Újabb vereség a bajnokságban, az Arsenal a Swansea elleni botlást követően ismét három pontot veszített, ezúttal a Manchester United kerekedett felül Arsene Wenger együttesén.

A hazaik jól kezdték a találkozót, több lehetőség is adódott a vezetés megszerzésre, de Jack Wilsherék képtelenek voltak élni a lehetőségekkel.

A második félidő -hasonlóan az elsőhöz- Arsenal fölénnyel indult, mégis a United szerzett vezetést az 56. percben, amikor is Kieran Gibbs szerencsétlenül ért bele egy középre tett labdába.

Wayne Rooney hajrábeli gólja mindent eldöntött, bár Olviier Giroud káprázatos találata révén még sikerült szépíteni az ágyúsoknak a mérkőzés legvégén.

Arsene Wenger csalódottan konstatálta csapata újabb vereségét, a francia szakvezető úgy fogalmazott, a hátul vétett hibájuk eldöntötte a találkozó végkimenetelét.

A mérkőzés 80%-ban mi domináltunk, amelyre régóta nem volt precedens a Manchester United ellen. Ugyanakkor nem voltunk védekezéseben elég hatékonyak a mérkőzés utolsó harmadában. Hátul elég volt egyszer hibáznunk, meg is ragadták a lehetőséget. Ez a mérkőzés története. Rengeteg helyzetünk volt, a kapusuk a meccs embere. Ez mindent elmond.

- kezdte

Nem vagyunk mentálisan blokkolva a nagyobb mérkőzések alkalmával. Nagy szabadsággal játszottunk, labdákat szereztünk vissza, beszorítottuk őket a kapujuk elé, de egyszerűen nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Az első gól előtt vétettünk egy hibát, amikor pedig 1-0-ás hátrányban vagy túlságosan türelmetlen leszel. Nem voltunk elég óvatosak, ez pedig egy újabb kapott gólt eredményezett.

A vereség mellett még nagyobb fejfájást okozhat Wojciech Szczesny és Jack Wilshere sérülése a csapatnak. Wenger tájékoztatása szerint a lengyelnek nincs komoly baja, ellenben Wilshere sérülésének súlyossága egyelőre nem ismert.

Wojciech sérülése nem komoly, Jack-nek viszont a bokájával vannak gondok. Megpróbálta folytatni a meccset, de nem tudta. Egyelőre nem tudjuk, mennyire súlyos. 

A lehetőségek számát tekintve az Arsenal-nak jó esélye volt, hogy megnyerje a mai találkozót, habár Wenger a védekezésük gyenge teljesítményére is felhívta a figyelmet.

Volt néhány lehetőségünk az utolsó 20 percben, amit nem sikerült kihasználni. Ami biztos, hogy a top-mérkőzések során hatékonynak kell lenned, ma mi nem voltunk azok. Ennek ellenére jó néhány pozitívumot is fellehet jegyezni a mérkőzésből, még ha nagyon-nagyon csalódottak is vagyunk az eredményt illetően. Fel kell állnunk a padlóról és orvosolnunk kell a problémákat. Meglátásom szerint védekezésben egy kissé naivak vagyunk ebben a pillanatban.

A második gólunkat egy szöglet után kaptuk, nem voltunk elég óvatosak. Nem tudom, hogy miért nem volt hátul senki. Ilyen képességű játékosok ellen meg leszel büntetve 2 az 1 elleni szituációkban.

- mondta Wenger

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (43)

9 éve
Törölt felhasználó
Wilshere és Welbeck hiányában(+ Szczesny és Walcott...) szerintem így kellene felállni: Martinez- Chambers- Merte- Koscielny- Gibbs- Arteta- Ramsey- OX-Santi-Poldi-Sanchez. Alexis középen Poldi szél. Santi helyett esetleg Rosicky bár ő erősen meccshiányos.
9 éve
Welbeck elvileg ma nem edzett. Róla mit lehet tudni? Vicces lenne, ha Sanogo kezdene holnap. Inkább játsszon Poldi és Sanchez egyszerre. Mindketten tudnak játszani középen úgy-ahogy.
Ja, és most olvasom, hogy Wilshere elvileg 10 hetet hagy ki...
9 éve
Törölt felhasználó
Várható csapat: Martinez, Chambers, Mertesacker, Koscielny, Gibbs, Arteta, Cazorla, Ramsey, Ox, Alexis, Welbeck, Sanogo, Rosicky, Podolski, Flamini, Bellerin, Monreal, Huddart.
9 éve
Törölt felhasználó
Kroenke beszélt Wenger-rel. Megörültem mikor láttam a címet.
Aztán annyit mondott csak neki, hogy "mindenki követ el hibát."
Tehát még a vezetőséget sem zavarja a botrányos idei szereplésünk.
Ezért tartunk ott ahol vagyunk, szégyen...


Na őt el tudnám képzelni nálunk:
https://www.youtube.com/watch?v=Smi8jvNixL8

Egy időben láttam ehhez hasonló akarást / tüzet a játékunkban, főleg a középpályásaink villogtak hasonlóan, de idén alig-alig látok hasonló küzdőszellemet. Sikerült kiírtani a srácokból... nem tudom hová haladunk így.
9 éve
Törölt felhasználó
Tényleg rossz látni, ami mostanában megy itt az Arsenal szurkolók között. Volt az a hatalmas mizéria az Utwenger bloggerekkel és már itt a hozzászólások is az NSO kommentek szintjén van. Ezelőtt nem sokkal még sívesen olvastam a hozzászólásokat és még írtam is ha valamivel egyetértettem, esetleg más véleményen voltam és vitázni a szó normális értelmében. Most egy ideig hanyagolom a kommentek olvasását és írását is.

Szólj hozzá