Jó hírekkel szolgált Arséne Wenger a Manchester United elleni rangadót megelőző hivatalos nyilatkozatában a sérüléseket tekintve.

A francia menedzser elárulta, hogy Mikel Arteta, illetve a még augusztusban sípcsonttörést szenvedő Giroud bevethető állapotban vannak a szombati derbire.

Giroud és Arteta újból elérhetőek. A kérdés az, hogy mennyire állnak készen. A francia három-négy héttel jár előrébb a tervezett visszatéréshez képest. Korábban arra számítottunk, hogy csak az újévben számíthatunk rá versenyképes állapotban, de egy hónappal a céldátum előtt járunk.

 

Aztán itt van Walcott is, tehát lesznek visszatérő embereink a keretbe, őket lassan beépítjük a csapatba, s ez azért jó, mert új opciókat fognak nyitni. - mondta Wenger.

A menedzser az Achillesével bajlódó Laurent Koscielny-ről és Mathieu Debuchy-ről is említett néhány mondatot.

Koscielny és Debuchy jól haladnak, a futóedzéseket már a csapattal közösen végezhetik. Majd meglátjuk. Általában innentől három-négy hét szokott eltelni,mire a teljeskörű edzésekre is visszatérhet egy játékos, onnantól kezdve a fittségen múlik az egész. Debuchy esetében a dolgok egyenesen haladnak. Koscielny-vel kapcsolatban meg kell látnunk, hogyan reagál a teste a terhelésre, de jelen pillanatban jónak tűnik.

Wenger végezetül Mesut Özil állapotáról osztott meg egy kis információt - mint ismert, néhány hete maga a német játékos erősítette meg, hogy mind a 12 jósolt hétre szüksége lesz a rehabilitációjában.

Özil állapota is jól halad, de ebben a naptári évben már nem látjuk őt a pályán.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (33)

6 éve
A 4-1-4-1el nincs semmi baj most. Stabilitást ad a csapatnak és láthattuk a City ellen, hogy nem a formáción múlik, hogy mennyire olajosan működik a gépezet. Ha Wenger rendet tett a fejekben meg úgy amblokk mindenhol, akkor jól fogunk játszani 4-1-4-1ben és 4-2-3-1ben is, ha nem, akkor így is úgy is elbukunk.
6 éve
Flamini és Cazorla kihagyása már félsiker. Szerintem is 4-1-4-1 lesz, a 3 belső középpályás erre utal. A City ellen is így volt, Wenger a biztonságra törekszik.
6 éve
Azért vicces lesz a Mertesacker-Monreal a páros a Ronney,rvp, Mariska trió ellen. De ugyanez igaz a másik oldalon. Szerintem sokgólos meccs lesz.
6 éve
Jólvan, tetszik ez a kezdő! Bele se merek gondolni mennyi varióációs lehetőség állna Wenger rendelkezésére, ha mindenki egészséges lenne. Ez valószínű, hogy megint egy 4-1-4-1-es felállás lesz.
6 éve
Szczesny, Chambers, Mertesacker, Monreal, Gibbs, Arteta, Wilshere, Oxlade-Chamberlain, Ramsey, Alexis, Welbeck. Wenger rájött, hogy a Cazorla-Flamini kettősnek semmi keresnivalója a kezdőben. Az más kérdés, hogy megint ugyanaz a védelem. A MU-nál a McNair, Blackett kettős ellen azért illene nyerni.

Szólj hozzá

Legfrissebb Hírek