Arséne Wenger úgy gondolja, csapata mindent beleadott a Southampton elleni ligakupa meccsen, ám összességében ez sem volt elég ahhoz, hogy legyűrjék a Szenteket és továbbjussanak a sorozat negyedik körébe.

Pedig az Arsenal jobban indított: Alexis Sanchez egy 25 méteres szabadrúgásból volt eredményes, de aztán jött a fekete leves: néhány perccel később a Southampton büntetőből talált be, majd a félidő végén Clyne remekül találta el a labdát, ami védhetetlenül csapódott be Ospina kapujába.

Csalódást keltő eredmény született, mert jól kezdtünk, aztán két felesleges hibát követtünk el a kapott góljaink előtt. Hiányzott a tapasztalat hátulról. De összességében jól szerepeltünk, sokat beleadtunk, s ezért frusztráló, hogy nem sikerült gólt szereznünk a második félidőben. Kijár az érdem a Southamptonnak, ha megnézzük, melyik csapat birtokolta többet a labdát. Jól játszottak és jól szervezettek voltak. 

Mint az elmúlt években, úgy ezen a meccsen is sok fiatal kapott lehetőséget Wengertől, ám a menedzser nem gondolja azt, hogy miattuk ment volna el a mérkőzés.

Nem azért buktunk, mert Chambers, Hayden vagy Coquelin játszott. Reálisan kell néznünk a dolgokat. Nem akarom a játékosokat egyéni szinten értékelni. Nem hibáztatható a küzdeniakarás és a hozzáállás sem. Azt gondolom, az elsődleges ok a veresége az ellenfelünk minősége és teljesítménye volt. 

A francia végül Abou Diaby teljesítményére tért ki - a középpályás 18 hónap után először kapott helyet a kezdőben, s összesen egy órát játszhatott.

Kezdetnek egy kicsit magas lehetett neki a meccs irama, de 60 percig bírta és nem sérült meg. Múlt héten az Aston Villa elleni U21-es meccsen már végig játszott. Nem volt rossz, de egy óra után elfáradt. 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (16)

10 éve
Törölt felhasználó
Pistike:Az hogy nem vagyunk egy véleményen nem tudom hogy miért fáj neked.Az írásod szerint ha csupa jót írtam volna akkor értenék a dolgokhoz.Egyébként amit írtam nem negatív.A negatív az amiket erre az oldalra írnak az emberek minde egyes gyenge mecs után.Ami valljuk be mostanában elég gyakran előfordul.Nem szoktam írni hírtelen felindulásból.Engem nem zavar ha te a jelenleg mutatott teljesítményt jónak látod.Csak fogadd el más véleményét is.Az meg hogy mi a tipikus magyar azt szerintem te jól példázod.Ez az agresszív át nem gondolt írás.Bár lehet hogy csak a köztünk levő korkülönbség miatt van. :-S

Ja és hogy miért nem űlök ott?Erre nincs jó válasz .Nekem az a meló nem feküdne.Ennyi..
10 éve
Szerintem sincs baj. A középpálya/csatársor most már elég jó. Még a védelmünk is elmegy, még nagy csapatok ellen is, ha van Monreal, Gibbs, Kosi, Merte, Chambers ötösből max 1 esik ki, kicsik ellen meg mindegy ki áll hátul. Szóval, irány a PL cím!
10 éve
Törölt felhasználó
77.pedro: Ha ennyire okos vagy akkor miért nem te vagy az Arsenal élén?? Csak okoskodni tudnak itt az emberek!! De mire fel?? Akkora marhaságokat olvasok, hogy a hajam égnek áll!! De hát tudjuk milyen a magyar nép,szeretnek okoskodni, FŐLEG olyan dolgokban amihez nem értenek!!Meg az okoskodás mellet kurva negatívak!! Állandóan a rosszat látjátok mindenben holott nincs is akkora baj!!
A liga kupa meccsből meg senki ne induljon ki!! Mások a célok!! Ebben a célban nincs benne a liga kupa!! Már a felállásból lehetet tudni!!! Hétvégén nyerünk meg majd a Bl-ben is és utána jön a chelsea!! A chelsea ellne mindent megkell tenni a győzelemért,de a döntetlen se egy rossz eredmény!!
10 éve
Törölt felhasználó
77pedro teljesen igazat adok...én sem tudom megérteni az elvakult Wenger hívőket...Egy jó edző ill.közgazdász,de vele már nem fogunk sohasem bajnokságokat nyerni.Mindent elnéznek neki,ha viszont nyerni tud a Villa Park-ban akkor már Wenger Knows!
10 éve
Törölt felhasználó
Persze nem kell tövig nyalni egyik csapatot sem.De ott nem nagyon divat ha-kkal meg lehetekkel fogalmazni.Esetleg lehetne vagy lehetett volna.Nálunk meg mostanában szinte csak ez megy.Kicsit úgy látom hogy az egész klubbra jellemző ami magyarországon már szinte 20 éve divat.Nevezetesen hogy senki nem azt csinálja amihez ért.Senki nem ott van ahol kellene.Wenger pl jobb lenne ha a gazdasági osztályon dolgozna vagy a könyvelésin vagy az utánpótlásnál.Akkor ritkábban fordulhatna elő hogy a világ egyik legjobb irányítójából egy lelkibeteg szélsőt csinál.Vagy egy teljesen középszerű csatár végígjáttsza az egész szezont(ha lábra tud állni).És persze ezt végignézi az egész tulajdonosi gárda.Semmi nem számit sem az eredmény sem a mutatott játék.Mert ha van két három pocsék meccs majd jön talán egy 1:0 győzelem és minden el van felejtve.Ezt nem lehet az elején említett "nagy csapatok" nál megcsinálni.
Lehet hogy a 2015-2016 os mezen már FC WENGER felirat lesz. :coolmad:

Szólj hozzá