Bár a futballban tetten érhető néhány különös körfogás, azt talán maga Arséne Wenger sem gondolta, hogy rögtön egy évre, a Luis Suarezért benyújtott, híres-hírhedt 40 milliós+1 fontos ajánlata után ráakad a sportág következő talizmánjára.

Már pedig így történt. Az esetnél sorra dőltek a dominók: az Arsenal végül nem tudta megszerezni Suarezt, a Barcelona viszont igen, amelynek következtében viszont Alexis Sanchez fölösleggé vált a Nou Campban. Így pedig Wenger is megkapta a hőn vágyott dél-amerikai támadóját, akiben még él az a dél-amerikai harcos, küzdő szellemiség, amely nélkülözhetetlen a modern labdarúgásban.

Az Arsenal menedzsere ugyanis nem egy hasonlóságot vélt felfedezni a Premier Ligából gólkirályként távozó Suarez és az angol bajnokságba berobbanó Sanchez között. Wenger a chilei attitűdje kapcsán elárult néhány részletet a játékos hozzáállásáról, a francia szavaival élve Sanchez még az edzésekre is kifut, nem pusztán kisétál.

Hihetetlen, milyen természetes energia van benne. Az ember azt szeretné, hogy mindenkiben ugyanilyen erő dolgozzon, de ez nem így működik. - mondta Wenger.

A menedzser kijelentése aligha tűnik túlzónak, ehhez elég szemügyre venni Sanchez folyamatos harci vágyát a meccseken, s az elánt, amivel játszik. Wengernek arra is van egy sejtése, hogy ez a hozzáállás miből fakadhat a 25 éves szélső esetében.

Alexis kapcsán mindig is ezt mondtam: meg kell nézni, hogy hol született és honnan jött. Ahhoz, hogy onnan eljusson a Barcelonához vagy az Arsenalhoz, valami igazi különlegeset kellett letennie az asztalra, máskülönben ez nem jött volna össze - utalt arra a francia, hogy Sancheznek milyen fokú belső elhatározottságra volt szüksége ahhoz, hogy a chilei Tocopilla gyárvárosából, az Atacama sivatag közeléből elindulva egy európai szinten is világklasszis játékossá váljon.

A származás pedig egy remek vonal, ahol Wenger párhuzamot vonhat Sanchez és Suarez között.

Vannak hasonlóságok a két játékos között. Suarezzel előfordult, hogy néha ellenfélnek passzolt, de ugyanolyan gyorsan vissza is szerezte a labdát. Sanchez ugyanilyen. Egyszerűen nem kell nekik idő a védekezésből a támadásba váltáshoz. Ezen kívül pedig mindketten gyors játékosok.

Statisztikailag nézve Alexis az Arsenalhoz váltása óta valamennyi mutatót tekintve az élen jár az angol csapatban: ő szerezte a legtöbb gólt, az ő nevéhez fűződik a legtöbb gólpassz és ő osztotta ki a legtöbb kulcspasszt is ebben a szezonban. 15 pályáralépésből már 8 gólnál tart, ami lenyűgöző a Premier Ligába még csak most beilleszkedő játékostól, és felülmúlja Suarezt is, aki az Angliába igazolását követően 4 gólt szerzett 13 játéklehetőség alatt.

Ami pedig a játékos stílusát illeti, Wenger egy újabb érdekes jelenségre is rámutatott.

Ha ránézünk Európára és a világ futballjára, láthatjuk, hogy manapság Dél-Amerika az egyetlen hely, ahol igazi csatárokat nevelnek ki. A világ élcsatárainak 80%-a innen származik.

Tehát fel kell tennünk magunkak a kérdést: min kell az akadémiáinkon változtatnunk, hogy ismét éltámadókat tudjunk kinevelni? Angliában a 60-70-es években, sőt, amikor '96-ban idekerültem, minden klubnál voltak olyan csatárok, akik jól tudtak fejelni, és minden beadásnál ott voltak a kellő helyen. 

 

Ezekből egyre kevesebb van. Németország Miroslav Klosével ment ki a világbajnokságra, aki már 35 éves. Talán napjainkban kiveszett Európából az utcai foci. Az ilyen típusú játékban egy 10 éves kissrácnak nagyon okosan kell játszania ahhoz, hogy meg tudjon verni egy 15 évest. Meg kell mutatnia, hogy van elég jó az öt évvel idősebb ellen, miközben lehetetlen párharcokat kell megnyernie.

 

Viszont ha ezen körülményeket elkezdik szabályozni, akkor kevésbé fejlődnek az egyéni képességek, vagy a harcos hozzáállás. Ez veszett ki a futballból is, ahogyan a társadalmunk változott. Minden sokkal inkább védve van, mint ahogyan 30 éve volt. Mindannyian megváltoztunk, egy kicsit talán puhányabbak lettünk.

 

Dél-Amerikában viszont a gyerekek az utcára, meg a parkokba járnak focizni a barátaikkal. 

Wenger végezetül arra tért ki, miképpen alkalmazkodik Sanchez az angliai élethez. Bár a chilei játékos dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a csapatnál nyolcan is beszélik az anyanyelvét, Alexis nem kényelmesedik el.

Alexis folyamatosan tanulni akar, hihetetlenül pozitív a hozzáállása. Angol leckéket is vesz, és azt akarja, hogy az utasításokat is angolul adjam ki az edzéseken. Egy győztes-alkat. A beilleszkedése remekül megy. Van egy kis spanyol-különítményünk a csapatnál, szóval nem ül magányosan az öltözőben.

De nem mintha Alexis egy csendesülős játékosnak olyannak tűnne... és pontosan emiatt élvezi azt Wenger is, hogy egy ilyen hajtós, küzdős dél-amerikai köré szervezheti a csapata támadószekcióját.