Újabb csalódást keltő mérkőzésen van túl az Arsenal. Azt követően, hogy a hétközben háromgólos előnyt játszottak el Arséne Wenger fiai, a Swansea elleni bajnokin hiába szerezték meg a vezetést Alexis révén az Ágyúsok, a Hattyúk három perc alatt fordítani tudtak.

Arséne Wenger a mérkőzést követően csalódottan értékelt.

Ez egy olyan meccs volt, amelyet mi irányítottunk, de 1-0-nál mi magunk engedtük vissza az ellenfelet a játékába azzal, hogy olyan párharcokat veszítettünk el a középpályán, amiket nem lett volna szabad. Szerencsétlenek voltunk, hogy elveszítettük a meccset, de nem voltunk elég körültekintőek a végéig. A teljesítményünk megfelelő volt 75 percig, de nem a hármas sípszóig. Vajon a hétközi meccsnek szerepe volt ebben? Nem tudom, remélem, nem. Kijár az érdem a Swansea-nak, a végéig küzdöttek. Sikerült berúgniuk a szabadrúgásukat, ezzel újból lendületbe jöttek. Nem sikerült elhoznunk a három pontot - ez szomorú és csalódást keltő, úgyhogy le kell nyelnünk a békát. Nem játszottunk végig, a 90 percen át a kellő és megfelelő hozzáállással.

 

Sok meccsen játszunk, és sokat beleadunk. Úgy gondolom, hogy összességében inkább mi tartottuk a kontrollt, beleértve a védekezést is, de az utolsó 15 percre visszaesett a csapat teljesítménye, s újból veszélyessé tettük őket. Persze, azt nehéz megjósolni, hogy egy szabadrúgásból gól lesz-e, vagy sem, de ezen kívül túl nagy gólhelyzethez nem hagytuk őket jutni. Emiatt is volt az 1-0-nál megtippelni, hogy vajon kell-e változtatás. Addig ugyanis jól játszottunk a védekezés terén is, és nem tűnt úgy, hogy cserélnem kell. Ezen kívül a jobb oldalra nem volt elég tapasztalt játékosom a padon. Szerencsétlenül jártunk, és nem gondoltam úgy, hogy szükséges a csere.

A francia menedzsert arról is kérdezték, hogy a Chelsea mitől ennyire jó, és hogy a többi rivális is mitől gyengélkedik.

A Chelsea-re nincs logikus magyarázat. Jól kapták el a szezonrajtot, ezt mi is megtapasztaltuk már korábban. Amíg egy csapat nem veszít, addig nem is kérdőjeleződik meg semmi a munkájukat tekintve. Ha egy csapat ilyen lendületben van, akkor az könnyedén átsegíti őket a kissé nehezebb meccseken is. Egyelőre jól haladnak a 100 pont felé, s ha továbbra is így játszanak, akkor nem lehet majd őket elcsípni.

A klubfutball az Európa-bajnoki selejtezők miatt két hétre leáll, ami akár jól is jöhet majd az Arsenalnak.

Majd meglátjuk, hogyan térnek vissza a játékosok. Csalódást keltő heten vagyunk túl, ha figyelembe vesszük a meccseken mutatott teljesítményeket és a kapott eredményeket. Végül az Anderlecht ellen kettő, a Swansea ellen három pontot buktunk el, ami azért szomorú, mert ezeket a meccseket meg kellett volna nyerünk, ha már előnyhöz jutottunk.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (68)

9 éve
Tudjátok Arteta fan vagyok, de Flamo out, helyett meg kell 2db !!! VKP, Arteta meg beugró maradhatna.
9 éve
Törölt felhasználó
A jó öreg Gervinho... :DDDDD
http://giant.gfycat.com/PaleAnnualJenny.gif
9 éve
Ha megnézzük Giroud addig nagyon jól nyomta tavaly, amíg Walcott nem volt sérült.Aztán jött a Rosicky,Özil,Cazorla féle hülye tili-toli, amiben egyértelmű,hogy egy ilyen típusú csatár nem tud érvényesülni.Most szerintem Sanchezzel és Walcottal a két szélen lehet beindul a srác.
9 éve
Törölt felhasználó
arsenal1220!
Giroud szerintem a kezdőbe jön vissza. Legalábbis az AS-TW páros között mindenképp esélyt kell neki adni!
9 éve
arsenal1220: Egyszer-kétszer szerintem is lehetne őket együtt játszatni. Egyébként Wilshere is keményen tolta ám!

Szólj hozzá