Olivier Giroud úgy gondolja, hogy az elmúlt hetekben leginkább Arséne Wengert ért támadásokkal az egész csapatot kritizálják a szurkolók.

Mint ismert, a Stoke elleni kínos vereséget követően az idegenbeli szurkolók egy része kifütyülték és szidalmazták a francia menedzsert. Az Arsenal francia csatára szerint a kritikák egyúttal a csapatot is érték, s szerinte ezekre közösen kell válaszolniuk - a pályán.

Hallottuk, ahogy a szurkolók egy bizonyos része heves kritikákkal illettek bennünket, kiváltképpen a menedzserünket. Ez szomorú, mert nem hiszem, hogy megérdemelte volna. Ez mindig így alakul, ha az ember elveszít egy meccset. Ilyenkor jönnek a kérdések, hogy mit ronthatott el, de ezzel együtt úgy gondolom, hogy nem kell mindent radikális megváltoztatni. Ő a legmegfelelőbb ember ebben a helyzetben, aki irányíthatna bennünket, efelől kétségünk sincsen. - mondta Giroud.

 

Természetesen megértem a kritikákat is, mert a szurkolóink azt várják, hogy minden meccsünket nyerjük meg. Az Arsenalban játszunk, egy nagycsapatban, érthetőek az elvárásaik, illetve a reakciójuk, hogy ha csalódást okozunk nekik. Pontosan ezért kell megmutatnunk az erősségünket, s hogy hogyan reagálunk erre a helyzetre.

 

Észben kell tartanunk, hogy a tehetség önmagában nem elég. A Stoke ellen nem voltunk eléggé elkötelezettek a győzelemért. A meccset visszanézve láthattuk, hogy olyan hibákat követtünk el, amiket utánpótlás szinten szoktak. Tanulnunk kell és ezeket a hibákat nem követhetjük el újra. 

A francia csatár egyúttal bizakodó, hogy az Arsenal hamarosan a pontok tekintetében is javítani fog a jelenlegi helyzetükhöz képest, egyúttal pedig igyekezni fognak minél előbb elcsendesíteni a kritikusokat.

Meg fogjuk mutatni az összetartásunkat és a pályán fogunk válaszolni. Erősebbek vagyunk, ha együtt harcolunk. Mivel egy csapat vagyunk, a menedzsert ért támadások bennünket is értek. De meg fogjuk védeni az elveinket, a menedzserünket és a csapattársainkat is.

 

Nincs kihúzás a csapatban, nagyon egységesek vagyunk. Nagyon rosszul kezdtünk a Stoke ellen, főleg annak tükrében, hogy tudtuk, mennyi levegőbeli párharcra kellett számítanunk már az első perctől kezdve. A Newcastle ellen viszont jó helyzetünk lesz a javításra, s ahogyan lehet, vissza akarunk ugrani a tabella első négy helye közé.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (5)

9 éve
Csak annyi, hogy sokan Songot tévesen valami védekező középpályásként aposztrofálják, holott nem az, hanem egy box-to-box középpályás. Annak idején a 11-12-es idényben ugyanezt játszotta, mögötte már akkor is Arteta szűrt. Most a WHU-ban ugyanez megy, csak ott Kouyate csinálja meg apiszkos munkát.
9 éve
Athlon: Ezt kifejtenéd bővebben!?
9 éve
Törölt felhasználó
Nemzetisport: "Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere továbbra is gondban van, ami védelmét illeti, hiszen a hétvégi bajnoki forduló előtt egyedül Per Mertesacker bevethető középhátvédként. Megoldásként a klub visszahívta a Charlton Athleticben szereplő kölcsönjátékosát, Francis Coquelint.
Laurent Koscielny és Nacho Monreal sérülés, Calum Chambers pedig eltiltása miatt nem állhat Arsene Wenger rendelkezésére, így a csapat úgy döntött, a francia Francis Coquelint visszarendeli a kölcsönből. A 23 éves játékos eredetileg a középpályán játszik, ám hátvédként is bevethető."
9 éve
Song ott sem azt játssza, amit itt láttak egyesek benne, és akik a mai napig visszahoznák
9 éve
Mennyire néztek West Ham meccseket idén? Songnak hogy megy a játék? Mert, ha tudja még hozni magát, akkor én szívesen látnám viszont a csapatban januártól.

Szólj hozzá