A hétközi Bajnokok Ligája-győzelmet követően újból folytatta a győztesek útját az Arsenal, az Ágyúsoknak a bajnokságban kellett helytállniuk a West Brom vendégeként.

Az Arsenal az utolsó 10 percet leszámítva végig irányították a mérkőzést, s több helyzetkig is eljutottak. Ezekből azonban mindössze egyet sikerült gólra váltani, miután Santi Cazorla pazar beadását a magasra felugró Danny Welbeck váltotta gólra.

A mérkőzést követően Arséne Wenger elégedetten értékelt.

Egy héten belül három nagyszerű meccsünk volt, sorrendben a Manchester United, a Dortmund és a most, a West Brom ellen. Sajnos az elsőt nem tudtuk megnyerni, de a teljesítményünk akkor is a helyén volt. Védekezésileg azonban ma stabilabbnak tűntünk, a Dortmund ellen ilyen téren pedig egész pazar játékot nyújtottunk - akkor is és most is összejött a kapott gól nélküli meccs.

 

Ami a gólunkat illeti: Cazorla klasszisát kell dicsérni. Már neki is volt egy pár helyzete az első félidőben, azokat nem sikerült befejeznie, az előkészítésben azonban ma jeles volt. Welbeck pedig egy igazi csatár, aki bárhol képes játszani, számomra az nem fontos, hogy hol teszi azt. Annyi beadásunk van egy meccsen, hogy azoknak is van esélyük gólt fejelni, akik a szélen játszanak.

 

Végül az összetartásunk hozta meg a győzelmet, főleg az utolsó 10 percben, amikor már nagyon elfáradtak a lábak. Talán egy kicsit szerencsések is voltunk Berahino kapufájánál, de összességében megérdemelt győzelem volt.

A francia menedzsert az új sérültekről is kérdezték - Nacho Monreat még az első félidőben kellett lecserélni, később pedig az ő helyére beálló Kieran Gibbs is sántikálni kezdett, majd ugyanígy járt Alex Oxlade-Chamberlain is.

Gibbs egy kissé szenvedett egy bokasérüléssel, Monrealnak és Oxlade-Chamberlainnek pedig a térdükkel adtak gondjuk. Nem tudom, mennyire súlyosak, meg kell látnunk, hogyan térnek vissza a hétfői edzésre. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (24)

9 éve
Támogatom! Chamberst ki kell próbálni, én szívesen 4-2-3-1-ben (elől: Alexis, Cazorla/Ramsey, Ox/Walcott/Campbell vagy Welbeck/Giroud/Poldi) Arteta (most Flamó) mellé raknám be, majd amikor kicsit tanult, akkor már maga is elég lenne egy 4-1-4-1-hez is.
9 éve
fecc: Azon felvetésed, miszerint Chamberst ki kéne próbálni a védelem előtt, egész logikusnak tűnik, de Wengernek bemagyarázni, hogy a fiatal angol jobb, mint Flamini... Azt pedig tudod te is nagyon jól, hogy sajnos nem olyan egyszerű nálunk ez az "igazoljunk oda is egy embert" sztori. :lol:
9 éve
Törölt felhasználó
ronin! Azért kell igazolni egy védőt, hogy ne Chambers legyen a csere :D Flaminit szerintem nulla tapasztalattal verné a középpályán. Ha meg nem lesz vkp, akkor igazolni kell oda (is) egy embert, ilyen egyszerű.
9 éve
Törölt felhasználó
fecc04! Megmondom neked előre, hogy a kiváncsiság lyukat ne fúrjon az oldaladba ;-)
Sajnos a fiatal angol sorsa az lesz, hogy megy a padra, mert ő lesz a(z opcionális) cserénk minden védeklező jellegű posztra.... 8-/
(....Talán bal oldalra nem.)
Hogy vkp-nak bekerüljön, ahhoz Arteta és Flamini egyidejű sérülése/eltiltása a minimum feltétel :roll: (....Legalábbis egyelőre.)
9 éve
Törölt felhasználó
És ahogy lentebb írtam, nem lepődnék meg, ha Chambers ki lenne próbálva a középpályán az elkövetkező hetekben. Flamini nem megoldás, Arteta, Wilshere sérült. Debuchy visszatérésével az angol minden bizonnyal kiszorul a jobb szélről. Wenger már nyáron utalt rá, hogy Chambers sokoldalúsága miatt a középpályán is bevethető lenne. A srácnak minden adottsága meglenne ahhoz a poszthoz. Labdabiztos, jó az ütemérzéke, a párharcai jelentős százalékát megnyeri, jók a megelőző szerelései, gyors. Kell ennél több egy vkp-nak? Debuchy elvileg 2 héten belül visszatér, így én kíváncsian várom, hogy mi lesz a fiatal angol sorsa.

Szólj hozzá