Meglátjuk, milyen dolgokat tudunk közösen elérni a klubbal, aztán majd értékelhetjük azokat.

A játékos végül a beilleszkedésről és az angol nyelvtanulásról beszélt.

Továbbra is próbálom tanulni az angolt, jól haladok. Sajnos a sok utazás miatt nincs sok időm, folyton repülőn vagyok vagy a BL miatt, vagy a válogatott meccsek miatt. De szeretek nyelveket tanulni, olaszul meg is tanultam, most az angol jön. A klub sokat segít ebben, de szerencsém van, hogy vannak olasz és spanyol csapattársaim is.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (3)

9 éve
Törölt felhasználó
Hát én nem gondoltam volna hogy ilyen jó játékos lessz küzd ,szalad , fáradhatatlan
egy zseni ilyen mentalitás az elvárható mindenkitől jó példa mindenkinek :P
9 éve
Törölt felhasználó
Valami ilyesmi lehetett ez a nyilatkozat: Remek... heh... volt ez... heh... volt ez az év... Heh... Most hagyjatok... huh... hagyjatok pihenni... :lol: :lol: :lol:
9 éve
Törölt felhasználó
Örülök,hogy itt van . Ő egy fáradhatatlan beast!! Csak ne sérüljön le.

Szólj hozzá