Wojciech Szczesny az Arsenal hivatalos weboldalának adott interjújában elárulta, az egész csapat nagyon dolgozik azon, hogy a pontrúgásoknál kevesebb gólt kapjon a gárda.

Az Arsenal ebben az évben nem remekel a rögzített szituációknál való védekezéssel, többek között a Manchester City elleni egyenlítő gól egy szögletből esett, miután Martin Demichelis üresen maradt.

Szczesny természetesen csalódottan vette tudomásul, hogy nem sikerült elhozni a három pontot a rangadóról, de ígéri, keményen dolgoznak a javításon.

Észrevettük, hogy a pontrúgások kivédekezése jelenleg gyenge pontunk. Már most kaptunk egy pár gólt, pedig még csak a szezon elején járunk. - mondta a lengyel hálóőr.

 

Az előző szezonban nagyon jól teljesítettünk, szóval most csalódottak vagyunk a jelenlegi helyzet miatt. De már dolgozunk ezen az edzéseken, és remélhetőleg kedden már jobb lesz az egész.

Az Arsenal védőinek nem könnyíti meg a helyzetét, hogy egy kulcsember esett ki sérülés miatt Mathieu Debuchy személyében.

Nagyon nagy érvágás, hogy egy ilyen fontos játékost veszítettünk el. Nagyon erősen kezdte a szezont, ráadásul tapasztalt és biztos védőről van szó. Nagy érvágás, hogy kidőlt, de remélhetőleg hamar visszatér majd.

 

Ugyanakkor nem gondolom, hogy nehézség lenne más védővel játszani. Próbálunk kommunikálni az edzéseken, szóval nem hiszem, hogy probléma lesz, ha más játszik előttem.

 

Kapcsolódó Hírek

Hozzászólások (4)

10 éve
És ezek után Özil kezdő :lol: :lol:
Sajnálom Cazorlát és Rosicky-t. Sokkal többet érdemelnének.
10 éve
Törölt felhasználó
Bellerinben pedig en személy szerint egyáltalán nem tudok bízni.
10 éve
Törölt felhasználó
Optimista vagyok a szezont illetően de ma nagyon sima vereséget érzek. Vicc ami itt megy es erről a stáb es a rohadt büdös balszerencse egyszerre tehet.
10 éve
"Az angol sajtóban nagyon magabiztosan vélik tudni, hogy Rosicky és Cazorla is kezdeni fognak, Ramsey és Wilshere pihennek és Flamini lesz a beugró jobb hátvédnek." Ez mi??? Akkor BoxtoBox nélkül 1 szűrővel és 2 irányítóval + Özilell a szélen nyomulunk? ❓ Hát csak nekem nem tetszik ez az ötlet?

Szólj hozzá