Kínos Bajnokok Ligája-játéknapon van túl az Arsenal. A 60. percig ugyanis 3-0-ás előnyre tettek szert az Ágyúsok az Anderlecht ellen, ám az előny végül nem tartott ki, s a belgők végül óriási meglepetésre kiegyenlítettek.

Először is kijár az érdem az Anderlechtnek, mert a végéig küzdöttek. Ami bennünket illet: védekezésileg az első perctől kezdve az utolsóig gyengén teljesítettünk. Sosem tűntünk magabiztosnak a meccs alatt, aztán a balszerencse miatt is végül megkaptuk a pofont. Az első gól les volt, de összességében semmit nem tettünk, hogy kihúzzuk. 3-0-nál azt gondoltuk, hogy elvégeztük a munkánkat, így ki is kapcsoltunk, másrészt pedig el is fáradtunk. Ezek után a párharcainkat sem sikerült megnyernünk - a meccs végére az Anderlecht volt az erősebb és élénkebb csapat. Az egymás elleni meccsekből 4 pontot szedtünk össze, és bár csalódottak vagyunk a mai miatt, összességében mindenki annyit gyűjtött, amennyit megérdemelt. - mondta Wenger.

 

Arteta lecserelésével kezdődtek a gondok, ő az egyik olyan játékosunk volt, aki jól védekezett. Talán tudatalatt lebecsültük az Anderlechetet és meg is kaptuk ezért a büntetést. A Bajnokok Ligájában egyszerűen a megfelelő mentális szinten kell lenni, máskülönben azonnal jön a kiütés.

Wengert végül egy esetleges téli költekezésről kérdezték az újságírók.

Ma nem ez a fő kérdés. Az elmúlt két meccsünket lehoztuk kapott gól nélkül, és az Anderlecht elleni 3-0-nál talán azt gondoltuk, hogy ez most is sikerül. Most az a cél, hogy a Swansea ellen újból jó védekezési teljesítményt nyújtsunk. Szerencsénk van, hogy jó esélyünk van a csoportkörből való továbbjutásra. Ha most veszítettünk volna, rossz helyzetben lennénk a legjobb 16 közé kerülésért. Persze a csoportelsőség innentől kezdve nagyon lehetetlennek tűnik.

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (15)

9 éve
Törölt felhasználó
szasza, hahaha, nem hencegésből mondtam. :D

Csak azért írtam, hogy érzékeltessem, hogy mennyire nevetségesen egyértelműen mennek itt a dolgok a sérüléseket tekintve.
9 éve
seggre ültem...te már akkor tudtad?:D hááát le a kalappal de komcsira.

Nagyon remélem hogy veszünk egy belső védőt...Merte is mehetne havat lapátolni a londoni utcákra...amire jó lenne hogy kifejeli a labdát azt is elbassza....!

Na nem baj majd a hattyúkat seggbe basszuk...így válaszolva a keddi Reichstag égésre...mintha bármi köze is lenne a BLnek a PLhez....hülye ez a Wenger mondom én....és figyeljétek meg áprilisban is ezt fogom mondani! Egyébként sokkal jobban le kéne húznia a csapatot mert ezek nem tudják hogy mekkorát égtek....fel se tudják fogni. Történelmet csináltak már megint a szarabb értelemben!

A mondanivalójának azon részével értek egyet, hogy a játokosaink közül Sanchez talpát se csókolhatná meg egyik se....akkora a szakadék közte és a csapat között hogy az már Taigetosz mélység....! A legjobb példa erre a Aaron gyerek...a két hónapos focista....biztos bassza a csőrét hogy elmúlt szezonban Ő volt a király most meg kb egy nagy rakás szarkupac....próbálna menőzni ezzel a sarkazásaival de mindent elbasz. A legjobb az amikor a 16oson belül integet hogy neki passzoljanak...de le se szarják:D

Szép kis banda ez....de hát még jó hogy vki viszi a csapatot....!
9 éve
Törölt felhasználó
JACKOXI, én már akkor megmondtam, amikor bejelentették a kisebb sérülést Koscielnynél: szerintem április környékén fogjuk újra látni.
9 éve
"A sérültekről: Arteta vasárnap biztosan nem lesz, de enyhe az ínsérülése, a válogatott szünet után ott lesz. Wilshere rendben van. Giroud jövő héttől ismét edz. Debuchy, Ospina és Özil jól haladnak, de az ő közeli játékukra nem kell fogadni. Koscielnynek is van egy "kis esélye", hogy visszatérjen rögvest a válogatott találkozók után." Elég nevetséges, hogy Koscielny még a válogatott szünet után se lesz bevethető, főleg, hogy egy apró sérülésnek indult az egész...
9 éve
Törölt felhasználó
:-) :-)
Jóvanna! Nem volt egy fontos meccs...., de 3-0-ról ikszelni... Nehéz benyelni a békát :-S
Rossz volt látni, hogy ennyire betojtunk 8-/
Gyorsan rendbe kell tenni a fejeket, mert kemény bajnokik jönnek!
Go Gunners!

Szólj hozzá